Taoizmus – a belső

Azoktól a taoistáktól eltérően, akik főként külső eszközökkel hatottak a jelenségekre, nem külső, hanem Belső Út művelőinek, gyakran Belső Alkimistáknak nevezik őket. A világszerte elterjedt a taoista gyakorlók közül nem mindenki gyakorolja ennek az útnak a módszereit.

A Belső Alkímia gyakorlásával megismerjük a minket és környezetünket alakító erőket. Ez nagy felelősséget jelent, amivel nem mindenki birkózik meg. Az út során megismerkedünk a negatív befolyásoló erőkkel is, és a tudatunkban elraktározott félelmekkel, frusztrációkkal és egyéb nem kívánatos dolgokkal.

Csak azok tudnak a Belső Alkímia útján haladni, akik nem hoznak létre akadályt a belső negativitásaikból, megtartják nyugalmukat és stabilitásukat és képesek felismerni ezek működését, valamint rendelkeznek elegendő akaraterővel, hogy elkerüljék azokat.

Nem torpannak meg sem belső, sem külső támadások hatására, hanem kitartanak a Tao elvei mellett. A Tao elvei egy bezárkózott ember számára, igen nehezek, mivel a Teresség és Fényesség – mint a Tao két aspektusa, csak akkor áldják meg életünket, ha mi magunk sok Teret és Fényt varázsolunk életünkbe. Az egoizmust, mint a tudatot beszűkítő tulajdonságot, ami során csak a teljességünk egy kicsiny részével azonosítjuk magunkat, alkalomtól függően csak egy-egy szereppel, a Tao elkerüli.

Az Út és az Erény az a jól ismert kifejezés, amelynek mély megismerése megmutatja számunkra egyrészt a Tao működését, azaz az utat, másrészt konkrétan megtanítja, hogy mit tegyünk annak elérése érdekében, azaz az Erényeket. A Taót legkönnyebben úgy ismerhetjük meg, hogy felfedezzük magunkban.

Önmagunk kutatása során azonban meg kell értsük, hogy tudatunkat vizsgálva annak két fajta természetét ismerhetjük meg. Az Emberi, vagy Ég Utáni Természetet, vagy az Eredendő, vagy Ég Előtti Természetünket.

Hogy lehetséges az, hogy a tudatnak két fajta természete van? Mindez természetesen csak relatív szinten tapasztalhatjuk. Tudatunk időtlen-idők óta létezik. Ennek egyetlen oka van, hogy természete megegyezik a Tao természetével, örök és elpusztíthatatlan. Éppen ezért, mivel tudja magáról, hogy elpusztíthatatlan, képes belefeledkezni világi játékokba. Ez ahhoz hasonló, amikor szabad emberként elkezdünk sakkozni, és rövid időn belül a teljes tapasztalási terünket egy-egy bábu mozgására szűkítjük le. Ha ezt a bábut sérelem éri, mi is sérelmet tapasztalunk. Ez a beszűkülés és azonosulás a teljesség egy kis részével az egoizmus folyamata. Ha ehhez a beszűküléshez hosszú időn át makacsul kötődünk, kialakulnak az elmék, azaz az egoizmusunk szerepei. Ezek az elmék együtt alkotják az Emberi Természetünket.
A két természetünk alapos megkülönböztetése dönti el, hogy milyen eredménnyel jár önmagunk kutatása. Minél inkább az Emberi Természetünket kutatjuk, csupán világi bölcsességet gyűjtünk, ami nem tartalmazza a valódi nyugalmat, szeretetet és bölcsességet. Még ha fel is ismerünk pozitív dolgokat, mindezek múlandóak. Csak az Eredendő Természetünk kutatása visz minket közelebb a Taóhoz.

Eredendő Természetünk kínai kifejezése a Xing, míg az Emberi Természetünk a Xin, ami Szívet, vagy érző lelket jelent. Míg az előbbit megismerni, addig az utóbbit művelni kell. A megismeréshez az Út szolgál, a műveléshez az Éggel összhangban működő Erény. A Xing megismerésekor az Ég Előtti törvényekkel találkozunk, ezek a Haók, az Ég Utáni Természetünk megismerésekor a Mingeket, a világot irányító törvényeket ismerjük meg. Az Öt Hao tizennégy tulajdonsága és a Ming huszonhárom tulajdonsága közül mindenki mást és mást kapott meg aktívnak. Ez az egyik oka a szellemi különbségeinknek. Hogy pontosan milyen Xingek és Mingek léteznek és ebből kinek, melyik adatott meg, azt meditációs elvonulásokon ismerhetjük meg.

Összefoglalva

Az Út és Erény kifejezésben a Belső Alkimista számára az Út a saját tudata Eredendő Természetének megismerését célozza, míg az Erény a Tao Ég Utáni törvényei, azaz Mingek megértése szerinti életet mutatja meg számunkra. Attól függően, hogy ki mennyire képes megváltoztatni szemléletét az Eredendő Természetének megértése alapján, és mennyire tudja természetesen és könnyedén gyakorolni az Erényeket, válik valaki egyre jobban a Tao követőjévé. Akinek már ezen törvények jelentik az egyedüli valóságot, ő a teljes megvalósított halhatatlan.

Forrás: dao.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »