A világ legidősebb jógaoktatójának tanácsait érdemes lenne megfogadni

Az egyik legősibb mozgástípus nemcsak a testet, hanem a lelket is formálja, harmóniát teremt, és segít közelebb kerülni önmagunkhoz. Többek közt erre hívja fel a figyelmet a világ legidősebb jógaoktatója, a 98 éves Tao Porchon-Lynch, akinek tanácsait senkinek sem lenne szabad figyelmen kívül hagynia.

A jóga jótékony hatásait nem győzik hangsúlyozni a szakemberek. Életerővel, energiával tölt fel, harmóniát ad, nemcsak a testet, hanem a lelket is egészségesen tartja. Ennek élő bizonyítéka a 98 éves Tao Porchon-Lynch, akit a világ legidősebb jógaoktatójaként tartanak számon, 2012 óta Guinness világrekorder. A New Yorkban élő nő nyolc évtizeddel ezelőtt ismerkedett meg ezzel a mozgásformával, amikor éppen Indiában kalandozott. Azóta elkötelezett híve a jógának, aminek szerinte három fontos hozadéka van:

Kortalan energiával tölt fel

A 98 éves nő minden nap ötkor kel, és fél kilencig jógázik, aztán pedig a tanítványait fogadja, és egymás után több órát tart a különböző csoportoknak. Energiáját a jógagyakorlatokból nyeri, azok hatékonyságának titka többek közt a helyes légzésben rejlik. Ő is ennek fontosságára hívja fel a figyelmet, amikor ugyanis „az ember harmóniába kerül a légzésével, a kor, mint olyan megszűnik létezni.” Ez azért van, mert a sejtek oxigénnel töltődnek fel, így energikusnak, lendületesnek érezhetjük magunkat.

Harmóniába hoz önmagatokkal

Sokan úgy hiszik, jógázni nem több, mint nyakatekert testtartásokat váltogatni órákon keresztül. Holott a kulcs – ahogy azt az imént is említettük – a légzés művészetében rejlik, ami által a belső énünkkel kerülhetünk összhangba, sokkal jobban megismerve azt. „Összpontosítsatok a légzésetekre, merüljetek el önmagatokban, és egy egész világ kinyílik majd előttetek. Ez az, amiről a jóga valóban szól” – hangsúlyozza Tao.

Segít, hogy sokkal pozitívabban lássátok a világot

A jóga segít megszabadulni a stressztől, és megtanít rá, hogyan hangolhatjuk át a gondolatainkat. Sokkal boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz. „Sose cipeljetek negatív gondolatokat magatokkal, mert azok egyenesen a testetekbe, a sejtjeitekbe szivárognak majd, és megbetegíthetnek. Épp ezért, amikor reggelente felébredtek, mindig azzal a gondolattal indítsatok, hogy ez lesz a legjobb nap az életetekben. Sok tanítványom mondja azt, hogy megváltoztattam az életét. Holott semmit sem tettem, csak megtanítottam őket helyesen lélegezni. A belső harmóniájukat ennek segítségével pedig már ők teremtették meg” – tette hozzá.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »