Címke: fejlődés

Beküldve:

A Létezés három alapvető ténye


Egótlanság (Anattá)

részlet Nyanatiloka Maháthera írásából

 

„…Európában és Amerikában is egy hatalmas buddhista hullám kezdődött, amit már nem lehet háttérbe szorítani vagy elnyomni, ami előbb-utóbb el fogja árasztani a világot jótékony hatásával…
…A világban mindenhol küzdenek a szabadságért és függetlenségért, külső és belső szinten egyaránt…

A legtöbb ember számára a leglényegesebb pont Buddha alapvető tanítása a jelenségekről, az egótlanságról, és a létezés személytelenségéről (Páliul anattá). Ez a középút két szélsőség között: egyfelől egy spirituális hit egy örök ego-entitásról, vagy lélekről, ami túléli a halált; másfelől a materialista elképzelés egy ideiglenes ego-entitásról, ami a halállal megsemmisül.

Ezért azt mondják: háromféle tanár van a világon. Az első tanár az örök ego-entitás létezéséről tanít, ami túléli a halált: ő az eternalista (például a kereszténység). A második tanár az ideiglenes ego-entitásról tanít, ami a halállal megsemmisül: ő a materialista. A harmadik tanár sem az örök, sem az ideiglenes ego-entitásról sem tanít: ő a Buddha. Buddha azt tanítja, hogy amit mi egónak, önvalónak, léleknek, személyiségnek… stb. hívunk, az csak egy sablonos kifejezés, ami nem utal egyetlen valós lényre sem.
És azt tanítja, hogy csak arra jöhetünk rá, hogy a pszichés-fizikai létezés pillanatról pillanatra változik. Anélkül, hogy megértenénk a létezés egótlanságát, nem lehetséges a tényleges megértése a Buddha szónak. És enélkül nem lehetséges felfogni a felszabadulás célját, és a tudat megszabadulását, amit Buddha kihirdetett. Ez az egótlan létezés tana alkotja Buddha felszabadulásról szóló tanának eszenciáját. Így ezen az egótlanság vagy éntelenség tanon, anattán, áll vagy bukik az egész buddhista tanítás.

Valójában mindenki számára, aki szeretne elmélyedni a buddhista iratok tanulmányozásában, a legjobb az lenne, ha már rögtön az elején megismerkedne a két módszerrel, amivel Buddha tanította a Dharmát. Az első módszer, a hétköznapi nyelven tanítás; a másik módszer a filozofikus megfogalmazásban tanítás. Az első a hétköznapi igazságokkal függ össze, vohára-sacca, a második meg igazságokkal az abszolút tudatban, paramattha-sacca.

Ezért, amikor Buddha olyan kifejezéseket használ, mint Én, személyem, magam… stb. ezt úgy kell értelmezni, mint hétköznapi nyelvezetet, ezért nem helyes a magasabb tudatban (paramattha-vacana). Olyan ez, mint a felkelő és lenyugvó napról beszélni, habár teljesen tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egyezik a valósággal. Ezért Buddha azt tanítja, hogy az abszolútban, a létezés pszichofizikai jelenségei között nem található semmilyen örök vagy ideiglenes ego-entitás sem, ezért aztán az összes létezés személytelen (vagy anattá).

A Buddha minden szempontból az arany középút tanítója, etikailag éppúgy, mint filozofikusan. Etikai szempontból például Buddha elutasítja a két szélsőséget: az érzéki örömök és az önsanyargatás útját. Filozofikus szempontból elutasítja az örök és az ideiglenes természetét az ego-entitásnak. Ezért elutasítja a hitet egy abszolút önvalóban, vagy abban, hogy létünk különböző fázisaiban teljesen mások vagyunk. Elutasítja az eleve elrendelést csakúgy, mint a véletleneket. Elutasítja a hitet az abszolút létezésben és az abszolút nemlétezésben, a szabad akarat létében és nemlétében.

Mindezen dolgok letisztulnak annak, aki megérti az egótlanságot és a létezés jelenségének kondicionált természetét. Ezen két igazság megértésétől függ Buddha teljes tanának megértése. Ezért aztán a megértés és a létezés jelenségének kondicionálatlansága és egótlansága az alapja a nemes nyolcrétű ösvény megvalósításának, ami a megszabaduláshoz vezet minden hiábavalóság és szenvedés alól:

1. helyes megértés (szemlélet),
2. helyes gondolkodás (szándék),
3. helyes beszéd,
4. helyes cselekvés,
5. helyes megélhetés,
6. helyes erőfeszítés,
7. helyes tudatosság (éberség),
8. helyes elmélyedés.

Csak ez az arany középút, ami ezen a két helyes megértésen alapul, vagyis az éntelenségen és kondicionálatlanságon, tudja enyhíteni és elpusztítani az Én hamis illúzióit és sóvárgásait, amik minden háború és vérontás gyökér okai a világban. De enélkül a két megértés nélkül nem lehet megvalósítani a Buddha által kitűzött szent és békés célt.

A buddhizmus szerint, a létezés teljessége tartalmazza a fent említett öt dolgot, vagy még rövidebben három csoportra lehet osztani: anyagi világ, tudatosság és a mentális tényezők. Ez a három csoport tartalmazza azokat a fontos és végső dolgokat, habár ezek múló és tünékeny jelenségek, egy pillanatra felvillannak, hogy aztán azonnal eltűnjenek mindörökre. Ezért aztán minden esetben, amikor buddhista szövegek megemlítik az Ént, élő lényt, vagy egyéb ilyet (még Buddhát magát is), ezek pusztán a hétköznapi nyelvezet kifejezései, anélkül hogy bármilyen valós lényre utalnának. Ezért mondta azt Buddha, „Lehetetlen, nem lehetséges, hogy valaki igazi megértéssel úgy tekintsen bármire is, mint valós létezőre.”

Akinek nincs megértése az egótlan létezésről, és aki még mindig ragaszkodik az önillúzióhoz, nem foghatja fel és értheti meg Buddha Négy Nemes Igazságát.

Ez a Négy Nemes Igazság a következő:
1. a létezés mulandóságának, kielégíthetetlenségének és személytelenségének az igazsága;
2. az igazság, hogy a folyamatos újjászületés és szenvedés az ön-illúzióban és a létezés utáni vágyban gyökeredzik;
3. az igazság, hogy minden ön-illúzió, hiúság és vágyakozás kioltásával a folyamatos újjászületésektől meg lehet szabadulni; és
4. az igazság, hogy a nemes nyolcrétű ösvény helyes megértése az út, ami ehhez a célhoz vezet.

Aki még nem hatolt át az ego-illúzión, és még mindig ragaszkodik a hiúsághoz, azt fogja hinni, hogy ő maga az, aki szenved, hogy ő maga az, aki jó vagy rossz tetteket hajt végre, amik az újjászületéshez vezetnek, ő maga az, aki eléri a Nirvánát, hogy ő maga az, aki tökéletesíti majd a nemes nyolcrétű ösvényt.

Aki azonban már teljesen meghaladta a létezés egótlanságát, tudja, hogy a legfelsőbb tudatnál már nincs egyén, aki szenved, aki karmikus tetteket hajt végre, aki eléri a Nirvánát, és aki tökéletesíti a nemes nyolcrétű ösvényt. Ezért van ez a Viszuddhimaggában, hogy:

Ahol jelen van a szenvedés, ott nincs szenvedő.
Ahol tett van, ott nincs jelen elkövető
Nirvána van, de nincs ember, ki elérhetné.
Ösvény van, de ki járna rajta, olyat nem lelnél.

Vagy másik:
Tettek elkövetőit nem találod,
sem olyat, ki learatja a gyümölcsöt.
Az üres jelenség hömpölyög!
Ez az egyetlen helyes nézet.

Ezért ha a létezés egótlanságának tanát visszautasítják, Buddha szavait utasítják vissza. De ha a létezés személytelenségének a megértésével, teljesen kioltjuk a hiúságunkat, akkor Buddha tanításának a célját felismerjük: szabadság az Én és Enyém hiábavalóságától, és a Nirvána legmagasabb békéje.

Fordította: Vörös Viktor

Beküldve:

Kapcsolódás Tábor

Kedves Mindenki,

Ismét lehetőségünk lesz, hogy pár napot együtt tölthessünk egy szeretetteljes, örömteli légkörben, melyhez egy tábor ad megfelelő keretet.

Időpontja: 2019. október 18 reggel 10 óra – 2019. október 20. délután 6 óra.
Helyszíne: Tinnye, Damjanich u. 11.

Program: A tábor célja a találkozás öröme mellett az, hogy a testünket felkészítsük az évszak adta kihívásokra. A jóleső fizikai terhelést relaxációval, kellemes zenével és játékokkal oldjuk. A szellemet csendesítsük összehangolódással és meditációval. A lelkünket pedig feltöltsük a közösen töltött pár nappal kiszakadva a hétköznapokból.

Fizikai erőnlétünk fejlesztéséről Izsák Szilvi és Kiss Gábor fog gondoskodni napi két edzés formájában. Elmélyedésben és összekapcsolódásban Simon Gyuri segít bennünket. A reggeli gyakorlásban (borulás, meditáció, teázásban, idézetek) és az esti meditációban Rimóczi Istu és Kovács Zoli lesz a vezetőnk. Balassa Andi interaktív előadása révén lehetőségünk nyílik kapcsolódni életcélunkhoz. Himalájai kalandjukról Bod Ádám mesél. Emellett lesz sok játék, beszélgetés és más érdekes programok. Napi háromszori vegetáriánus étkezés lesz, melyet közösen készítünk el azokkal, akik hívást éreznek erre (az esetleges ételérzékenységet kérjük regisztrációs emailben jelezzétek).

A tábor díj: 20.000 Ft/3 nap, 14.000 Ft/2 nap, 7000 Ft/1 nap
Ez az összeg a tábor önköltsége, aki ezen felül úgy érzi, lehetősége van adományával a leendő vidéki közösségi hely létrejöttét erősíteni.
Részvételi szándékotokat a kigergo57@gmail.com email címen jelezzétek.

Szeretettel várunk Benneteket,
A szervezők,
Kiss Gergő és Simon Gyuri

Beküldve:

12 dolog, hogy a tél is örömteljes legyen

Szerencsére a nagy fagyok még nem érkeztek meg hozzánk, így van egy kis időnk, hogy felkészülhessünk rájuk.

Egy kis energia ráfordítással, sokkal örömteljesebbé tehetjük az előttünk álló telet. Ha tudatosan állunk hozzá a különböző évszakokhoz, úgy a változást érdekesnek, élvezetesnek élhetjük meg, ahelyett, hogy csak elszenvednénk a különféle hatásait.

 

  1. 1. Fokozatosan szoktassuk magunkat hozzá a hidegebb időhöz.

Állítsuk be a lakásunk hőmérsékletét elsőnek arra a fokra, amit élvezünk, majd fokozatosan vegyük egy-két fokkal lejjebb pár naponként. A testünk így akklimatizálódni tud az alacsonyabb hőmérséklethez és nagyobb ellenállást generál a megfázás, influenza ellen. Tűrőképességünk növekszik, kevesebb lesz a sokk-hatás, mikor kimegyünk az utcára. Éjszakára takarózzunk jól be és a nappalinál vegyük 5 fokkal lejjebb a hőmérsékletet. Így jobban tudunk majd aludni is.

 

         2. Készítsük fel a házat/lakást a hideg időre

Amennyiben az ablakok nem zárnak megfelelően, tegyünk takarót a két ablak közé, vagy az ablak előtti párkányra. Sokkal kevesebbet kell fűtenünk, ha nem engedjük ki a meleget.

Nézessük át a kéményt, radiátort, konvektort, egyéb fűtőrendszert, hogy megfelelően működnek-e és tisztíttassuk ki őket.

Hozzuk be a virágokat az udvarról, erkélyről.

Szerezzük be/vagy készítsük elő a szükséges eszközöket. Hólapát, jégoldó, stb. Ne akkor keresgéljük, amikor már lehullott a hó és reggel indulnánk a munkába, de nem tudunk.

Zárjuk el a kinti csapokat, hogy ne fagyjanak el. Szedjük be a locsolót, a kútból a szivattyút, tegyük el a kerti bútorokat. Legyünk igényesek és mindent úgy pakoljunk el, hogy előtte megtisztítjuk, beolajozzuk, törődünk velünk.

Zárjuk el a légkondicionálót, nézzük meg, hogy biztosan nem maradt víz a rendszerében.

Takarítsuk ki a lehullott faleveleket az ereszcsatornából, hogy az eső és az olvadó hó el tudjon folyni.

 

  1. Tegyünk ki napsütéses képeket a falra, állítsunk be nyári erdőt, mezőt, növényeket ábrázoló képet a számítógép asztalára.

A nap és a nyári növényzet látványának hiánya hatással van a kedvünkre. A nyári képek felvidítanak, aktivitásra inspirálnak, energiát adnak. Cseréljük pár naponta a képeket, hogy elkerüljük a megszokást.

 

  1. Együnk melegítő ételeket.

Télen a szervezetünknek a nyáritól eltérő ételekre van szüksége. Együnk kevesebb nyers salátát (azért valamennyit együnk az enzimek miatt is), mert az tovább lassítja az anyagcserét és hűti a szervezetet. Együnk olyan ételeket, ami melegít, ami földies energiával tölt el minket. Ilyenek például a bab, sütőben sült krumpli, gyömbér. Együnk hagymát a bacilusok és vírusok kivédéséhez. Együnk dopamint, szerotonint növelő étkeket néha, mint a csokoládé, csicseriborsó.

  1. Tervezzünk téli szabadtéri tevékenységeket.

Fontos, hogy télen is legyünk a szabad levegőn. Menjünk el korcsolyázni, síelni, építsünk hóembert, kiránduljunk el a téli erdőbe. Öltözzünk fel rétegesen, védjük a fülünket, nyakunkat, ahol sok hőt veszítünk és a kirándulás után vegyünk forró fürdőt, igyunk meleg teát, hogy kényeztessük a testünket és visszaállítsuk az egyensúlyt.

 

 

  1. 6. Növénytermesztés télen a lakásban.

Télen is jó érzés és hasznos olyan növényeket enni, amiket magunk termesztünk. A lakásban is van lehetőségünk, hogy magokat csíráztassunk (elég egy tálca és egy konyharuha hozzá), ültessünk cserépben fűszernövényeket.

 

  1. Legyünk kapcsolatban télen is a természettel, tegyünk cserepes virágokat a lakás több pontjára

A virágok nem csak oxigént termelnek, de jelenlétükkel emelik is a hely energiaszintjét. Ránézve kapcsolódhatunk a jelen pillanattal, nyugalmat sugároznak felénk.

  1. Pótoljuk a vitaminokat.

Lehetőleg olyat, amit természetes alapanyagokból készítettek, zöldségekből-gyümölcsökből vontak ki. Télen kevesebb D vitamint kapunk a napfény hiánya miatt, kevesebb zöldséget-gyümölcsöt eszünk, ezért azokat pótolni szükséges. Ha lehet, keressünk többféle vitamint, ásványi anyagokat tartalmazó étrend-kiegészítőt és váltogassuk, hogy mikor melyiket szedjük be. Egészítsük ki ginzenggel, echinacheával, spirulinával és más immunerősítő növénnyel.

  1. Igyunk gyógynövényteákat.

Télen is figyelni kell, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe, hiszen a testünk nagy %-a vízből áll. Fontos, hogy milyen minőségű ez a folyadék, mert kihat az egészségünkre, meghosszabbíthatja életünket, hatással van kedélyállapotunkra, energiaszintünkre is. Ha lehet jó minőségű vízből (forrásvíz) készítsünk különféle gyógynövény teákat és azt igyuk napközben. Csipkebogyótea, ginseng tea, macsakakörömtea (az ízületeinket védi), stb. Rengetegfajta növényből válogathatunk. Legjobb, ha mindig más gyógynövényt használunk.

  1. Tornázzunk rendszeresen.

Télen is kell a testet mozgatni, az energiát keringetni, az izmokat tónusban tartani – vagy tovább fejleszteni. Reggelente mozgassuk át az éjszaka bemerevedett csontrendszert, ízületeket, 10 percet rászánva átmozgathatjuk az egész testet energetizálva és nyújtva azt. Hetente legalább egyszer-kétszer szánjunk rá 1.5-2 órát, hogy alaposabban megmozgassuk magunkat. Ez erősíti az immunrendszerünket is, feltölt minket dopaminnal ezért vidámságot kelt.

 

  1. Készítsük fel az autónkat a hidegre.

Tegyünk be fagyálló ablakmosót, cseréljük ki a gumikat télire, készítsük elő a jégkaparót, fújjuk be az kulcslyukakat az ajtón. Tegyünk be egy takarót az autóba.

  1. Készítsük fel a tudatunkat a befelé fordulásra

A tél sokak számára a melankóliát jelenti, a magunkba húzódást, a visszavonulást. A hideg idő, a napfény hiánya, a bezártság érzés, a folyamatos benn-tartózkodás tovább erősíti ezt a folyamatot.

Ezért fontos, hogy felkészítsük magunkat lelkileg is a pár hónapos téli időszakra.

Végezzünk rendszeresen olyan gyakorlatokat, melyek összekapcsolnak minket a Fénnyel. Végezzünk vezetett meditációt, vizionálást. Fókuszáljunk csukott szemmel a Napra és érezzük, hogy feltölt minket melegséggel.

Tudatosítsuk az introvertált magatartás előnyeit, nézzük meg, hogy mire tudjuk kihasználni saját életünkben ezt az időszakot. Miben szeretnénk elmélyedni, amire a nyári aktív időszakban nem volt időnk.

Ha azt érezzük, hogy kezdünk lecsúszni az örömteli melankóliába, a kedélyes szomorúságba, akkor használjunk fény terápiát.

Fordítsunk energiát az önismeretre, az önfejlesztésre, használjuk ki ezt az időszakot is a tudatosságunk növelésére.

írta: BR.

Beküldve:

A zen szerzetes – egy tanmese érzelmeink hatásáról

Sokat görcsölünk azon, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk – beleértve saját elhamarkodott reakciónkat is egy-egy kellemetlen helyzetben. Bosszankodunk, emésztjük magunkat, miközben valójában olyat várunk el magunktól – vagy éppen egy másik embertől –, ami emberi mivoltunkból fakadóan teljesíthetetlen.

Élt egyszer egy ember, aki nem kötődött senkihez és semmihez. Teljes nyugalomban élte az életét, semmi sem tudta kizökkenteni a lelki békéjéből. Amikor betörtek hozzá és kirabolták, a szeme sem rebbent. „De hát ellopták a szamaradat meg a pénzedet!” – mondták neki barátai értetlenkedve, mire ő csak ezt felelte: „Jól van, hadd vigye, neki biztos nagyobb szüksége van rá, mint nekem.”
Egyik nap váratlanul hazaérve a legjobb barátját találta összebújva feleségével, de ekkor is csak így szólt teljes nyugalommal: „Jajj, George, ne siess már, maradj csak, érezzétek jól magatokat, én elmegyek sétálni egyet.” Tényleg semmi nem tudta kizökkenteni. Egy idő után már a saját fiai is ellene fordultak, és lenézően vetették a szemére viselkedését: „Nem vagy az apánk, nem tudunk annak tekinteni!”
„Teljesen megértelek Titeket.” – mondta nyugodtan a férfi – „Igazatok van, ha helyettem inkább azt az embert hívjátok apának, én is úgy fogom majd hívni őt.”
Idővel aztán az összes rokona, barátja és ismerőse is elfordult tőle, így hát elment egy kolostorba, és ott folytatta békés életét. Az volt a feladata, hogy minden egyes nap rendezgesse a kolostor zen kertjét, megmaradó idejét pedig meditációval töltötte.
A kolostor más szerzeteseire is nagy hatással volt új társuk: már az is elég volt, hogy meditációja alatt közel üljenek hozzá, máris elárasztotta őket is a lelki béke. Ő pedig annyira egyensúlyban volt önmagával, annyira kizökkenthetetlen volt belső harmóniájából, hogy szinte már láthatatlanná vált.
Tudomást szerzett erről az emberről a Démonok Királya, és nagyon bosszantotta, hogy egy földi halandó ilyen megvilágosodott állapotban van. Hívatta is egyből három leghűségesebb démonját, és így szólt hozzájuk: „Hallottatok erről a láthatatlan szerzetesről? Csináljatok valamit ezzel az emberrel, hogy kibillenjen az egyensúlyából! Nem juthat el a Nirvánába!”
A három démon kétségbeesetten tiltakozott: „De hát már mindent megpróbáltunk! Láthatod, a legjobb barátját összehoztuk a feleségével, ellene fordítottuk a fiait, de minden hiába!”
„Nem érdekel, csináljatok valamit! Földi halandó nem surranhat át a halhatatlanságba!” – utasította őket dühösen a Démonok Királya.
Így hát nem volt mit tenniük, elrepültek a kolostorba, hogy megtalálják a szerzetes gyenge pontját. Figyelték őt napokon, heteken keresztül, ám minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. Az egyik démon ráadásul túl közel ült hozzá, és már kezdett ő is meditatív állapotba kerülni, amikor társai gyorsan elráncigálták onnan. Folytatták próbálkozásaikat, ám teljesen fölöslegesen tették: a szerzetes csak rendezgette a zen kertet, egy hatalmas fenyőfa alatt ülve meditált, és teljes lelki békében töltötte napjait.
Egy napon aztán hatalmas szél támadt, ami letört egy pici ágacskát a fenyőfáról. Abban a pillanatban, ahogy az ágacska a homokba hullott, a szerzetes hirtelen kizökkent meditatív állapotából, kinyitotta a szemét, mordult egyet, majd felállt, és kihajította az ágacskát a kertből. Ezután visszaült, és folytatta meditációját.
A démonok ekkor egymásra néztek, majd tenyerüket dörzsölve elvigyorodtak. „Megvan!”
Azzal beugráltak a zen kertbe, elkezdtek dalolva táncikálni, és feltúrták az egészet. A szerzetest iszonyatos düh árasztotta el, szinte tüzet okádott, és ordítozva kergette a démonokat. Társai megdöbbenve nézték az esetet: nem értették, hogy az az ember, akit igazi példaképnek, megvilágosodott istenségnek tekintettek, hogy juthatott ilyen önkívületi állapotba.
Pedig a válasz egyszerű: ő is ember, mint mindannyiunk. Egy isteni játék részesei vagyunk, amiben törekedhetünk a tökéletességre, de mindannyiunknak van egy ágacskája.
*****
Sokszor megfeledkezünk saját sebezhetőségünkről – és másokéról is. Azt hisszük, hogy tökéletesen tudunk kezelni minden egyes helyzetet, és ezt általában el is várjuk magunktól és a környezetünktől. Pedig nincs az az ember – legyen bármennyire is bölcs és higgadt –, akinek sikerülne elérnie a tökéletességet. Vagy talán éppen tökéletlenségünkkel együtt vagyunk tökéletesek.
Mindenkinek van egy ágacskája… neked mi az?
Forrás: hasznaldfel.hu

Beküldve:

Hogyan bánjunk a pénzzel?

Egy felmérés szerint alacsony a magyarok pénzügyi kultúrája. Mi az, amit nem jól csinálunk és amit tanulhatunk? Íme néhány hasznos ötlet és fontos szempont, hogy jobban gazdálkodjunk anyagi javainkkal!

Nem gondolkodunk tudatosan a pénzről

Noha életünk egyik fontos pillére, hogy miként alakulnak a pénzügyeink, a legtöbbünknek nincs ismerete, információja arról, hogy milyen módon kezelhetné tudatosan a pénzügyeit. Igen, ismét egy terület, amit jó lenne, ha tanítanának az iskolában, de sajnos ez nem történik meg, tehát saját magunknak kell növelnünk a pénzügyi intelligenciánkat. Tény és való, hogy ennek nincs általános kultúrája Magyarországon. Sok ember csak eszközként tekint önmagára, akin keresztüláramlik a bevétel és a kiadás, de nem irányítja, menedzseli vagy követi pontosan az anyagiak alakulását.

Külső erők hatására várjuk, hogy jobb anyagi helyzetben legyünk

Például arra várakozunk, hogy a kormány változtasson a gazdálkodási módszerein és az adórendszeren, mert attól majd jobb lesz nekünk és minden megváltozik. Vagy éppen valamilyen szerencsejátéktól várjuk a csodát, ami aztán majd varázsütésre átalakítja az életünket. Ez a szemlélet a felelősségvállalás hiányát jelzi. Persze ki ne örülne a lottónyereménynek vagy az adócsökkentésnek, de amíg erre várunk a fotelben ülve, addig tehetnénk valami hasznosat is, aminek a révén több bevételre teszünk szert. Vagy legalább csak kiszámolhatnánk, mennyit költünk el például lottóra az életünkben, és ehhez képest milyen esélyünk van a nyerésre. Annyit azért segítünk, hogy nyugdíjas korunkra futna belőle egy luxusnyaralásra… Közben pedig irigykedünk a szomszédra, amikor bejelentkezik Mexikóból. Az is gyakori, hogy magunkban a főnökre haragszunk, amiért nem ad több fizetést, ő meg jól keres – de nem is kértünk soha többet, és nem tettünk próbálkozást arra nézve, hogy miként kaphatnánk többet.

Nem foglalkozunk tudatosan a megtakarításokkal

Többségünk napról napra él, és kevés megtakarítással rendelkezik. „Nem tehetjük meg, hogy félretegyünk” – hangzik a nyomós érv, de ez nem ilyen egyszerű. Az persze igaz, hogy a többől könnyebb félretenni, de azt is kimutatták a közgazdászok, hogy havi 1-2 ezer forint félretett összeg jelentősen megváltoztatná a későbbi helyzetünket és az anyagi biztonságérzetünket, viszont nem érezzük meg jelentősen még alacsonyabb fizetésből sem, ha csak ennyit elcsípünk a saját érdekünkben. Hiszen ilyen mértékű összeget elköltünk sokkal haszontalanabb és kevésbé célravezető dolgokra is. Jó tipp, hogy nézzük meg, életünk melyik területén költünk egészségtelen vagy haszontalan dolgokra rendszeresen? Dohányzás, nassolnivalók, plusz ruhák, vagy buszbérlet pár megálló kedvéért? Lehet, hogy még az egészségünkre is jó hatással lesz, ha ezt a kis összeget inkább megtakarítjuk.

Negatív a pénzzel való viszonyunk

Úgy tűnik, a magyarok többségére jellemző, hogy szeretnénk jobban keresni, gazdagok lenni, mégis van bennünk elutasítás és irigység a gazdag emberekkel, valamint a pénzzel szemben. Márpedig a jól kereső emberek többsége arról a tapasztalatról számolt be, hogy ahhoz, hogy többet keressenek, meg kellett szeretniük a pénzt, és át kellett alakítaniuk azt a nézőpontjukat, miszerint a gazdagság valamiféle negatív, vagy szégyellnivaló dolog lenne. Valószínűleg vallási körökből eredeztethető az a szemlélet, ahol elismerik a szegénységet és a lemondást, és úgy tartják, annál jobb és erényesebb valaki, minél szegényebb, míg ezzel szemben a gazdagságot fennhéjazásnak tartják. Ezzel szemben Szabó Péter motivációs előadó úgy tartja, hogy akkor tudunk a legtöbbet segíteni az embereknek, ha jól állunk anyagilag. Miért? Mert ez nem azt jelenti, hogy másoktól vesszük el, viszont így tudunk adományozni, vagy alkalmazottaknak jó fizetést adni, hogy aztán ők is többet kereshessenek. Tehát szeressük meg a pénzt, és akkor több lesz belőle. Például írhatunk pozitív mondatokat, amiket a pénztárcánkba tehetünk, vagy a perselyünkre ragaszthatunk, mint mondjuk „Szeretem a pénzt, ezért az örömmel áramlik hozzám”.

Céltalanul nem jön

A „ráérős” szakemberek azt is bebizonyították, hogy sokkal jobban áramlik a pénz az olyan emberekhez, akik tudják, hogy mit szeretnének vele kezdeni. Persze mindannyian fel tudunk sorolni általános dolgokat, hogy vennénk nagyobb házat, szebb kocsit, meg hogy világ körüli útra mennénk. De aki ennél konkrétabban tervez, és meghatározott, tiszta célokat tűz ki, az jobban irányba tudja állítani a pénzügyi erőforrásait, így összességében többet keres. Segít, ha minél részletesebben leírjuk a céljainkat, és megfogalmazzuk, hogy ehhez milyen bevételre van szükségünk. Valamint ha külön borítékokat nyitunk a céljainknak, és ezekbe rendszeresen teszünk akár csak kisebb összegeket is. Ezzel ugyanis kinyilvánítjuk a valódi szándékunkat, nem pedig csak lövöldözünk össze-vissza.

 

 

 

 

Forrás: hajraegeszseg.hu

Beküldve:

Mi irányítja a gondolkodásodat?

 

Az, hogy milyennek látjuk a világot, erősen függ a korábbi tapasztalatainktól. A valóság szubjektív. Jelentése mindig attól az értelmezési kerettől függ, mellyel az agyunk éppen dolgozik. A világ tehát tűnhet elfogadó, biztonságos, vagy éppen elutasító, veszélyes helynek is attól függően, hogyan értelmezzük benne mindazt, ami körülvesz. Vajon minek köszönhető az, hogy egy felénk lendülő kézben baráti üdvözlést, vagy egy fenyegető gesztust vélünk épp felfedezni? Mi irányítja a gondolkodásunkat? S hogyan változtathatunk rajta?

Születésünktől kezdve a halálunk napjáig tanulunk valamit a világról, s benne önmagunkról.
Agyunk folyamatosan rendszerezi ezeket az információkat, a tudást pedig ún. sémákba szervezi, melyek ettől kezdve közvetlenül hatást gyakorolnak a gondolkodásunkra.
A sémák képezik az alapját a saját magunkról alkotott képnek, a másokról kialakított benyomásainknak, valamint bizonyos embercsoportokról őrzött személyes tudásunknak, melyek ilyen módon az előítéleteink forrását is jelentik.
Nem mindig tudatosul bennünk ugyanakkor a tapasztalatszerzésnek ez a módja.

 

A tanulásra legtöbbször lexikális ismeretszerzésként, készségelsajátításként tekintünk, pedig a világhoz való alkalmazkodásunk minden a környezet ingereire adott válaszreakcióinkban tetten érhető.
A környezetünkből érkező ingerek a nap 24 órájában bombázzák az érzékszerveinket.
A figyelmünk segítségével szűrjük ki belőlük azokat, melyeket lényegesnek vélünk, majd – részint a múltbéli tapasztalatainkra támaszkodva – értelmezzük őket.
Az, ahogyan ez a szűrő, és értelmezőrendszer működik, határozza meg azt, hogy milyen képet alkotunk a világról, melyben élünk.
Meghatározza, hogy milyen embernek látjuk benne önmagunkat.
Keretet ad. Értelmezési keretet.

Az ismeretek bővítéséhez nem egyedül a tankönyveken keresztül vezet az őt.
Hasznos ismeretre nagyon sok forrásból szert tehetünk, ahogyan a hibáinkból is folyamatosan okolunk. Érdemes tehát minden nap végiggondolni, hogy aznap milyen hasznos és fontos következtetésekkel gazdagodtunk. A rendszer ugyanis rugalmas, így képes az alkalmazkodásra, a változásra. Az értelmezési keretünk változtatható!
Az, hogy milyennek látjuk önmagunkat, és a minket körülvevő világot egyedül a mi döntésünkön múlik.
Vannak helyzetek az életben, mikor esélyt kell adni arra, hogy a megszokottól eltérő módon tekintsünk egy-egy élményünkre. Ehhez bizony ki kell lépnünk a sémáink diktálta keretek közül, át kell lépnünk a határainkon, meg kell haladni önmagunkat.
A korábbiaktól eltérő módon viszonyulva az adott tárgyi vagy személyi feltételekhez meglepő következtetésekre juthatunk.
Ha merünk változni és változtatni, ha merünk másképp gondolkodni, cselekedni, élni, akkor lehetőséget kapunk arra, hogy egy teljesen új világot fedezzünk fel.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: https://www.harmonet.hu

Beküldve:

Általános előrejelzés vagy személyes horoszkóp?

Általános előrejelzés vagy személyes horoszkóp?

Avagy hogyan befolyásolja Dezső a gondolataidat?

Az asztrológia iránt érdeklődők fejében sokszor felmerül a kérdés: Mire jók az általános előrejelzések? Egyáltalán érdemes ilyeneket olvasni, amikor létezik személyes horoszkóp is? Mivel már többször feltették nekem ezt a kérdést, ezért úgy gondoltam, talán érdemes lenne írnom róla egy kicsit bővebben.

Legutóbb érdekes felismerésre vezetett egy gondolat a napi meditációs gyakorlatom végzése közben. Egy elcsendesedett, és nyugodt pillanatomban hirtelen haraggal teli, oda nem illő gondolatok villantak be. Megjelent előttem „Dezső” ismerősöm, akivel a közelmúltban nézeteltérésem adódott. Azonnal le is vontam a következtetést: „mérges vagyok Dezsőre mert ezt és ezt gondolja rólam hátam mögött…” Aztán egyszerre csak furcsa lett az egész helyzet, és én hirtelen kívülről láttam magam: EZ NEM AZ ÉN INDULATOM ÉS HARAGOM VOLT!!!

Ha viszont nem az én gondolatom volt, akkor kié?

„Ahogy fent, úgy lent, és amint lent, úgy fent, az Egy műve a varázslat”

(Hermész Triszmegisztosz, a Smaragdtábla második sora)

A kollektív tudat

A kollektív „nagy kalapba” mindegyikünk gondolatai belekerülnek. Belekerül a haragunk, de belekerül a megbocsátásunk is. Belekerül  Gizi elhagyott és összetört szívének fájdalma, de Lujza beteljesült szerelmének extázisa is. Amikor pedig sok ember dühös és fél, akkor az ő energiájukkal töltődik fel a közös tudat.

Az így összegyűlt ellentét, harag, vagy gyűlölet egyszer csak megjelenik a saját szuverén elménkben is, kivetítve és lecsapódva az éppen aktuális „ellenségre”. Mindenkinek ott és arra, ahol és akivel épp konfliktusa van az életében.

Az általános asztrológiai előrejelzésekben azt a pillanatnyi állást írjuk le, ami éppen zajlik az égbolton, vagy ha kínai asztrológiáról beszélünk, akkor, ami épp az elemek ciklikus változásában történik.

 

Ezek  az  általános   tranzitok  a   kollektív  tudatban végbemenő folyamatokat testesítik meg, tehát az égbolt üzenete arról mesél,   mi játszódik le jelenleg KOLLEKTÍV szinten. Ezzel egyidejűleg persze hasonló  események nyilvánulnak meg az egyéni életekben is. Ezért működik az általános előrejelzés.

Amikor feszültebb bolygóállások vannak, (mint pl. a Tűz-Majom évében voltak), akkor a konstellációk a bennünk feszülő elnyomott indulatokat, haragot, és bizonytalanságokat  tükrözték vissza. (Nem a bolygók hatottak ránk, ők csak megmutatták mi zajlott bennünk.)

Ha nem voltunk tudatosak, mindez úgy jelent meg, hogy utáltuk a főnököt, utáltuk a gyerek tanárát, utáltuk a celebet, aki már megint egy új sportautót vett magának, és persze utáltuk a szomszédot is, mert „fideszes”, vagy mert éppen „komcsi”. Minden erős indulatokat váltott ki, és gondolkodás nélkül kicsaptuk a külvilágra.

Ez alól Te sem, és én sem vagyok kivétel

A legutóbbi meditációmban önkéntelenül „levettem” valamit az aznap dühösen kavargó Kollektívből, mert elcsendesedett tudatállapotban voltam – és anélkül, hogy észrevettem volna, azonosultam egy olyan érzéssel, ami NEM BENNEM ÉBREDT FEL.

Emiatt pedig pont úgy reagáltam, mint a legtöbben: öntudatlanul sodródni kezdtem az árral. A „normális,” napközbeni tudatállapotban ezt úgy érzékeljük, hogy bevillan Dezső, „aki tök szemét ezért meg azért…”.

Amikor nem vagy tudatos, könnyen elragad a saját szamszkárád és továbbfűzöd a gondolatmenetet, ami persze ezután szintén bekerül majd a nagy kalapba. Az ismerőseid pedig természetesen leveszik ezt  – minél erősebb a kapcsolat kettőtök közt, annál inkább – majd saját indulataikkal tovább gerjesztik a folyamatot. Így a feszültség egyre nő kettőtök között és a kör sosem ér véget. Illetve van mégis egy mód, hogy véget vess neki…

Amikor az ördögi kör visszafordul

A kulcs az éberség és az, hogy képes legyél különbséget tenni a SAJÁT haragod ill. a KÜLSŐ feszült energiák között. Le kell kapcsolódnod a kollektívben végbemenő összecsapásokról, máskülönben ki leszel szolgáltatva a nagy egészben zajló folyamatoknak, amit tévesen a saját  konfliktusaiddal fogsz azonosítani.

A meditáció rendszeres gyakorlásával kifejlődik a megkülönböztető képességed, és fel fogod ismerni, mikor bosszankodik más, és mikor vagy valóban Te ideges. 

Ehhez azonban sok és rendszeres gyakorlás kell. Persze nem órákra gondolok itt. Napi 1-2 perc elcsendesedés is elég, de akkor az a két perc valóban a légzésed, vagy mantrád megfigyelésével teljen. Ha csak törökülésben ülsz, és a napi problémákon gondolkozol, az még nem meditáció.

Emlékezz vissza újra a Smaragd tábla bölcsességére: „Amint fent, úgy lent, és ahogy kint, úgy bent.

Eszerint ha tiszta az elméd, hozzájárulsz Te is a Kollektív egész megnyugvásához, megbékéléséhez és így megváltoztathatod a csillagok állását – azaz a világ történéseit.

Elég magasztos cél erre az életünkre, nemigaz? Ne hidd el, próbáld ki.

Jó gyakorlást

Forrás: kinaiasztrologia.com, Nagy Melinda

Beküldve:

Meginni, amit prédikálunk

A tanítások szerint nem túl elegáns dolog vizet prédikálni és bort inni. A következő kérdés tehát az, mit könnyebb, azt prédikálni, amit iszunk, vagy meginni azt, amit prédikálunk? Képesek vagyunk-e következetesen, minden síkon ugyanazt az üzenetet közvetíteni, azaz idegen szóval kongruensek vagyunk-e, vagy épp gondolataink, szavaink és tetteink síkján mást és mást hirdetünk önmagunkról?


Manapság a „spirituális etikett” kőkeményen megszabja, mit illendő hirdetnünk önmagunkról. Szeretetteliséget, elfogadást, megbocsátást, őszinteséget, egyenességet. Csupa szép dolgot – és csupa nagyon nehezen megvalósítható dolgot. És e nehézség miatt el is érkeztünk a kérdéshez: melyik utat válasszuk? Vállaljuk fel, hogy csak azt prédikáljuk, amit képesek vagyunk le is engedni a torkunkon? Vagy fogjuk be az orrunkat, hunyjuk be szorosan a szemünket, és nyeljük le szépen azt, amit prédikálunk?

Ezen a ponton vonják fel sokan a szemöldöküket: miért is állítom, hogy olyan nagyon nehéz megvalósítani a fent vázolt nemes eszméket, nemes viselkedést és életvitelt? Hiszen elméletben az égvilágon semmi szörnyű nincs sem a szeretetben, sem a megbocsátásban, sem az elfogadásban, sem az őszinteségben és egyenességben! Sőt, milyen csodás is lenne a világ, ha… igen, ha mindenki, de legalább azok, akik bennünket körülvesznek, így élnének. Ám a gyakorlat, a hétköznapi valóság egészen más, mint az elmélet.

Nagyon könnyű szeretni és megbocsátani, elfogadni addig…

…amíg valójában nincs mit megbocsátani és elfogadni! A gond akkor kezdődik, amikor az a másik ember, akinek irányában e szép dolgokat meg kellene valósítani, túlságosan közel kerül hozzánk, túlságosan erős hatással bír az életünkre, és e hatás adott esetben számunkra kellemetlen, fájdalmas, de legalábbis hátrányos.
Igen sok olyan mai „szentet” ismerhetünk (és nem volt ez másképp a régebbiekkel sem), akik úgy élik meg és hirdetik a megbocsátást és az elfogadást, hogy közben megtartják a kényelmes távolságot a többi embertől. Megfigyelhető, hogy egyedül élnek, netán kivonulva a városból is, akár a civilizációból is. Úgy pedig nem lehetetlen „szeretni” az egész emberiséget. Jó messzire van mindenki, aki hatással lehetne a hétköznapi életükre, így az elfogadás és a megbocsátás merőben elméleti eszme marad egy ilyen életvitelben.

Van két kedves ismerősöm. Az egyikük afféle kényszeres takarító, ahogy megitta a csésze kávét, rohan elmosogatni, eltörölni és helyére tenni a csészét. Olyan a lakása, mintha ott nem is lakna senki, még a porszemek is katonás rendben lebegnek, mivel földet érni nincs idejük, előbb levadássza őket. A másikuk úgy él, mint egy ősember (sem), morzsától a cigarettahamun keresztül a súlyosan használt zokniig minden a földre hull, és beletaposódik a szőnyegbe, ahol csendes rothadásnak indul. Átlagosan szocializált ember nem a takarítókat, hanem a katasztrófavédelmet hívná, ha meglátná a lakását. Nagyon kedvelem mindkettejüket, és semmi gondom azzal, hogy úgy élnek, ahogyan. Ám nincs is nehéz dolgom, hiszen egyikükkel sem élek egy fedél alatt, és nem is kell az ő életterükben tartózkodnom. De nem állíthatom, hogy teljes lelki békével bírnám, ha együtt kellene élnem bármelyikükkel!

Amint nem vagyunk egyedül, amint megjelenik az életünkben egy másik ember, annak a hatása mindenképpen állásfoglalásra késztet bennünket. Ha pedig ez a hatás számunkra bármilyen formában kellemetlen, a fent említett szép eszmék gyakorlati megvalósítása már nem is olyan könnyű.
És e ponton érvényessé válik a kérdés: képesek vagyunk meginni azt, amit prédikálunk, vagy azért néha „elszáll az agyunk”, és valamiféle ellenhatást fejezünk ki a nem kívánt hatással szemben? Valóban egy hangyányi kis fodrozódás sem történik a lelki békességünkben, és könnyedén ürítjük ki a szépséges eszmékkel teli poharat? Vagy inkább vegyünk vissza a prédikációból, hígítsuk élhetőre, ihatóra ahhoz, hogy képesek legyünk meginni azt, amit prédikálunk?

Úgy hiszem, többet ér a kongruencia, mint a prédikáció. Könnyebben megvalósíthatjuk az őszinteséget és az egyenességet is akkor, ha vállaljuk, picit hígabb és zavarosabb dolgot iszunk, mint a tiszta bor, hogy nem vagyunk tökéletesek, pláne nem vagyunk „szentek”. De amit vállalunk, azt tudjuk teljesíteni, és igen, meg tudjuk inni azt, amit prédikálunk.

Forrás: eletszepitok.hu Szerző: Major Virág

Beküldve:

Mi az élet? – felfedezés az El-Camino-n

Mi az élet?

Itthon, biztonságban lenni? Körülvenni magunkat olyan dolgokkal, amikről azt hisszük, hogy boldogságot kapunk? Teljes kényelemben élni a hétköznapjainkat, minél kevesebb problémával? Karnyújtásnyira lenni ételtől, italtól, tévétől, rádiótól? Valóban ez az élet?

De van-e így fejlődés?

Tudsz-e úgy tanulni valamit magadról vagy a világról, hogy minden a lábaid előtt hever? A camino az egyik legnagyobb leckét adta számomra: hogyan találom fel magam, ha mindaz nincs, amit megszoktam? Úgy, hogy nem volt más választásom, fel kellett találnom magam minden helyzetben. Az egész azzal indult, hogy a sétával szépen visszaálltam egy emberi léptékre. Nem autóval száguldoztam egyik helyről a másikra, hanem ahogyan elődeink, szép lassú léptekkel haladtam.

Volt időm közben átgondolni ezt-azt és olyan kérdésekre fókuszálni, amiket itthon bizony nem egyszer inkább halogattam, mondván, hogy most más dolgom van. Ott bizony nem volt más dolgom.

De nem is volt célom kibújni a gondolatok alól, amik maguktól jöttek, ha akartam, ha nem. Pedig nem terveztem én el, hogy aznap min fogok gondolkodni, csak hát a helyzetek, emberek, tájak valahogy mindig felhoztak egy-egy megoldásra váró helyzetet. Aztán ott volt az időjárás. Itthon sokszor nézem meg, hogy mi várható a héten. Az úton nem törődtem vele, mi lesz, úgysem tehettem ellene semmit. Ha esett, esőkabátba bújtam, ha meleg volt, levetkőztem. Egyáltalán nem bosszantott az időjárás, ami itthon azért sokszor előfordult. Tudtam, hogy úgysem tudok változtatni rajta, így is, úgy is mennem kell tovább. Így aztán mentem, ha esett, ha fújt.

A szállások minősége sem zaklatott fel, örültem, hogy végre ágy van fáradt testem alatt és nem az számított, milyen környezetben hajtom álomra a fejem. Egy idő után szinte minden mindegy volt és kezdtem érezni, hogy ez a való élet, nem az, amit mi otthon elhitetünk magunkkal, körülpakolva hasznosnak és nélkülözhetetlennek tűnő dolgokkal.

Az igazi élet bizony ott kezdődik, ahol a ragaszkodásunkat letesszük.

S ahogy egyre messzebb sétáltam, ragaszkodásom is úgy múlt el. Az út végére megelégedtem azzal, ha le tudtam feküdni bárhová, tudtam enni egy falat bármilyen ételt és legalább víz folyt a csapból, ha nem is meleg. Kapcsolatba kerültem a természettel és önmagammal. Szép lassan megláttam azt, amit addig a sok magam köré pakolt tárgy eltakart.

Az életet.

Forrás: Molnár Regina. Facebook: Kagyló és hátizsák

Beküldve:

Az öt tibeti gyakorlat

A hosszú fiatalság forrása, harmonizálja a testet és lelket, egyensúlyba hoz az univerzummal.

Az első rítus

Az óra járásának megfelelően forgunk maximum háromszor az első alkalomkor, ha szédülnénk, szem magasságban nézzünk ki magunknak egy tárgyat és arra  konctentráljunk. Egy hétig végezzük háromszor, utána minden héten kettővel növeljük, míg elérjük a huszonegyedik alkalmat, minden egyes rítust ugyanígy csináljuk. Az egész öt rítus mindössze 10-15 percig tart, eleinte nehéznek tűnik, de a kitartás meghozza a gyümölcsét.

Második rítus

Hanyatt fekszünk a földre, kezünket magunk mellé tesszük, lefele fordítva,ujjainkat összezárjuk felemeljük a fejünket,vegyünk mély lélegzetet. Emeljük lábunkat függőleges irányban, térdünket ne hajlítsuk be. Ha tudjuk emeljük a lábunkat a fejünk irányába, de térdünket továbbra se hajlítsuk be. Azután fejünket és a lábunkat egyidejűleg lassan engedjük vissza a talajra. Minden gyakorlatnál vegyünk fel egy légzési ritmust, mélyet lélegezzünk és befejezéskor kifújjuk. Minél mélyebben lélegzünk, annál jobb.

Harmadik rítus

Térdeljünk le a földre, a felső testünk maradjon egyenes, két karunk a törzs mellett, kezünk a combunkon, Hajtsuk fejünket nyakunkkal együtt előre úgy, hogy állunk szinte a mellkasunkba fúródjék. Aztán finoman hajtsuk hátra a fejünket és a nyakunkat, amennyire csak tudjuk, úgy hogy gerincünk alkosson boltívet. Eközben kapaszkodjunk a combunkba támaszért. Térjünk vissza a kiinduló helyzetbe, és kezdjük a rítust elölről. Akárcsak a többi rítusnál, itt is ügyeljünk a szabályos légzésre. Hátrahajlásnál lélegezzünk be, kiegyenesedésnél pedig ki.

Negyedik rítus

Ez a rítus először nehéznek tűnik, de egy idő után menni fog. Üljünk le kinyújtott lábbal a földre, lábfejeink kb. harminc centiméter távolságra legyenek egymástól. A derekunk maradjon egyenes, és helyezzük két tenyerünket acsipönk mellé a földre.Ezután  hajtsuk a fejünket előre, amíg állunk nem érintkezik mellkasunkka.Most engedjük,hogy a fejünk olyan mélyre visszaereszkedjen, amennyire csak lehet,és ezzel egy időben tenyerünkre támaszkodva emeljük el a fejünket a törzstől,úgy,hogy a térdünk behajlik, de a karunk nyújtva marad. Törzsünk alkosson egyenes vonalat felső lábszárunkkal, a talajjal párhuzamossan. Karunk és alsó lábszárunk viszont legyen függőleges a talajra. Ha ezt a helyzetet felvettük, feszítsük meg az összes izmainkat. Végül lazítsuk el izmainkat és térjünk vissza a kiinduló ülőhelyzetbe. kicsit pihenjünk, mielőtt megismételjük a gyakorlatot. Itt is nagyon fontos a légzés, tartsuk benn a levegőt, míg az izmainkat feszítjük, engedjük, ki mikor visszaereszkedünk.

Ötödik rítus

Fekvőtámasz pozíciót  kell felvennünk. Ehhez ereszkedjünk a talajra úgy, hogy csak lábujjunk és tenyerünk  támaszkodjon  a földre és így tartsuk meg magunkat a levegőben. A két tenyér  és a két lábfej egymástól való távolsága kb. hatvan centiméter legyen. Karjaink és lábaink legyenek kinyújtva. Ebben a pozícióban  karunk merőleges a talajra, a gerinc homorúan meghajlik, és test a vállak és a lábfej között szinte lóg a levegőben. Ezután hajtsuk a fejünket hátra, majd emeljük meg törzsünket, úgy, hogy csípőnk elinduljon felfelé, amíg testünk egy fordított V alakját fel nem veszi. Ugyanakkor fejünket hajtsuk előre, állunk pedig érintkezzen a melkasunkkal. Majd térjünk vissza a kiinduló helyzetbe, és kezdjük elölről a gyakorlatot. A légzést itt is értelemszerűen alkalmazzuk.

Forrás: szupertanacsokblog.hu

Beküldve:

Párkapcsolati alkalmasság – mitől függ? 

Biztosan hallottad már, hogy valaki azt mondja: „Én nem vagyok alkalmas párkapcsolatra.” És valóban! Vannak, akik számára párkapcsolatban lenni a világ legnagyobb kihívását jelenti. Egyszerűen képtelenek elköteleződni, vagy ha sikerül is, a harmónia messziről elkerüli őket. Ilyenkor automatikusan felmerül a kérdés, mi áll ennek a különös deficitnek a hátterében? Csak nem a gyerekkori élményeink? De bizony! Nézzük meg, mi minden befolyásolja, felnőve alkalmasak leszünk-e egy harmonikus párkapcsolatra?


1. Mit gondoltak a szüleid más emberekről?

Idézd fel, a családodban hogyan beszéltek másokról! Általában mi volt a szüleid véleménye pl. a szomszédokról, munkatársaikról vagy a tágabb család tagjairól? Vajon mindig szidták őket? Esetleg cinikusan vagy lenézően nyilatkoztak róluk? Vagy éppen ellenkezőleg, inkább elismerő és pozitív szavak hangzottak el, amikor másokról beszéltek. Hogyan viselkedtek, amikor összetalálkoztak valakivel az utcán? Kedvesen és érdeklődően vagy elutasítóan, esetleg szorongva élték meg a helyzetet?

Minden ember más. Ennek a másságnak a kezelését a szülői házban tanuljuk meg. Ott mutatják meg nekünk, hogyan reagáljunk: félelemmel teli visszahúzódással vagy nyitott kíváncsisággal. Felnőve ezt a reakciómódot visszük tovább párkapcsolatunkba is. A másik mienktől eltérő szokásai, véleménye, vágyai és viszonyulásai attól függően töltenek el félelemmel vagy kíváncsisággal, hogy gyerekként mit láttunk a szüleinktől. Az is nagyon fontos kérdés, vajon gyerekkorban mire irányították a figyelmünket: a különbözőségekre vagy a hasonlóságokra. Azt vették észre, ami másoktól elválaszt vagy azt, ami összeköt velük. Hogy ezt hogyan tudod eldönteni? Emlékezz csak vissza, hogyan fogalmaztak a szüleid, amikor pl. egy másik gyerekről beszéltek: 1. „Tudod, az a szemüveges kisfiú…” vagy 2. „Tudod, az a kisfiú, akinek pont olyan pólója van, mint neked…” Ezek a mondatok talán ártatlannak tűnnek, ám tudat alatt nagyon sok fontos üzenetet közvetítenek. Mi a fontos? Ami elválaszt, vagy ami összeköt? Ami azonos benned és bennem, vagy amiben különbözünk?

Aki már gyerekkorában megtanult a hasonlóságokra figyelni, annak felnőve is az lesz a természetes, így sokkal otthonosabban, sokkal komfortosabban érzi majd magát a társas kapcsolataiban is.

2. Mennyire volt nyitott vagy zárt a családod?

A családokat fizikai és lélektani határok veszik körül. A fizikai határt maga a lakás vagy a ház határai jelentik, amiben élnek. Falak, ajtók, ablakok, amiken belül otthon vannak. Az, hogy a fizikai határok mennyire zártak vagy nyitottak, a lélektani határok döntik el. A zárt családok ritkán vagy soha nem engednek be másokat az otthonukba. Nincsenek baráti és családi összejövetelek, a szomszédok nem járnak át, és ők sem csengetnek be hozzájuk egy kis lisztért, ha éppen elfogyott a kamrából. A zárt családokban a gyerekek nem hívják át magukhoz a barátaikat, nincsenek „ottalvós bulik”, mert a szülők számára egyszerűen elképzelhetetlen, hogy bárki „idegen” belépjen az intim szférájukba. A zárt családokban gyakoriak a tabuk, és szinte soha nem beszélgetnek az érzéseikről. Ezzel szemben a nyitott családokban örömmel látják a barátokat, élénk társasági élet zajlik, és a gyerekekben fel sem merül, hogy ne hívják meg magukhoz a barátaikat. A mások jelenléte így örömforrássá válik, amire felnőve is törekedni fognak.

3. Mennyire bízhattál meg a szüleidben?
Minden gyerek bizalomra van programozva. Amikor magatehetetlenül megszületik teljes mértékben szüleitől függ. Az ő feladatuk, hogy gondoskodjanak róla, kiszolgálják és kielégítsék minden szükségletét. Egy „elég jó szülő” képes arra, hogy érzékenyen reagáljon babája jelzéseire, azokat helyesen értelmezze, majd kiszámítható módon megadja a gyereknek azt, amire éppen szüksége van: megetesse, ha éhes, tisztába tegye, ha éppen arra van szüksége vagy ringassa, amikor azt igényli. Az érzékeny, kiszámítható és a szükségleteket kielégítő szülői gondoskodás következtében alakul ki a babában a bizalom érzése. Ezeknek a nagyon korai élményeknek a lenyomatát ugyan már csak a limbikus rendszerünk őrzi, ám a bizalommal kapcsolatban sok olyan emlékünk van, amire élénken emlékszünk. Az apa, aki rendszeresen „elfelejtett” megérkezni a láthatásokra, az anyuka, aki csak ígéri, hogy elviszi a gyerekét az Állatkertbe, ám soha nem kerít rá sort, arra tanít meg, hogy nem érdemes megbízni mások szavaiban, mert csak csalódás lesz a vége.
A be nem tartott ígéretek, a kiszámíthatatlanul bekövetkező események aláássák a hitet, hogy emberi kapcsolatainkban biztonságban érezhetjük magunkat. Ha hiányzik a biztonság, akkor hosszú távon maximum feszültséggel teli kapcsolatot tudunk kialakítani egy másik emberrel.

4. Mennyire bíztak benned a szüleid?
Egy gyereknek még nincs kialakult énképe. Amit magáról gondol, az kizárólag attól függ, hogy a szülei mit gondolnak róla. Ha anya és apa rajongva nézi csecsemőjét, akkor egy életre szólóan ellátja azzal a -pszichológusok által- nárcisztikus tüzelőanyagnak nevezett érzelmi munícióval, aminek segítségével felnőve stabil és pozitív énképet tud majd kialakítani. Az a szülő, aki bízik saját magában, aki kompetensnek érzi magát, az bízni fog a gyermekében is. Bátorítja a világ felfedezésére, támogatja új képességek elsajátításában. A bíznak bennem érzése azt üzeni a gyereknek: megbízható vagyok, uralom önmagam és a világot, így biztonságban érezhetem magam. Jó vagyok, és jó a világ, ami körülvesz, így félelemre semmi okom sincs.

forrás: maipszicho.hu, Orvos-Tóth Noémi, klinikai szakpszichológus

Beküldve:

Oprah Winfrey interjúja Eckhart Tolle-val

 

Nyolc évvel ezelőtt, Meg Ryan barátnőm mesélt nekem Eckhart Tolle, „A Most Hatalma: Egy útmutató a spirituális megvilágosodáshoz”-ról. Ez az egyik legátalakítóbb könyv, amit valaha olvastam; magammal tartok egy példányt, bárhova is megyek, kiemelt oldalait újból és újból átlapozom. Bárki számára, aki még összefüggőbb, még vibrálóbb életre törekszik, annak „A Most Hatalma” lényeges olvasmány, valamint Eckhart ezt követő könyvei – a „Megszólal a Csend” és az „Új Föld” – azt a lényeges alapelvet fejtik ki, amely oly mélyen rezonált velem és más ezrekkel: Az egyetlen pillanat mindig, ami igazán nekünk van, az, ez a pillanat. Boldogság nincs, se jövőben, se a múltban, hanem csak a jelen, éber tudatosságában.

Amit Eckhartról tudni kell. 29 évesen, a német születésű író, Angliában a Cambridge Egyetemen kiváló ösztöndíjas kutatóvá vált, de a siker nem volt elég arra, hogy megállítsa a depresszióba való hanyatlását, így komolyan azt fontolgatta, hogy véget vet életének. Ebben a végső órájában lehetett, hogy Eckhart, egy olyan meglátásra bukkant rá, ami elindította őt azon az ösvényen, hogy spirituális tanító legyen: Mi nem a gondolataink vagyunk. Amit kifejtett az az, hogy maga az a tény, hogy objektíven meg tudjuk figyelni a gondolkodásunkat, az arra utal, hogy a fejünkben lévő állandó és gyakran negatív párbeszéd elkülönül attól, akik igazán vagyunk. Ráébredve erre, közelebb kerülünk ahhoz a félelem nélküliséghez és békéhez, amit Eckhart tapasztal, lelkének sötét éjszakája óta.

Pályafutásom egyik legnagyobb öröme volt, hogy beszélhettem Eckharttal, az Oprah és Barátai XM Rádióban, mint a Lélek Sorozatok részeként. Afféle útmutatást adva nekünk a tudatos életről: a robotpilóta üzemmódot cseréljük fel a szándékos tudatosságra; ébredjünk rá, hogy mi teremtjük meg a saját szenvedésünket, a múlt történetünk megszállottságán keresztül; valamint tanuljuk meg, hogy hogyan legyünk jelen, önmagunk és a körülöttünk lévő emberek számára, egy könyörületes, nem ítélkező módon. Bátorító inspirációja tette lehetővé számomra és sok más embernek azt, hogy meglássák az ébredő tudatosság lehetőségét. Szerintem, ő a mi időnk prófétája.

OPRAH: A Most Hatalma bevezetőjében, azt írod, hogy 29 éves voltam és az öngyilkosságot fontolgattam, azt gondoltad, én már nem tudok együtt élni magammal… És akkor hirtelen, tudatára ébredtem annak a különleges gondolatnak. Én egy, vagy kettő vagyok? Ha én nem élhetek együtt magammal, akkor muszáj hogy kettő legyen belőlem: Az „Én” és a „magam” az az „Én”, ami lehetetlen, hogy együtt élő „Én” legyen. Talán… közülük, csak az egyik a valódi. Ezt azért szeretem, mert ez volt az első pillanat, mikor azt gondoltam, mikor azt mondom, „Én mondani fogok magamnak valamit,” akkor ki az az „Én” és ki az a „magam” akihez beszélek? Ez az alapvető kérdés, nem de?

ECKHART: Ez így van. A legtöbb ember nincs tudatában annak, hogy egy kis férfi vagy nő van a fejükben, aki folyamatosan csak beszél és beszél, s akivel teljesen azonosultak. Az én esetemben, és számos más ember esetében a fejben lévő hang, egy túlnyomórészt, boldogtalan hang, így egy olyan roppant mennyiségű negativitás van ott, hogy ez folyamatosan egy öntudatlan belső párbeszédet generál.

OPRAH: Mi történt, ami képessé tett téged, hogy rájöjj erre?

ECKHART: Egy éjjel, amire épp utaltál, egy elkülönülés történt azon hang, ami abból a szakadatlan gondolkodás folyamból származott, és amit ebben az értelemben magammal azonosítottam, valamint a között, amit inkább egy mélyebb értelemben úgy ismertem fel, mint magát a tudatosságot, mint sem olyas valamit, ami a gondolkodáson keresztül lévő tudatosság.

OPRAH: Mikor ráébredtél arra, hogy a fejedben lévő hang elkülönült a tudatosságtól, akkor az szétoszlatta az elméd?

ECKHART: Igen, ezt tette. Nem értettem ezt; csupán arra ébredtem a következő nap, hogy hirtelen békés vagyok. Egy mély értelembe vett belső nyugalom volt, habár külsőleg semmi se változott, így mégis tudtam, hogy valami drasztikus történt. Egy idővel ezen átalakulás után, beszéltem egy buddhista szerzetessel, aki azt mondta, hogy a Zen az nagyon egyszerű: Ne függj a gondolattól többet; haladj túl a gondolkodáson. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mi is történt velem. Az összes boldogtalanság, ismétlődő gondolkodás, nem volt ott többet.

OPRAH: Hol azonosítjuk magunkat ezekkel a gondolatokkal, és ez a hang honnan jön a fejünkből?

ECKHART: Én úgy érzékelem ezt, hogy a gondolkodásunkból ered — mely magában foglalja az egyén teljes memóriáját, állapotát, és az egyén felfogását önmagáról — ami egy olyan fogalom, ami múltból ered. Az a lényeg az emberek számára, hogy ismerjék fel, hogy ez az a hang, ami szakadatlan folyik bennük, és mindig akkor van egy áttörés ezen, mikor az ember ráébred arra, hogy „Itt van az összes megrögzött, ismétlődő, negatív gondolatom, és itt vagyok én, aki tud ezekről a gondolatokról, amik keresztül mennek a fejemen.” Az azonosulás hirtelen megtörik. Számos ember számára, ez az első spirituális áttörés.

OPRAH: Mennyiben spirituális ez?

ECKHART: Akként látom ezt, hogy nem ebben vagy abban hiszünk, hanem mintegy, kilépünk a gondolat folyammal való azonosulásból. Hirtelen egy másik dimenziót találsz, ami mélyebb a benned lévő gondolatnál.

OPRAH: És az, mi?

ECKHART: Ezt hívom csendnek. Ez egy tudatos jelenlét, ami semmit se tesz, se a múlttal, se a jövővel. Hívhatnánk ezt „felébredésnek” is. Ez az, amiért számos spirituális tradíció a felébredés kifejezést használja. Felébredsz ebből a gondolat álomból. Jelenlevő leszel.

OPRAH: A Megszólal a Csend könyved, teljesen ezzel a tudatossággal kapcsolatos. Szeretem ezt a sort: Mikor észreveszed ezt a hangot, akkor ráébredsz arra, hogy te nem a hang vagy – a gondolkodó – hanem az az egyén, aki tudatában van ennek.”

ECKHART: Így igaz. A gondolat áramlat összekapcsolódott a múlttal. Minden emléked, reaktív mintád, régi emóciók, stb.stb., ezek mind ennek a részei, de ez nem az, aki te vagy. Ez egy bámulatos felismerés. Persze, az elme ekkor lehet, hogy azt mondja, „Nos, akkor mond meg nekem, ki vagyok én.”

OPRAH: Ez a nagy kérdés. Hát, mi is a válasz?

ECKHART: A válasz az, hogy téged nem lehet definiálni gondolkodáson, mentális címkéken vagy definíciókon keresztül, mivel ez túl van ezeken. Ez igazi lét érzékelés, vagy jelenlét, ami akkor van ott, mikor tudatába leszel a jelen pillanatnak. Lényegében, te és az, amit jelen pillanatnak hívunk, az a legmélyebb szinten, egy. Te, az a tudatosság vagy, amelyből minden ered; minden gondolat ebből a tudatosságból jön elő, és minden gondolat abban tűnik el. Te, a tudatosság vagy, a tudatos tér, valamint minden érzékelt érzékleted, gondolkodásod, és emóciód, ebben a tudatos térben jön és megy.

OPRAH: Gyakran jellemezted a gondolkodást úgy, mint egy szörnyű függőséget, akár egy olyan betegséget, ami a legnagyobb korlát a most hatalma számára. De nem a gondolattól vagyunk emberiek? Nem ez az, ami megkülönböztet minket az állatoktól?

ECKHART: Igen, és a gondolkodás lehet erőteljes és csodálatos eszköz is. De ez csak akkor válik függőségé, ha ez abból ered, amikor abban az értelemben azok vagyunk, akik ebből a gondolat álomból származunk. Ebben az esetben, folyamatosan mondod magadnak azt, amit én „az én történetem”–nek hívok. Sok embernek, ez egy boldogtalan történet, így ők mindig a múltban tartózkodnak. Ez egy működésképtelen minta és boldogtalan állapot.

OPRAH: Mi egy olyan világban élünk, ahol a legtöbb ember azt hiszi, hogy nekik történetük van. „Ebben és ebben a családban születtem, ez és ez az, ahol felnőttem, ezek és ezek azok a dolgok, amik történtek velem, meg ez és ez az, amit én csináltam.” Ha nincs történeted, akkor ki vagy te?

ECKHART: Ez egy nagyon jó kérdés. Te nem tagadhatod, persze, hogy ezek az események léteznek; az egyén személyes történetének helye van, s ezt tisztelni kell. Ez nem problematikus, hacsaknem vesztél el totálisan abban a dimenzióban. Hogyan tapasztalod meg a múltat? Emlékekként. És mik az emlékek? Gondolatok a fejedben. Ha te teljesen ezekkel a fejedben lévő gondolatokkal azonosítod magad, akkor a múlt történeted csapdájába estél. Így, ez mind az, aki te vagy? Vagy, több mint a személyes történeted? Mikor kilépsz az evvel való azonosulásból, és először ébredsz rá arra, hogy te valójában a gondolkodás mögötti jelenlét vagy, akkor képes leszel a gondolatot akkor használni, mikor az, hasznos és szükséges. Viszont, te már nem vagy megszállottja a gondolkodó elmének, ami ekkor hasznos, segítőkész szolga. Ha soha nem haladsz túl a gondolkodó elmén, és nincs tér érzékelés, akkor az, a kapcsolataidban is folyamatos konfliktust teremt.

OPRAH: Beszélj nekem még erről a térről.

ECKHART: Ez az a tágasság, a tudatos jelenlét, amit bevihetsz bármely kapcsolatba. Például, mikor figyelsz a partneredre vagy egy barátodra vagy akár egy ismerősre, tudsz-e úgy ott lenni, mint az a tudatos tér, ami figyel? Vagy mikor a másik személy beszél, folyamatosan gondolkozol-e, hogy előkészülj a következő dologra, amit mondani fogsz? Ítélkezel és értékeled-e amit hallasz, vagy képes vagy-e térként ott lenni a másik személy számára? Én azt mondanám, hogy ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz valakinek. Ez különösképp a szülők és a gyermekek számára fontos, de a bensőséges kapcsolatokban is egyaránt. Tudsz-e figyelni a másik személyre úgy, hogy az éberség olyan egyszerű állapotában vagy, amelyben nem ítélkezel afelett, amire figyelsz? Ha igen, akkor te inkább, mint egy jelenlétként vagy ott, mintsem egy személyként. Nem rósz ki mentális címkéket, ítélkezéseket, vagy definíciókat a másik személyre. Ez a tudatosság mélyebb szintje.

OPRAH: Közölünk azoknak, akik még mindig ezzel az elképzeléssel dolgozunk azon, hogy elkülönítsük magunkat ettől a hangtól a fejünkben, hogyan legyünk egy nem ítélkező tér?

ECKHART: Meghívhatod ezt azáltal, hogy még több jelenlét tudatosságot hozol a pillanatnyi életedbe. Például, azt ajánlom az embereknek, hogy azokba a mindennapi tevékenységeikbe vigyenek bele egy tudatos jelenlétet, amiket öntudatlanul tesznek. Mikor mosod a kezed, mikor kávét csinálsz, mikor vársz a liftre – ahelyett hogy elmerülnél a gondolkodásba, ezek mind kedvező alkalmak a csendként, az éber jelenlétként való ott létre.

OPRAH: Igen. Mikor az emberek reggel zuhanyoznak, ők nem is a zuhany alatt vannak; az irodába jutásról gondolkodnak, arról hogy amit tenniük kell aznap, meg lajstromot készítenek ahelyett, hogy éreznék a vizet, abban a pillanatban maradva.

ECKHART: Így igaz. Hozzanak azok tereket a mindennapi életedbe, annyira amennyire csak lehetséges. Mikor beszállsz a kocsidba, csukd be az ajtót és légy ott, ha csak egy fél percre is. Lélegezz, érezd az energiát a testeden belül, nézd meg az égboltot, a fákat. Az elme lehet, hogy azt mondja neked, „Nincs időm.” De ez az elme, ami beszél hozzád. Még a legelfoglaltabb embernek is van ideje 30 másodperce a térre.

OPRAH: A Most Hatalma sokszor de sokszor megmentett. Tulajdonképp, ezek voltak a legizgatottabb napok. Épp most tértem vissza Afrikából. Alvás hiányom van, és mikor felébredtem ma reggel, arra gondoltam, hogy Ó Istenem, annyira feszült leszek. De elengedtem ezt és csak gondoltam, most jelen leszek. Négy tv műsort vettem fel ma, és nagyon izgatott lettem azzal kapcsolatban is, hogy képes leszek-e beszélni hozzád, de folyamatosan azt mondtam magamnak, Ne gondolkodj azon, hogy mennyi más dolgot kell megtenned. Csak légy jelen most. És ez az, amire jutottam a nap végére, ebben a pillanatban.

ECKHART: Ez egy folyamatos újrafókuszálás arra, ami igazán számít — ami leginkább számít bárki életében, az a jelen pillanat. Az emberek nem ébrednek rá arra, hogy a most a minden, ami mindig van; nincs múlt se jövő, kivéve, mint emlékként vagy előérzetként az elmédben.

OPRAH: De ez az, ami elképeszt: A Most Hatalmában, azt mondod, nincs múlt. Kell, hogy legyen egy múlt, a memóriánk összessége, az összes mód, ahogy meghatároztuk magunkat.

ECKHART: Senki se vitatkozhat azzal a ténnyel, hogy nincs is olyan dolog, hogy idő. Mi is időt használtunk arra, hogy itt találkozzunk – egyébként nehéz lett volna.

OPRAH: Rendben. Megállapodtunk ebben az időpontban, és csak azért vagyunk itt, mivel ez a most.

ECKHART: Igen. Így az idő az olyas valami, ami nélkül nem tudunk cselekedni. Azt is mondhatnánk, hogy az idő az az, ami ezt az egész életünket uralja, amit mi itt megtapasztalunk, a realitás felületi szintjén. Ezt teljesen olyan idő uralja, ami a múlt és a jövő folyamatos áramlatában van. Az emberek olyan elvárásként tekintenek az időre, ami majd végül boldoggá teszi őket, de nem találhatod meg az igaz boldogságot azáltal, hogy a jövő felé tekintesz. Ez azt mondja, hogy két módja van a boldogtalanságnak: Az egyik az, mikor nem kapod meg amit akarsz, a másik meg az, amikor megkapod azt amit akarsz. Ha arra gondolsz, hogy ez, vagy az a másik dolog fog téged boldoggá tenni, mikor megkapod amit akartál, akkor ismét a következő pillanatra fogsz fókuszálni – sose leszel ebben a pillanatban, melyben mi mindannyian vagyunk.

OPRAH: Ez az a másik dolog, ami megváltoztatott engem, mikor olvastam a Most Hatalmát: Azt írod, hogy minden feszültségünk azon alapul, ami a múltban történt, vagy aminek a jövőben kellene történnie, meg azt , hogy nem számít, hogy milyen válság történik az életedben, ha képes vagy egy mély lélegzetet venni és ránézni arra, ami most történik, ebben a pillanatban, akkor oké vagy.

ECKHART: Ez így igaz. Sok ember önmaga érzékelését a meglevő problémáival azonosítja, vagy amit ők annak gondolnak. Mint egy valódi tesztként, megkérdezem az embereket, „Milyen problémád van ebben a pillanatban? Nem egy órában vagy holnap, hanem milyen problémád van most?” Néha, hirtelen felébrednek, mikor meghallják a kérdést, mivel abban a pillanatban ráébrednek arra, hogy nincs is problémájuk.

OPRAH: Talán abban a pillanatban, a veled való tanításon – de mi van, ha a jelen pillanatban, egy veszélyes szituban vagy? Ez egy probléma! Mi van akkor?

ECKHART: Ha veszély bukkan fel a jelen pillanatban, akkor az lehet, hogy egy emóció. Lehet még fájdalom is. De ez egy kihívás, nem egy probléma. Ahhoz, hogy egy probléma létezzen, ahhoz neked idő kell és ismétlődő elmetevékenység. Egy veszélyes szituban neked nincs időd arra, hogy azt egy problémává alakítsd át. Így, mikor az emberek azt kérdik, hogyan tudnának felülkerekedni a problémáikon, akkor azt javaslom, hogy menjenek a jelen pillanatba és nézzék meg, hogy mi a problémájuk most. Nekik mindig el kell ismerniük, „Nos, igazából most tényleg nincs is semmi problémám.” Még azok az emberek is, akik életfogytiglan börtönbüntetésüket töltik, írták nekem azt mondva, „Megértettem az üzeneted, s szabad lettem.” Belül lettek szabadok.

OPRAH: Oké, de mi van ha, te nem egy veszélyes szituban vagy, viszont normális, mindennapi problémáid vannak? Nekem ezekből igazán most is, jó sok kavarog körös-körül.

ECKHART: Kezd azáltal, hogy úgy lépsz be a jelen pillanatba, hogy megtalálod azt a teret, melyben a problémák nem tudnak fennmaradni. Abban a pillanatban, egy mélyebb intelligenciával kerülsz kapcsolatba inkább, mintsem a kondicionált, gondolkodó elmével. Ez az a hely, ahonnan az intuíció, a kreatív cselekedet, a tudás, és a bölcsesség jön. Bizonyosodj meg arról, hogy nem vagy a negativitás állapotában a jelen pillanattal együtt, mivel az akcióval negatív alapon is foglalkozhatnál – például, lehet, hogy dühöt éreznél azzal kapcsolatban, hogy nincs sok pénzed. Dolgozhatnál igen keményen is és néhány év múltán, gazdag lehetnél. De minden akció negativitással szennyezett lenne, már ha az, dühből jönne, s továbbra is csak szenvedést teremtenél magadnak és mások számára.

OPRAH: Hogyan tudod megváltoztatni ezt?

ECKHART: Nézd meg, hogyan viszonyulsz ehhez a pillanathoz. Mikor ezt teszed, amit igazán felteszel az az, hogy Milyen a kapcsolatom az élettel? A jelen pillanat az életed. Az nincs sehol máshol – sose, sohase. Így, nem számít mi is a szitu, mikor magad a jelen pillanattal összhangba vagy, találj valamit, amiért hálás vagy. A hála, egy lényeges része a jelen létnek. Mikor mélyen a jelenbe mész, akkor a hála spontán bukkan fel, még akkor is, mikor csupán a lélegzésért vagy hálás, mikor csupán a testedben lévő elevenség érzetért vagy hálás. A hála akkor van ott, mikor nyugtázod a jelen pillanat elevenségét; ez az alap a sikeres életre. Mihelyst a nyíltságon és az elfogadáson keresztül a jelen pillanatot a barátoddá tetted, akcióid inspirálttá, intelligensé, és képessé tesznek téged, csak azért, mivel az életerő fog keresztül áramlani rajtad.

OPRAH: Még akkor is, ha olyan történik abban a pillanatban, ami kényelmetlen helyzetbe hoz téged.

ECKHART: Igen, még akkor is, ha az elme, mint negatívnak ítéli meg a pillanatot. Néha az elme azt mondja neked, hogy még csak nem is érdemes próbálkozni. De nem kell hinned minden gondolatnak, ami az elmédből jön.

OPRAH: Mindig gyakorlod ezt? Mindig a mostban vagy?

ECKHART: Igen. Alkalmanként, például, ha látom, hogy valaki fájdalmat ró valaki másra, akkor esetleg rövid idejű düh van és keresztül haladó. De ez nem kapcsolódik az elméhez, és nem teremt roppant mennyiségű használhatatlan gondolkodást. Emóciók jöhetnek-mehetnek, de én a megadás állapotában maradok, mivel ami történik, az már az eset. Igazán nem tudsz vitatkozni azzal a belsővel, ami van; ha igen, szenvedsz.

OPRAH: De elfogadod, hogy hagy történjen bármi, a szenvedélymentes életért?

ECKHART: Nem. Valójában, még szenvedélyesebben élsz, mikor belsőleg összhangba vagy a jelen pillanattal. Elengeded ezt a belső ellenállást, ami egy emocionális szinten negativitás, mentális szinten meg, ítélkezés és panaszkodás. Az embereknek roppant mennyiségű panaszkodás zajlik az elméjükben. Néhányan még hangosan is teszik ezt.

OPRAH: S ők, rendszerint, arról panaszkodnak, ami a múltban történt.

ECKHART: Vagy aminek történnie kéne, de nem. Ezek a jelen pillanat megtagadásának a módjai. Ez egy nagyon működés képtelen állapot, mivel alapvetően, magát az életet tagadja meg. Nincs semmilyen élet a moston kívül.

OPRAH: Rendben van, de akkor hogyan tervezzünk a jövő számára? Mi is megbeszéltünk mindent, hogy mi az, amit kéne tennünk, nem voltunk tétlenek ezzel kapcsolatban.

ECKHART: Igen, és azáltal, hogy a jövőnek tervezel, nem kell elvesztened magad a jövőben. A kérdés az, hogy gyakorlati szinten használod-e az időt, vagy elveszted magad a jövőben? Ha arra gondolsz, hogy mikor mész el vakációzni, vagy megtalálod az ideális partnert, vagy szerzel egy jobb állást, vagy hogy egy szebb helyen élj, vagy bármit is, hogy akkor aztán majd végül, boldog leszel, akkor ez az, mikor elveszted magad a jövőben. Ez egy folyamatos mentális projekció a mosttól el. Ez a különbség az óra idő, melynek helye van a világban, és a pszichológiai idő között, ami a múlttal és a jövővel együtt járó folyamatos rögeszme. Kell, hogy legyen egy egyensúly, az e világban lévő dolgokkal való foglalkozás, ami magában foglalja az időt és a gondolkodást, és a közt, hogy ne essünk csapdába itt. Van egy mélyebb dimenzió benned, ami kívül van ezen az idő és gondolat áramlaton, s ez a belső csend, a béke, egy mély, vibráló elevenség érzés. Ebben az állapotban, nagyon szenvedélyes vagy az élettel kapcsolatban.

OPRAH: Tyűűh! Ez az, amit keresünk itt! A Most Hatalma, egyike a legmegvilágosítóbb könyveknek, amit valaha előnyben részesítettem az olvasásra. Miért érezted úgy, hogy írnod kell utólag egyet, a Megszólal Csend-et?

ECKHART: A könyv megjelenése után, néhány évvel, tanítás alakult ki; volt néhány új perspektívám az alapvető igazságon. Valamint, több mondani való volt arról, hogy legtöbbünkben milyen akadályok vannak az új tudatosságra; egy mód arra, ami leírja azt, ami az emberi egó.

OPRAH: Ez a kedvenc témám, hogy beszéljünk erről. Hogyan akadályozza az egó, a tudatosságot?

ECKHART: Nos, először is, nekünk tisztán kell látni, mi az egó. Ez nem pusztán önzés vagy arrogancia, vagy hogy magadat felsőbbrendűnek gondolod; az egó, a gondolat áramlattal való azonosulás. Az egó kezdete az Ó Testamentumban, a híres alma történettel van leírva: Ádám és Éva esznek a tudás fájának gyümölcséből, s elvesztik azt az állapotot, ami a Bibliában megjelenik, s amit Paradicsomnak hívunk; ők elvesztik a mélyebb összekapcsoltság állapotát. Nem gondolom azt, hogy annyira közvetlenül, mint ahogy ez a Bibliában le van írva. Számomra ez a történet, a gondolkodásra való képesség emelkedésével kapcsolatos, arra hogy meghozzuk az ítéleteinket: Ez jó, ez rossz. S ez, szerintem, oly hosszú, hosszú időt vett igénybe, hogy addig növekedett a gondolkodás, míg nem az emberek eljutottak arra pontra, hogy ők teljesen azt érzékelik, hogy ők azok, akik a gondolat áramlatából származnak, az elme-készített memóriák entitásából állnak, a múlt kondicionálásából, valamint a mentális fogalmakból. Ez az egó, amivel az emberek azonosulnak.

OPRAH: A legutóbbi könyvedben, az Új Földben, azt írod, hogy az egó az nem több, mint a formákkal való azonosulás – a fizikai formákkal, a gondolatformákkal, az emocionális formákkal – s ha a gonosznak volt bármily realitása, akkor egyben ez a definíciója: komplett azonosulás a formával.

ECKHART: Ez így igaz.

OPRAH: S ez eredményeződik minden más lénnyel való kapcsolat, totális tudatában nem levésében, csakúgy, mint a forrással, s ez a feledékenység, az eredendő bűn. Mikor ezt olvastam, azt gondoltam, igazad van. Minden gonosz cselekedet vagy bűnös dolog, amit hallottunk ecsetelni, az egy teljes szétkapcsolódás következtében volt, ami egy megértés hiányában az, hogy Én ez és ez a személy vagyok, aki ezt és ezt kísérli megszegni.

ECKHART: Igen. Azon mentális meghatározások által élve, aki vagy, érzéketlenné teszed önmagadat arra a mélyebb elevenségre, aki igazából vagy, ami túl van a gondolataidon. Ami ekkor felbukkan, az a fogalmi identitás: Én ez vagy az vagyok. Mihelyst, a saját tulajdon fogalmi identitásodnak a csapdájába estél, amely gondolkodás és elme hasonmáskép-készítésen alapul, akkor te, ugyan ezt teszed másokkal. Ez a kezdete annak, hogy kinyilatkoztatsz ítéletet egy másik személyről, s te ekkor azt hiszed, hogy az ítélkezés igaz. Ez a kezdete önmagad érzéketlenné tevésének, annak, aki az emberi lény, igazából az.

OPRAH: Arról is írtál az Új Földben, hogy hogyan azonosítjuk magunkat a címkékkel, s hogy a még exkluzívabb címke az, amivel még inkább azonosulunk.

ECKHART: Minden egó speciális akar lenni. Ha az által nem tud speciális lenni, hogy fölötte áll másoknak, akkor meglehetősen boldog avval is, hogy különlegesen nyomorult. Valaki majd azt mondja, „Fáj a fejem,” és a másik meg azt mondja „Nekem hetek óta fáj.” Az emberek ténylegesen versengenek, hogy lássák, hogy ki a nyomorultabb! Az az egó, ami ezt teszi, az annyira nagy, amennyire azt gondolja, hogy felette áll valaki másnak. Ha látod magadban azt az öntudatlanságot, ami ahhoz kell, hogy speciális légy, akkor már szabad vagy, mivel akkor felismered az összes mintáját az egónak.

OPRAH: Milyen a többi minta?

ECKHART: Az egó azt akarja, hogy állandóan igaza legyen. És szereti a másokkal való konfliktust. Ellenségek kellenek neki, mivel ezeken keresztül határozza meg magát, hangsúlyozva a másoktól való eltérést. Nemzetek teszik ezt, vallások teszik ezt. Ha te egy különleges vallással azonosítod magad, akkor neked kell a nem hívő – a másik – hogy még erősebben érezd, a saját identitás érzetedet.

OPRAH: Kifejtetted ezt, azt mondva, hogy ez akkor kezdődik, mikor egy baba először nyúl egy játékért, s ha a játékot elveszik tőle, vagy nem adják neki oda, akkor azt mondja „Nem, ez az enyém.”

ECKHART: Ez a dolgokkal való azonosulás kezdete.

OPRAH: S ami történik az, hogy mi mind fölnövünk, és csak nagyobb játékszereket szerzünk.

ECKHART: Igen. Az egó mindig azonosul egy ilyen vagy olyan formával, amit birtokolni lehet — a házam, a kocsim, és stb. stb. Az érzékelésed arról, aki vagy, abban a dologban van. Ha azt a dolgot valaki más kritizálja, akkor különlegesen védekezővé vagy agresszívvá válsz, mivel az önérzeted van fenyegetve. Vannak más formái is az identifikációnak; a vélemények, azok elmeformák. A „nekem van igazam” az persze azt foglalja magában, hogy valaki másnak kell tévednie.

OPRAH: De mond meg nekem ezt: Addig, amíg ebben az emberi formában vagyunk, nekünk muszáj hogy legyen egónk; egyébként is, abból fejlődtünk ki.

ECKHART: Mi most fejlődünk ki abból. Az egó évezredek óta meg volt, s ez azt jelenti, hogy annak helye volt az emberiség fejlődésében. De egyre és egyre képesebbek lettünk a gondolkodásra, így amennyire fokozatosan azonosultunk a gondolkodással, úgy vesztettünk el, egy mélyebb összekapcsoltságot az élettel – a paradicsommal. Szerintem mi most egy olyan fejlődési átmenetben vagyunk, ahol messze több emberi lény van, mint azelőtt, kik képesek meghaladni az egót a tudatosság egy új állapotába.

OPRAH: Azt mondtad, nekünk egy nagyon rideg és ijesztő választással kell szembe néznünk – fejlődés vagy halál.

ECKHART: Ez az a pont, ahol a tudatosság fejlődése, az emberi felébredés, az már nem fényűzés. A működés képtelen egó hatásait, a technológia most erősíti. Amit magunknak teszünk, a saját embertársainknak, és a bolygónak, az egyre és egyre rombolóbb és pusztítóbb.

OPRAH: Igen. Volt egy társalgásom Elie Wiesel, s ő azt mondta, hogy ezt úgy fogjuk majd ismerni, mint a Betegség Évszázadát, mivel a képességeinket a legbetegebbre fordítjuk, hogy a leggonoszabb dolgokat tegyük egymásnak. És igazad van: A technika következtében, még nagyobb bombák vannak, még nagyobb lőszerek, amik nagyobb távolságból pusztíthatnak.

ECKHART: Néha az emberek megkérdik tőlem, hogy vajon a dolgok jobbulnak vagy rosszabbodnak, s a válaszom az, hogy ebben a pillanatban, mindkettő; a dolgok jobbulnak és rosszabbodnak. Két áramlat van most a létezésben; Az egyik, a régi, meg nem világosodott, egóikus tudatosság, amely még mindig folytatódik. Látod ezt, mikor figyeled a híreket. A másik áramlat az, hogy mi most itt ülünk, beszélgetve. Én nem mondom azt, hogy különlegesek vagyunk, de tény az, hogy mi szólítjuk meg ezt, és sokan, sok ember olvas erről, s ez jelentőségteljes a számukra, ami azt jelenti, hogy egy olyan másik áramlat van itt, ami az emberi felébredés áramlata. Ebben a pillanatban, mindkettő jelen van.

OPRAH: Hogyan tudnánk nem hagyni magunkat, az egó által dominálni? Tudom, hogy ez egy hosszú folyamat, de mit kezdhetnénk ma ezzel?

ECKHART: Az egó nem tud fennmaradni a csendben, így invitáld meg a csendet az életedbe. Ez nem azt jelenti, hogy a csend az olyas valami, amit kívülről szerzel meg; ez arra való ráébredés, hogy a gondolat áramlat alatt, már mindenkinek meg van a csend.

OPRAH: Így nem kell Hawaii-ra menned, s lecsücsülni egy hegytetőre.

ECKHART: Nem, és neked se kell tenned semmit, hogy megteremtsd ezt, mivel már ez ott van. Nézz nagyon mélyen önmagadba, s lásd az „Én”-séged érzetét – önmagad érzését. Ez az „Én” van összeköttetésben a csenddel. Te, lényegében, sohase vagy több önmagadnál, mikor csendes vagy. Meginvitálhatod a csendet az életedbe azáltal, hogy naponta többször, néhány tudatos lélegzetet veszel. Csak figyeld meg, ahogy a lélegzeted be és kiáramlik. A másik az, hogy belülről érzed a tested elevenségét. Tedd fel a kérdést, van-e élet a kezemben? S aztán érezd azt. Ez aprónyi, de ott van. Van-e élet a lábamban, a lábszáramban, a karomban? Érezheted azt, hogy az egész belső testedet az elevenség érzete hatja át, s ez, mint egy horgonyként szolgálhat a csendre. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen elfordulsz a külső világtól. Ez egyensúlyt hoz az életedbe arra, hogy csendes légy és a között, hogy képes légy az itt lévő külső dolgokkal is foglalkozni.

OPRAH: E kettő közt találni meg a teret.

ECKHART: Ez így igaz. S lehet, hogy két gondolat közt is tudatában vagy egy rövid csendes térnek. Mikor tudatába vagy ennek, akkor ez, egy kissé hosszabbá válik, így már neked hosszabb résed van a csendből.

OPRAH: De ha oly hosszan vagy tudatában ennek, hogy elkezdesz gondolkodni ezen, akkor elveszted azt.

ECKHART: Abban a pillanatban azt mondod, „Óh, lám, nem gondolkodom!”, akkor te megint gondolkodsz.

OPRAH: Mit értettél az alatt, mikor azt írtad a Megszólal a Csend-ben, hogy „Nézz rá egy fára, egy virágra, egy növényre. Hogy mennyire csendesek, mennyire mélyen gyökereznek a Létben. Hagyd, hogy a természet tanítson a csendre”?

ECKHART: Mikor figyelsz egy fát, akkor csak legyél ott, mint a tudatos jelen lét, aki érzékeli a fát. A természet az nagyon hasznos az olyan emberek számára, akik kapcsolatban vannak a csenddel. Az ember készítette dolgok, mégtöbb gondolkodást gerjesztenek, mivel azok gondolkodáson keresztűl készültek. Végül is, fenntarthatod a csend állapotát, még egy város közepén is. Én élvezettel sétálok végig a forgaImas utcákon a pokoli zajjal együtt, s az emberek meg rohangálnak ide-oda, és közben érezvén a háttérben lévő mély csendérzetet.

OPRAH: Ez olyan, mint a világban való lét, de nem abból való.

ECKHART: Ez pontosan az.

OPRAH: Azt mondtad, hogy a spiritualitás semmit se tesz avval, amiben hiszel, viszont a tudatossági állapotoddal mindent.

ECKHART: A csend a spirituális dimenzió.

OPRAH: És a hitek nem spirituálisak.

ECKHART: Nem, mivel a hitek gondolatok. A gondolat önmagában nem spirituális, habár néha hasznos, mivel egy útjelző lehet. Ha azt mondjuk, „Találd meg azt a csendet, ami már benned van,” akkor az egy gondolat, de a gondolat önmagán túlmutat.

OPRAH: Az Új Föld végén azt mondod, hogy a megalapozás az új földre, az új mennyországra, a felébredt tudatosság.

ECKHART: Igen. Ez egy csodálatos dolog. Jézus azt mondta, „A mennyország nem olyan jelekkel jön, amiket meglehet figyelni. Az már benned van.”

OPRAH: A csend.

ECKHART: Igen.

OPRAH: Gondoltad valaha, hogy lehetséges lesz békésen élni a mostban, vagy ez túlságosan is egy fennkölt cél?

ECKHART: Inkább, mint sem hogy azt kérdeznénk, hogy lehetsz-e valaha szabad, mivel a „valaha” az egy roppant mennyiségű jövő idő, inkább azt kérdezzük, hogy vajon ebben a pillanatban lehetsz-e szabad. Az egyetlen hely, ahol tudsz, vagy kell hogy szabad légy, az ez a pillanat. Nem az életed maradékában. Csak most.

forrás: www.uj-fold.hu

Translate »