Szerző: Berki Renáta

Vannak dolgok, amikhez görcsösen ragaszkodunk. Szenvedéseink egy része is ilyen. Nem azért, mintha baromi jól éreznénk magunkat általuk, hanem azért, mert kiszámíthatóak. Egyfajta biztonságérzést adnak – még ha a biztonság illúziójánál nagyobb kockázat talán nem is létezik.

De azért mi szeretjük ringatni benne magunkat, még olyan áron is, hogy ezzel a saját életünket keserítjük meg hosszútávon – vagy akár rövidtávon is. Beleragadunk a megszokottba, ücsörgünk a langyos húgyban, és vagy panaszkodva lázongunk (anélkül, hogy megmozdulnánk), vagy egyszerűen csak csendben várjuk, hogy valaki vagy valami majd szépen kiemeljen onnan. Vagy hogy a húgy magától leapadjon.

De nem apad le. Sőt, kirángatni sem tud senki egy másik embert sehonnan, ha ő maga mozdulni nem akar. Ilyenkor kerülnek előtérbe azok a játszmák, amelyek rengeteg emberi kapcsolatra jellemzőek, és bár kivétel nélkül mindig szenvedést okoznak, a legtöbben mégis hosszan bennük ragadnak.

A módszer más, a cél ugyanaz

Számtalan módja van játszmázásnak. Van, ami egészen tudatosan zajlik egy párkapcsolatban, egy szülő-gyermek kapcsolatban, egy barátságban, egy munkatársi viszonyban, vagy akár két egymás számára ismeretlen ember ideiglenes kapcsolatában, a játszmák nagy része azonban tudat alatt zajlik. Észre sem vesszük – vagy ha igen, akkor is teljesen természetesnek érezzük azokat.

Hányszor fordult elő veled, hogy valaki megtehetett volna valamit neked, érted, mégis megváratott vele? Hogy érezd az ő fontosságát. Hogy még jobban hálás legyél neki. Vagy azért, hogy egy kicsit megalázzon.

Hány párkapcsolatban hagyják, hogy a másik kicsit (vagy nagyon) féltékeny legyen? Hányan ködösítenek, tesznek kétértelmű kijelentéseket, vagy egyszerűen csak hagyják, hogy a másik ember találgasson ahelyett, hogy a szeretetükkel megnyugtatnák őt?

Hányan korlátozzák, vagy vonják meg a szeretetüket, ha a másik embert büntetni akarják, mert nem az ő elképzeléseik szerint cselekedett? Persze a valódi szeretetet nem lehet megvonni, csak a hamisat, de a másik ember ilyenkor mégis a szeretetmegvonás érzése miatt szenved. A büntető pedig hagyja.

Hányan közelednek vagy távolodnak a másik emberhez annak függvényében, hogy a saját érdekeik éppen mit diktálnak? Hányan lökik el simán a másikat, ha az éppen plusz terhet jelent (de azért rendszeresen dobnak néhány fát a tűzre, hogy ki ne aludjon teljesen), aztán kapaszkodnak belé kétségbeesetten, amikor újra szükségük van rá?

Hányan próbálják erőszakosan, vagy sumák módon kedves szavak mögé rejtve rákényszeríteni a másikat valamire? Hányan választják az érzelmi zsarolás vagy akár a racionális alapokra fektetett ultimátum kiszabásának módszerét arra, hogy érvényesítsék az akaratukat?

Hányan tartják bizonytalanságban a másik embert, hallgatnak el információt előle, titkolóznak, vagy ferdítenek el dolgokat csak azért, hogy a helyzeti előnyüket megtartsák vele szemben? Mert aki fél, hogy a lapjait megmutatva az emberi kapcsolatok pókerjátszmájában alul maradhat, az könnyen megőrzi magának azt, amivel többnek érezheti magát a másik embernél.

Hányan merülnek bele az óvodás csiki-csukba, a „Te ezt mondtad, ezért én ezt mondom”, a „Te is ezt csináltad, ezért én is ezt csinálom” típusú gyermeteg huzavonába? Hányan tükrözik a másik mondanivalóját vagy cselekedeteit, csak hogy visszaadják ugyanazt a negatív tapasztalatot, amit a másik akarattal, vagy akaratán kívül okozott?

Hányan állítják szembe saját fontosságukat egy harmadik személyével, egy hobbival, vagy bármivel, ami a másik embernek fontos? Hányan vágják a másik fejéhez vádaskodva, hogy „bezzeg ő fontosabb, mint én”, vagy „bezzeg arra van időd, rám pedig nem”?

Hányan váltanak a szeretet szaváról a hidegségre, a cinizmusra, a fölényeskedésre, a másik megalázására? Hányan alkalmaznak a kapcsolathoz méltatlan megszólítást, jelzőt vagy beszédstílust, hogy ezzel az aberrált büntetéssel próbálják önmagukat fölénybe helyezni a másik emberrel szemben?

Hányan merülnek az önsajnálat és önsajnáltatás mocsarába, próbálva önként választott mártír sorsukra igazolást nyerni? Hányan hangoztatják folyamatosan, hogy ők azok, akik mindent tökéletesen csináltak? Hányan akarnak bűntudatot kelteni a másikban, akár van alapja, akár nincsen?

Ezek mind játszmák. Nagyon sok van belőlük, a céljuk azonban mindig ugyanaz.

Mégis miért csináljuk?

A játszmák oka a félelem. Aki játszmázik, az egy olyan helyzet fölött próbál irányítást szerezni, aminek az irányításához kevésnek érzi magát. Mert ha nem érezné magát kevésnek, akkor játszmák nélkül, tisztán az intelligencia és a szeretet útját választaná.

Van azonban itt valami más is a félelmen kívül. A játszmáknak előnye is van, és bármilyen furcsán hangzik, ez az előny független attól, hogy valaki a játszmát megnyeri-e vagy sem. Bár valódi nyertese soha nincs a játszmának, hiszen Gandhi szavait kölcsönözve „miféle győzelem az, amiben valaki legyőzetik?”, de a győzelem illúziójáért azért sokan hajtanak. És hogy mi az előnye a játszmáknak még vesztesként is? A kiszámíthatóság.

Egy-egy hosszútávú játszma egyfajta stabilitást jelent az ember életében. Nem kell félni a bizonytalan jövőtől. Ugyanaz a langyos húgy mossa másnap is a lábadat. Pontosan tudod, mit fog tenni a másik – már várod is, ha éppen elmaradni látszik. Hol a megszokott hiszti? Hol a veszekedés? Mikor köt már belém újra? Mikor jön megint a hülyeségével? Mikor hallom újra ugyanazokat a panaszokat?

Holnap ugyanaz a konfliktus, majd ugyanaz a kibékülés, vagy ugyanaz a kiszámítható ideig tartó elhidegülés következik, mint amit már megszoktál. Ugyanazok az inzultusok érnek, ugyanazokat vághatod hozzá a másik ember fejéhez (jó esetben csak szavak, nem tárgyak formájában), és mindketten a megszokott módszerekkel vezethetitek le újra a feszültségeteket.

Nem kell új módszert keresgélned. Nem kell megoldásért kutatnod. Nem kell szembenézned a változástól való félelmeddel, de az energiádat legalább leköti a helyzet (ha nem kötné le semmi, bele is döglenél). Nem kell félned a jövőtől. Pontosan tudod, hogy mire számíthatsz. Tudod, hogy mit lép majd a másik, vagy legalább azt, hogy milyen keretek között teszi. Kiszámítható az egész. Éppen ezért ragaszkodnak annyira az emberek a játszmákhoz.

Gyakorlatilag egy igen csúnya megalkuvásról van itt szó. Félsz a jövőtől, mellette sokszor még szereted is a másik embert bizonyos szinten (akár nagyon is), ezért belemerülsz egy olyan játszmába, amiből egyetlen előnyöd származik: nem kell változtatnod, és amit eddig biztosnak véltél, azt ezután is biztosnak hiheted. Pedig biztonság nem létezik még ekkor sem, és hamarosan megérted, miért mondom ezt.

Előtte azért megjegyzem, hogy nem tartom elvetemült embernek azt, aki játszmázik. Egyszerűen csak gyengének. Pillanatnyilag vagy tartósan gyengének. Bárki belecsúszhat egy-egy játszmába. Időnként én is megteszem, hiába figyelek már sokkal jobban, mint régen. Olyan is van, hogy átmenetileg belekényszerülök egy játszmába, és olyan is előfordul, hogy én magam generálok egyet. Máris benne vagyok a játszmában – egészen addig, amíg észre nem veszem, mi is történik valójában, és hogy ennek mi lesz az eredménye.

Hová vezet ez?

A játszmákkal két gond is van. Az egyik az, hogy nagyon könnyen beleragadsz. Pont az imént említett kiszámíthatóság és a félelmeid elől való menekülés az, ami benne tart. Vajon mit kezdenél az életeddel, ha nem lenne meg a jelenlegi (látszólagos) stabilitás? Mi kötné le az energiádat, hol élhetnéd ki a feszültségedet? Hiába szar az, ami most van, lehet, hogy enélkül még szarabb élet várna rád? Ha a kezedbe vennéd végre az életed irányítását, lehet, hogy kudarcot vallanál benne?

Ez a gondolat félelmetes. Akkor inkább tűrsz. Inkább a megalkuvást választod. Inkább benne ragadsz a játszmában, és megelégszel egy olyan életminőséggel, aminél többet érdemelnél. Inkább racionalizálod a helyzetedet, és kifogások mögé bújva maradsz a langyos húgyban.

A másik nagy gond a játszmákkal az, hogy veszíthetsz. Bármikor. Keveset is, sokat is, mindent is. És minél tovább játszmázol, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sokat veszítesz. Ha szerencséd van, akkor csak időt, ha nem, akkor az egész kapcsolatot, vagy akár egy emberéletet. Hiába hangzik merésznek a kijelentés, sokan menekülnek a halálba a játszmák elől. Nem feltétlenül gyilkosság vagy öngyilkosság formájában – sokkal gyakrabban egy betegség útján.

Így válik a biztonság illúziója veszélyesebbé bármilyen más bizonytalanságnál. Mert ezt az illúziót bármikor megszakíthatja egy törés. Egy törés, ami talán csak átmeneti, sokszor azonban végleges. Addig minden a megszokott rendben zajlik: teljesen kiszámítható, hogy a játszmában ki mikor mit dob, vagy mennyit emel. Aztán egyszer eljön a törés: valaki kiszáll. Valaki elgyengül, összeomlik, vagy besokall és felborítja az egész pókerasztalt.

Az, hogy ez a kapcsolat melyik szereplőjénél és mikor következik be, sokszor nem látszik előre. Van, aki gyengének látszik, ám rendkívül sokat bír, és olyan is van, aki nagyon erős, mégis gyenge pontját éri valami, és pillanatok alatt összeomlik. Az emberi idegrendszer tűrőképességét sok tényező befolyásolja: a múltbéli tapasztalatok, a tanult viselkedésminták, a genetikai adottságok, az aktuális élethelyzet, a pillanatnyi lelkiállapot – hogy csak a legfontosabbakat vegyük.

Az tehát nehezen kiszámítható, hogy ki és mikor száll ki a játszmából elsőként, az viszont jó eséllyel látható előre, hogy hogyan. Ha ismered a másik ember személyiségét, nagyjából tudod azt is, hogy milyen módon tud kiszállni a játszmából, ha már nem bírja tovább. A módszer valakinél a bosszú és a kegyetlenség, valakinél a beletörődés és önmaga elnyomása, valakinél pedig az önpusztítás, ami először lelki betegséghez, aztán fizikaihoz vezet. Mindenki ott törik, ahol a gyenge pontja van.

A töréspont kiszállást jelent a játszmából. Valaki úgy száll ki, hogy máshoz menekül, valaki úgy, hogy pusztít, valaki úgy, hogy meghal. Azonban kiszállhatsz úgy is, hogy magát a játszmát fejezed be tudatosan, akár a kapcsolat megőrzésével, akár annak békés megszakításával. Ez a tudatos kiszállás tűnik elsőre a legnehezebben járható útnak (ezért választják olyan kevesen), ám ez a legtisztább is, és így nem cipelsz tovább magaddal terheket.

Figyelj és tanulj

A jó hír az, hogy ha valaki játszmázik veled, akkor valamilyen szinten fontos vagy számára. Lehet, hogy tényleg szeret, és az is lehet, hogy érdek vezérli, de valamiért számítasz neki. Ha Te is játszmázol, akkor mindkét esetben jó helyzetben vagy, de ha nem akarsz részt venni a játszmában, akkor érdemes először felismerned, hogy a két eset közül melyikről van szó, aztán ennek megfelelően cselekedned.

Ha csak kihasznál a másik ember, akkor egyszerű a helyzet. Az egyoldalú érdekkapcsolattal nem jut előbbre az életed – ez gondolom számodra is tiszta sor. Az ilyen kapcsolatok mehetnek is egyből a kukába. Amikor azonban a szeretet valamilyen formában jelen van a kapcsolatban, akkor érdemes energiát fektetni a játszma kapcsolathoz méltó befejezésébe.

Az első lépés az, hogy figyeld meg a másik játékost (vagy játékosokat). A legtöbbször nagyon egyértelműen játszanak az emberek. Egyértelműen és kiszámíthatóan. Mindenki tesz egy újabb lapot, amivel a céljaihoz közelebb jutni remél, vagy a status quo-t fenntarthatja.

Figyeld meg a viselkedésmintákat, az ismétlődő cselekedeteket és a hozzájuk kapcsolt ismert érzelmi töltetet. Figyeld az elejtett utalásokat, a már jól ismert érveket, a mindig ismétlődő eszközöket és módszereket. Figyelj, és meglátod a lapokat. Hamar megérted majd a mondatok és tettek mögött rejlő valódi célokat. Meglátod, hogy valójában mit is próbál elérni a másik ember a játszmázással, mi elől menekül, mihez tartja kevésnek önmagát, mi az, amin változtatni szeretne, csak képtelen. Figyelj és tanulj.

Aztán figyeld meg önmagadat is. Ha a játszma kezdeményezője vagy, akkor Neked is mindig ugyanazok a módszereid és a viselkedésmintáid. Ha pedig csak belekényszerültél a játszmába, akkor a reakcióid lesznek jó eséllyel mindig ugyanazok. Figyelj önmagadra is, mert így is rengeteget tudsz tanulni.

Amikor kiismerted a játszmát, elkezdhetsz változtatni a helyzeten. Elkezdhetsz reaktív helyett proaktív módon élni. Úgy, hogy nem mész bele önpusztító játszmákba, vagy ha mégis belekerültél egybe, akkor hamar kiszállsz belőle.

Persze mindig felmerül a kérdés, hogy ahogy Te látod a játszmát, az a valóság-e. A Te valóságod mindenképpen ez. Te így érzed. Ezt látod. Ha ezt a másik emberrel meg tudjátok beszélni, és találtok közös megoldást (ami nemcsak az egyik, hanem mindkét fél számára jó), akkor van jövője a kapcsolatotoknak. Ha nem, akkor csak maga a játszma tartja össze azt – amíg a töréspont el nem érkezik.

A tisztulás útján

Én már nem tudok sokáig játszmákban maradni. Amint felismertem, és amint lehet, kiszállok a játékból. Velem már csak együttműködni vagy nyíltan szembemenni lehet. Aki akadályoz, azzal ütközünk, méghozzá keményen. Akinek fontos vagyok, az velem marad, akinek pedig nem, az nem lesz része az életemnek. Aki csak kihasznál, az sem. Ennyi. Sokkal egyszerűbb így minden.

Az elején mindenki tiszta lappal indul – függetlenül attól, hogy mit hallottam róla másoktól. Ha csalódás ér, ha valaki összemocskolja a saját tiszta lapját, akkor megkeresem az okát, hogy miért tette ezt, aztán eldöntöm, hogy a lezárás vagy a megoldás útját választom-e. Az első egyedül is megy, a második pedig természetesen csak a másik ember együttműködésével lehetséges.

Játszmák nélkül csak az elején tűnik nehezebbnek az életed; utána sokkal egyszerűbbé, tisztábbá és őszintébbé válik. Őszintébb leszel másokhoz, és legfőképpen őszintébb leszel önmagadhoz. Mert mindig az a kiindulópont, hogy hazudsz-e önmagadnak. És végül ide is érkezel majd meg, ezért sokkal jobb őszintén leélni egy életet, mint a legvégén szembenézni a saját hazugságaiddal.

Minél később nézel a tükörbe, annál fájdalmasabb lesz a látvány, és annál többet veszítesz abból az egyszeri ajándékból, amit Életnek nevezünk. Nem túlélésnek. Nem a valóság kompenzációjának. Nem másoknak való megfelelésnek. Nem egy helyben toporgásnak. Életnek. Olyan életnek, amit a szíved szerint élsz, és amire minden egyes nap végén úgy gondolsz: ha most lenne vége, akkor is teljes lenne.

Amint megérted a játszmák lényegét, kiszámíthatóvá és könnyen lezárhatóvá válnak azok. Elkezdhetsz végre élni.

Forrás: hasznaldfel.hu

A szex minden kapcsolatban lényeges. De mi a helyzet, ha lassan tudatosul benned: a pároddal egyedül a testiség köt össze titeket, semmi más? Egészséges dolog a szexkapcsolat?

A szex nagyjából azóta központi téma, mióta világ a világ. Az ókorban még a mainál is szabadabban kezelték a testi vágyakat – gondolj csak Julius Caesarra, aki kijelentette, hogy a nők és a férfiak ideálja is kíván lenni egyszerre. A középkorban azonban a „házasság szentsége” látszólag véget vetett a szabados szexuális életnek. Ez azonban csak illúzió volt; mivel a házasságokat gyakran nem szerelemből kötötték, ezért a félrelépés általános, bár titkolt jelenség volt. A szerelem és a házasság így néha két külön emberhez kötődött, hogy aztán a huszadik századra megint összeérjen.

Ma már elképzelhetetlen, hogy a pároddal ne szerelemből éljetek együtt. Vagy mégsem?

A szexuális vágy nagy úr, és valld be, néha nehéz parancsolni neki. Sokan ezért hajlamosak azt mondani: ha a szex működik, más nem is számít. Mások viszont egyértelműen elítélik az ilyesmit.

Mi az a szexkapcsolat?

Nézzük először a dolog jó oldalát. Rettentő nehéz olyan embert találni, akivel egy hullámhosszon vagy, aki szexuális téren képes megadni neked azt, amire vágysz. A legtöbben inkább kompromisszumot kötnek, és azt mondják: „Hát, nem egy lepedő-akrobata, de azért rendes srác/lány”. Ez azonban sok feszültséget és bosszúságot okozhat: a folyamatos lemondás, csalódás, kielégítetlenség nem túl lelkesítő érzések. Ha a párod még hónapok (rosszabb esetben évek) múltán sem tudja neked megadni azt, amire szexuális téren vágynál, az komoly bajokhoz vezethet.

Előfordul azonban, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: úgy érzed, a sors testi szempontból a másik feledet sodorta melléd, aki mindig pontosan érzi, mikor és hova kell nyúlnia, mit szeretsz és mit nem, akivel minden együttlét maga a mennyország, és az áthancúrozott éjszakák után másnap 20 centivel a föld fölött lebegsz a gyönyörtől. Csak egy dolog nem stimmel: a szexen kívül egyszerűen nincs közötök egymáshoz, nem értitek a másik érzéseit, gondolatait, vágyait, nincs azonos érdeklődési körötök, más nyelvet beszéltek és folyton veszekedtek, aminek csak egy dolog vet véget: a szex.

Nos, ez nagyjából a szexkapcsolat definíciója.

Egészséges a szexkapcsolat?

Van az úgy, hogy az ember életmódja, munkája, vagy akár a kedve nem engedi, hogy hosszútávon érzelmileg elköteleződjön valaki mellett. Gondolj bele: James Bondon is csak akkor találtak fogás, amint valakivel érzelmi viszonyba keveredett, ugye?

Ha mindketten felnőtt módon, értelmesen eldöntöttétek és megbeszéltétek, hogy nem vártok mást a másiktól, nem terveztek házasságot és komolyabb érzelmi kapcsolatot, akkor egy szexkapcsolat akár éveken keresztül is működhet. Ha egyikőtök sem érzi ettől bűnösnek vagy üresnek magát és a viszonyotokat, akkor semmi akadálya a dolognak!

Ebben az esetben tehát a szexkapcsolat fenntartása nem probléma.

A szexkapcsolat hátrányai

A probléma akkor kezdődik, ha látszólag a fenti eset jellemző rátok, vagyis elvileg megbeszéltétek, hogy a szexen kívül nem vágytok másra, többre a másiktól, a fránya valóság azonban fölülírja ezt a megállapodást.

Ez pedig igencsak gyakori a hollywood-i filmekben és a való életben egyaránt. A szexet ugyanis nehéz elválasztani az érzelmektől. Sokan állítják azt, hogy ők képesek érzelemmentesen szexelni (főleg férfiak), ez azonban nem mindig van így. Egy érzéki együttlét megkívánja, hogy testileg és lelkileg is ráhangolódj a másikra, érezd a lélegzését, minden rezdülését, tudd, hogy a szavaidra hogyan reagál. Az ilyesmit nagyon nehéz elválasztani az érzelmektől, mondhatni lehetetlen. Egy varázslatos együttlét után, mikor egymást ölelve aludnátok el, nem könnyű azt mondani: „Na, akkor szevasz”.

A probléma akkor van, ha csak az egyik fél érez így (például te) míg a partner tökéletesen elégedett a „csak szex és más semmi” állapottal. Ez nagy aránytalanság, és nemhogy hosszútávon, még középtávon sem működhet anélkül, hogy ne sérüljön valamelyik fél érzelmileg.

Ha azt veszed észre, fokozatosan elkezdtél beleszeretni a másikba (vagy ő beléd), az a korrekt, ha újra tisztázzátok, mit is vártok egymástól. Felnőttek vagytok, képesek arra, hogy normálisan megbeszéljétek és megoldásra jussatok.

Van, hogy a megbeszélés után kiderül: te és a párod is többet akar puszta szexnél, ez pedig akár egy jól működő, mesebeli párkapcsolat kezdetét is jelentheti.

A szexkapcsolat tehát nem szükségképpen rossz, de nem is feltétlenül jó. Az egész viszony lényege az, hogy ti megbeszéltétek-e, tisztáztátok-e, mit vár el a másik és mit nem. Ehhez persze őszintén kell beszélni. Ha megvan a közös alap, az mindkettőtök boldogságához hozzájárul majd!

Forrás: egeszsegmagazin.com

1. A kapcsolat, ahol az egyik fél irányít

Néha úgy érezzük, hogy erőtlenek vagyunk, hogy kicsúsztak a dolgok a kezünkből. Ilyenkor jól tud jönni, ha van valaki, aki levesz egy kicsit a vállunkról, enyhíti a stresszt, átveszi az irányítást helyettünk.

Néha valóban jól jön a segítség, de gondolj csak bele, ha nyakörv és póráz kerül rád, vajon van beleszólásod abba, hogy merre halad az életed?

Soha nem érezhetjük úgy egy kapcsolatban, hogy a másik erősebb nálunk, vagy, hogy csapdában vagyunk, ahol mindig az történik, amit a másik akar – mert ha így van, akkor sajnos be kell, hogy valljuk: ez nem egy egészséges kapcsolat. A kapcsolatok a szabadságról szólnak, alapkövei a szabad akarat és a csapatmunka. Csak egészséges kapcsolatokban teljesedhetünk ki és csak azokban lehetünk boldogok. Ott, ahol két ember közös erővel tesz a kapcsolatért, és nem arra használja fel saját erejét, hogy mindent kontroláljon, vagy a másik fél ellen dolgozzon (akaratérvényesítés ürügyén).

2. A kapcsolat, amely kiegészít

Nem a partnered dolga, hogy boldoggá tegyen! Kultúránkban számos alkalommal találkozni olyan illúziókra épülő tévhitekkel, hogy életünk során egyszer csak összefutunk a Nagy Ő-vel, aki napfényt, boldogságot, gazdagságot és nevetést hoz az életünkbe. Egy jól működő, egészséges kapcsolat valóban sok örömöt tud okozni, de valójában nem a társunk dolga, hogy megtöltse a benned tátongó űrt. Ez csakis a TE dolgod. Neked kell elfogadnod, hogy mindenért, ami veled történik az életben, egyedül Te vagy a felelős. Amíg ezt nem érted meg, addig minden problémádat, ürességedet, életuntságodat, fájdalmadat magaddal fogod vinni minden
egyes kapcsolatodba. Nem fogsz szabadulni tőlük.

A teljességre való vágyódás oka az, hogy elvesztetted a kapcsolatot saját magaddal. Ha úgy érzed, hogy hiányzik valami, akkor ideje magadba nézned, és visszatalálnod önmagadhoz. A saját teljességed és boldogságod megteremtése után már készen állsz arra, hogy ezt másokkal is megoszd.

3. A társfüggőségen alapuló kapcsolatok

Amikor a gondolataid és tetteid olyannyira egy másik ember körül forognak, hogy a sajátjaidat és önnön szükségleteidet háttérbe szorítod, akkor társfüggőségről beszélünk, ami mérgező rád nézve.

Ha úgy gondolod, hogy valaki más felelős azért, hogy Te hogyan érzed magad (vagy fordítva, más úgy gondolja, hogy Te vagy felelős az ő állapotáért), akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a kapcsolat nem egy egészséges, jól működő kapcsolat, csupán társfüggőség mindkét fél részéről. Minden apró, hétköznapi program közös és megbeszélés kérdése. Engedély kell a külön, másik nélkül folytatott tevékenységekhez. Amikor a másik fél dühös vagy szomorú lesz, akkor minden más dolgodat, érzésedet el kell nyomnod, hiszen a fő feladatod, hogy ő jobban érezze magát.
A teljesen természetes, hogy amikor társadnak rossz napja van, akkor odafigyelsz rá, megpróbálod felvidítani, de amint ez elvárássá válik és életed egy része az ő érzelmi jóléte körül forog, akkor akár észreveszed, akár nem, Te megkeseredetté válsz.

Mindenki felelős azért, ahogy érzi magát. Te is felelős vagy a saját érzéseidért és ugyanezt várhatod el a partneredtől, barátaidtól. Mindenki a saját életét tartja a kezében.
Áldozatokat természetesen minden ember hoz élete során, de mindig tartsd szem előtt, hogy ezek a saját döntéseid! Senki nem várhatja el tőled, nem teheti kötelezővé a meghozatalukat, de pont emiatt nem hánytorgathatod fel senkinek azt, hogy mit tettél érte és nem várhatsz el semmit cserében.

4. Az idealizáláson nyugvó kapcsolatok

Nem azért szeretsz valakit, mert tökéletes, hanem szeresd őt annak ellenére, hogy tudod, hogy nem az. A tökéletesség csupán a fantázia szüleménye, egyikőnk sem lesz soha az. Nem, Te sem. Minél kevesebbet vársz el valakitől, annál boldogabb kapcsolatban lesz részed. Soha senki nem fog tökéletesen úgy viselkedni, ahogy azt Te elvárod. Ő nem Te, nem úgy fog szeretni, viselkedni vagy gondolkozni, ahogy Te.
Az életben a legnagyobb csalódások forrása az, amikor túlzott elvárásokat táplálunk valaki vagy valami iránt. Ha ettől megszabadulsz, sokkal kevesebb frusztráció és szenvedés ér majd.

Egyik kapcsolat sem tökéletes, de ha mindketten kitartóan dolgoztok rajta és magatokért, egymásért, akkor valóra tudjátok váltani az álmaitokat.

5. Amikor a múlt vádjai nem hagynak élni

Amikor társad folyton felhánytorgatja neked a múltban elkövetett, vélt vagy valós hibáidat, akkor ez a kapcsolat bizony mérgező. Ha mindketten ilyenek vagytok, akkor hamar egy reménytelen csata közepén találod magad, ahol azért folyik a harc, hogy eldöntsétek, ki hibázott többet és kinek kell eggyel többször bocsánatot kérnie.

Ha arra használod fel a múltbéli negatív dolgokat, hogy bebizonyítsd, a jelenben neked van igazad, nos, az egy vesztes-vesztes szituáció. Senki sem nyer. Ilyenkor a jelenlegi problémát félresöpörve keserűséget és bűntudatot ásol ki a múlt sarából azért, hogy manipulálj valakit és ő rosszul érezze magát a jelenben.

Ha ez sokáig megy, akkor mindkét fél energiáját az emészti fel, hogy megpróbálja bebizonyítani: ő kevésbé bűnös, hibás, mint a másik, ahelyett, hogy a jelen problémáját próbálnák megoldani.

Azzal a döntéseddel, hogy párkapcsolatban szeretnél lenni valakivel, annak a személynek a hibáit és viseltes dolgait is elfogadtad.  Ha valami nagyon zavar, azt ott és akkor kell feldolgoznod, amikor történt, nem később. Tudni kell elengedni. Igen, akár személyeket is.

6. A kapcsolatok, amelyek (apró) hazugságokra épülnek

Az egészséges kapcsolatok a bizalomra épülnek, ha ez megsérül, akkor sok idő és erőfeszítés kell mindkét fél részéről ahhoz, hogy újra rendbe jöjjenek a dolgok.

És igen, akkor is hazudsz, ha hallgatsz. „Nem hazudtam, csak nem mondtam el.”  Az elhallgatás ugyanúgy hazugság. A másiknak és saját magad felé is.

Ne feledd, a hazug barátnál/társnál sokkal jobb az őszinte ellenfél, akit még tisztelni is lehet. Az előbbit sajnos nem. Azt, hogy ki hazudik neked, nem a szavak árulják el, hanem a tettek. Ezekre figyelj inkább, arra, hogy ki mit tesz érted, vagy, hogy a szavai és tettei mennyire vannak összhangban. Ha ellentétesen beszél és cselekszik, akkor hazudik, ez ilyen egyszerű. Te pedig ne vegyél részt ezekben a játszmákban, bízz a saját igazadban és állj ki magadért!

7. Ahol a passzív agresszív magatartás uralja a kommunikációt

A passzív agresszív viselkedésnek számtalan formája van, de leginkább egy non-verbális agresszió, ami negatív magatartásban teljesedik ki. Ezek az emberek nem mondják ki nyíltan, hogyan éreznek, csupán idegesítő gesztusokat tesznek, bosszantó szurkálódásokkal érik el, hogy a másik dühös legyen.

Ezekben a rendkívül mérgező kapcsolatokban nem tudtok nyitottan, őszintén kommunikálni a másikkal. Egy biztonságot adó kapcsolatban elképzelhetetlen, hogy bármelyik fél is a passzív agresszív magatartás bástyája mögé akarjon bújni.

8. Az érzelmi zsarolós kapcsolatok

Érzelmi zsarolásról akkor beszélünk, amikor a másik fél egyfajta érzelmi büntetést alkalmaz azért, hogy azt tedd, amit ő akar. A cél, hogy megváltoztassák a viselkedésedet, akaratod ellenére is. Ha nem úgy viselkedsz, döntetsz, ahogy ők elvárják, akkor addig zsarolnak érzelmileg, míg be nem adod a derekadat.

Ugyanúgy, mint a passzív agresszív viselkedésnél, itt is alapvető fontosságú a kommunikáció fejlesztése. Egy kapcsolaton belül szükségesszerű a negatív dolgokról is beszélni, de fontos, hogy ezt biztonsággal meg is tudjuk tenni. Ennek hiányában a zsarolt fél egy idő után el fogja nyomni magában valós gondolatait, ami bizalmatlansághoz és manipulációhoz vezet majd.

Senki sem tökéletes, nem kell mindig egyetérteni a másik döntésével, vagy szeretni minden egyes dolgát. Az elkötelezettség nem azt jelenti, hogy mindenben egy véleményen vagyunk, hanem éppen azt, hogy képesek vagyunk őszintén beszélni, ítélet vagy zsarolás nélkül. Ez a hosszú távú kapcsolatok titka.

9. A kapcsolatok, melyekre nem szánnak elég időt

A leggyakoribb hibák egyike, hogy nem áldozunk elég minőségi időt kapcsolatainkra, és ráadásul ez sokáig akár fel sem tűnik, csak akkor, ha már baj van.

A mindennapok mókuskerekében könnyű elfeledkezni arról, hogy ápolni, táplálni kell egy kapcsolatot. A legtöbb, amit adhatunk, a figyelmünk. Legyél jelen, hallgass, figyelj rá! Ne nézd az órád, ne babráld a telefonod, hidd el, megéri!

Forrás: rongyosbolondos.wordpress.com  (A bejegyzés a The Mind Unleashed cikke alapján készült.)