Élj Tudatosan magazin

Nyolc évvel ezelőtt, Meg Ryan barátnőm mesélt nekem Eckhart Tolle, „A Most Hatalma: Egy útmutató a spirituális megvilágosodáshoz”-ról. Ez az egyik legátalakítóbb könyv, amit valaha olvastam; magammal tartok egy példányt, bárhova is megyek, kiemelt oldalait újból és újból átlapozom. Bárki számára, aki még összefüggőbb, még vibrálóbb életre törekszik, annak „A Most Hatalma” lényeges olvasmány, valamint Eckhart ezt követő könyvei – a „Megszólal a Csend” és az „Új Föld” – azt a lényeges alapelvet fejtik ki, amely oly mélyen rezonált velem és más ezrekkel: Az egyetlen pillanat mindig, ami igazán nekünk van, az, ez a pillanat. Boldogság nincs, se jövőben, se a múltban, hanem csak a jelen, éber tudatosságában.

Amit Eckhartról tudni kell. 29 évesen, a német születésű író, Angliában a Cambridge Egyetemen kiváló ösztöndíjas kutatóvá vált, de a siker nem volt elég arra, hogy megállítsa a depresszióba való hanyatlását, így komolyan azt fontolgatta, hogy véget vet életének. Ebben a végső órájában lehetett, hogy Eckhart, egy olyan meglátásra bukkant rá, ami elindította őt azon az ösvényen, hogy spirituális tanító legyen: Mi nem a gondolataink vagyunk. Amit kifejtett az az, hogy maga az a tény, hogy objektíven meg tudjuk figyelni a gondolkodásunkat, az arra utal, hogy a fejünkben lévő állandó és gyakran negatív párbeszéd elkülönül attól, akik igazán vagyunk. Ráébredve erre, közelebb kerülünk ahhoz a félelem nélküliséghez és békéhez, amit Eckhart tapasztal, lelkének sötét éjszakája óta.

Pályafutásom egyik legnagyobb öröme volt, hogy beszélhettem Eckharttal, az Oprah és Barátai XM Rádióban, mint a Lélek Sorozatok részeként. Afféle útmutatást adva nekünk a tudatos életről: a robotpilóta üzemmódot cseréljük fel a szándékos tudatosságra; ébredjünk rá, hogy mi teremtjük meg a saját szenvedésünket, a múlt történetünk megszállottságán keresztül; valamint tanuljuk meg, hogy hogyan legyünk jelen, önmagunk és a körülöttünk lévő emberek számára, egy könyörületes, nem ítélkező módon. Bátorító inspirációja tette lehetővé számomra és sok más embernek azt, hogy meglássák az ébredő tudatosság lehetőségét. Szerintem, ő a mi időnk prófétája.

OPRAH: A Most Hatalma bevezetőjében, azt írod, hogy 29 éves voltam és az öngyilkosságot fontolgattam, azt gondoltad, én már nem tudok együtt élni magammal… És akkor hirtelen, tudatára ébredtem annak a különleges gondolatnak. Én egy, vagy kettő vagyok? Ha én nem élhetek együtt magammal, akkor muszáj hogy kettő legyen belőlem: Az „Én” és a „magam” az az „Én”, ami lehetetlen, hogy együtt élő „Én” legyen. Talán… közülük, csak az egyik a valódi. Ezt azért szeretem, mert ez volt az első pillanat, mikor azt gondoltam, mikor azt mondom, „Én mondani fogok magamnak valamit,” akkor ki az az „Én” és ki az a „magam” akihez beszélek? Ez az alapvető kérdés, nem de?

ECKHART: Ez így van. A legtöbb ember nincs tudatában annak, hogy egy kis férfi vagy nő van a fejükben, aki folyamatosan csak beszél és beszél, s akivel teljesen azonosultak. Az én esetemben, és számos más ember esetében a fejben lévő hang, egy túlnyomórészt, boldogtalan hang, így egy olyan roppant mennyiségű negativitás van ott, hogy ez folyamatosan egy öntudatlan belső párbeszédet generál.

OPRAH: Mi történt, ami képessé tett téged, hogy rájöjj erre?

ECKHART: Egy éjjel, amire épp utaltál, egy elkülönülés történt azon hang, ami abból a szakadatlan gondolkodás folyamból származott, és amit ebben az értelemben magammal azonosítottam, valamint a között, amit inkább egy mélyebb értelemben úgy ismertem fel, mint magát a tudatosságot, mint sem olyas valamit, ami a gondolkodáson keresztül lévő tudatosság.

OPRAH: Mikor ráébredtél arra, hogy a fejedben lévő hang elkülönült a tudatosságtól, akkor az szétoszlatta az elméd?

ECKHART: Igen, ezt tette. Nem értettem ezt; csupán arra ébredtem a következő nap, hogy hirtelen békés vagyok. Egy mély értelembe vett belső nyugalom volt, habár külsőleg semmi se változott, így mégis tudtam, hogy valami drasztikus történt. Egy idővel ezen átalakulás után, beszéltem egy buddhista szerzetessel, aki azt mondta, hogy a Zen az nagyon egyszerű: Ne függj a gondolattól többet; haladj túl a gondolkodáson. Ekkor ébredtem rá arra, hogy mi is történt velem. Az összes boldogtalanság, ismétlődő gondolkodás, nem volt ott többet.

OPRAH: Hol azonosítjuk magunkat ezekkel a gondolatokkal, és ez a hang honnan jön a fejünkből?

ECKHART: Én úgy érzékelem ezt, hogy a gondolkodásunkból ered — mely magában foglalja az egyén teljes memóriáját, állapotát, és az egyén felfogását önmagáról — ami egy olyan fogalom, ami múltból ered. Az a lényeg az emberek számára, hogy ismerjék fel, hogy ez az a hang, ami szakadatlan folyik bennük, és mindig akkor van egy áttörés ezen, mikor az ember ráébred arra, hogy „Itt van az összes megrögzött, ismétlődő, negatív gondolatom, és itt vagyok én, aki tud ezekről a gondolatokról, amik keresztül mennek a fejemen.” Az azonosulás hirtelen megtörik. Számos ember számára, ez az első spirituális áttörés.

OPRAH: Mennyiben spirituális ez?

ECKHART: Akként látom ezt, hogy nem ebben vagy abban hiszünk, hanem mintegy, kilépünk a gondolat folyammal való azonosulásból. Hirtelen egy másik dimenziót találsz, ami mélyebb a benned lévő gondolatnál.

OPRAH: És az, mi?

ECKHART: Ezt hívom csendnek. Ez egy tudatos jelenlét, ami semmit se tesz, se a múlttal, se a jövővel. Hívhatnánk ezt „felébredésnek” is. Ez az, amiért számos spirituális tradíció a felébredés kifejezést használja. Felébredsz ebből a gondolat álomból. Jelenlevő leszel.

OPRAH: A Megszólal a Csend könyved, teljesen ezzel a tudatossággal kapcsolatos. Szeretem ezt a sort: Mikor észreveszed ezt a hangot, akkor ráébredsz arra, hogy te nem a hang vagy – a gondolkodó – hanem az az egyén, aki tudatában van ennek.”

ECKHART: Így igaz. A gondolat áramlat összekapcsolódott a múlttal. Minden emléked, reaktív mintád, régi emóciók, stb.stb., ezek mind ennek a részei, de ez nem az, aki te vagy. Ez egy bámulatos felismerés. Persze, az elme ekkor lehet, hogy azt mondja, „Nos, akkor mond meg nekem, ki vagyok én.”

OPRAH: Ez a nagy kérdés. Hát, mi is a válasz?

ECKHART: A válasz az, hogy téged nem lehet definiálni gondolkodáson, mentális címkéken vagy definíciókon keresztül, mivel ez túl van ezeken. Ez igazi lét érzékelés, vagy jelenlét, ami akkor van ott, mikor tudatába leszel a jelen pillanatnak. Lényegében, te és az, amit jelen pillanatnak hívunk, az a legmélyebb szinten, egy. Te, az a tudatosság vagy, amelyből minden ered; minden gondolat ebből a tudatosságból jön elő, és minden gondolat abban tűnik el. Te, a tudatosság vagy, a tudatos tér, valamint minden érzékelt érzékleted, gondolkodásod, és emóciód, ebben a tudatos térben jön és megy.

OPRAH: Gyakran jellemezted a gondolkodást úgy, mint egy szörnyű függőséget, akár egy olyan betegséget, ami a legnagyobb korlát a most hatalma számára. De nem a gondolattól vagyunk emberiek? Nem ez az, ami megkülönböztet minket az állatoktól?

ECKHART: Igen, és a gondolkodás lehet erőteljes és csodálatos eszköz is. De ez csak akkor válik függőségé, ha ez abból ered, amikor abban az értelemben azok vagyunk, akik ebből a gondolat álomból származunk. Ebben az esetben, folyamatosan mondod magadnak azt, amit én „az én történetem”–nek hívok. Sok embernek, ez egy boldogtalan történet, így ők mindig a múltban tartózkodnak. Ez egy működésképtelen minta és boldogtalan állapot.

OPRAH: Mi egy olyan világban élünk, ahol a legtöbb ember azt hiszi, hogy nekik történetük van. „Ebben és ebben a családban születtem, ez és ez az, ahol felnőttem, ezek és ezek azok a dolgok, amik történtek velem, meg ez és ez az, amit én csináltam.” Ha nincs történeted, akkor ki vagy te?

ECKHART: Ez egy nagyon jó kérdés. Te nem tagadhatod, persze, hogy ezek az események léteznek; az egyén személyes történetének helye van, s ezt tisztelni kell. Ez nem problematikus, hacsaknem vesztél el totálisan abban a dimenzióban. Hogyan tapasztalod meg a múltat? Emlékekként. És mik az emlékek? Gondolatok a fejedben. Ha te teljesen ezekkel a fejedben lévő gondolatokkal azonosítod magad, akkor a múlt történeted csapdájába estél. Így, ez mind az, aki te vagy? Vagy, több mint a személyes történeted? Mikor kilépsz az evvel való azonosulásból, és először ébredsz rá arra, hogy te valójában a gondolkodás mögötti jelenlét vagy, akkor képes leszel a gondolatot akkor használni, mikor az, hasznos és szükséges. Viszont, te már nem vagy megszállottja a gondolkodó elmének, ami ekkor hasznos, segítőkész szolga. Ha soha nem haladsz túl a gondolkodó elmén, és nincs tér érzékelés, akkor az, a kapcsolataidban is folyamatos konfliktust teremt.

OPRAH: Beszélj nekem még erről a térről.

ECKHART: Ez az a tágasság, a tudatos jelenlét, amit bevihetsz bármely kapcsolatba. Például, mikor figyelsz a partneredre vagy egy barátodra vagy akár egy ismerősre, tudsz-e úgy ott lenni, mint az a tudatos tér, ami figyel? Vagy mikor a másik személy beszél, folyamatosan gondolkozol-e, hogy előkészülj a következő dologra, amit mondani fogsz? Ítélkezel és értékeled-e amit hallasz, vagy képes vagy-e térként ott lenni a másik személy számára? Én azt mondanám, hogy ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz valakinek. Ez különösképp a szülők és a gyermekek számára fontos, de a bensőséges kapcsolatokban is egyaránt. Tudsz-e figyelni a másik személyre úgy, hogy az éberség olyan egyszerű állapotában vagy, amelyben nem ítélkezel afelett, amire figyelsz? Ha igen, akkor te inkább, mint egy jelenlétként vagy ott, mintsem egy személyként. Nem rósz ki mentális címkéket, ítélkezéseket, vagy definíciókat a másik személyre. Ez a tudatosság mélyebb szintje.

OPRAH: Közölünk azoknak, akik még mindig ezzel az elképzeléssel dolgozunk azon, hogy elkülönítsük magunkat ettől a hangtól a fejünkben, hogyan legyünk egy nem ítélkező tér?

ECKHART: Meghívhatod ezt azáltal, hogy még több jelenlét tudatosságot hozol a pillanatnyi életedbe. Például, azt ajánlom az embereknek, hogy azokba a mindennapi tevékenységeikbe vigyenek bele egy tudatos jelenlétet, amiket öntudatlanul tesznek. Mikor mosod a kezed, mikor kávét csinálsz, mikor vársz a liftre – ahelyett hogy elmerülnél a gondolkodásba, ezek mind kedvező alkalmak a csendként, az éber jelenlétként való ott létre.

OPRAH: Igen. Mikor az emberek reggel zuhanyoznak, ők nem is a zuhany alatt vannak; az irodába jutásról gondolkodnak, arról hogy amit tenniük kell aznap, meg lajstromot készítenek ahelyett, hogy éreznék a vizet, abban a pillanatban maradva.

ECKHART: Így igaz. Hozzanak azok tereket a mindennapi életedbe, annyira amennyire csak lehetséges. Mikor beszállsz a kocsidba, csukd be az ajtót és légy ott, ha csak egy fél percre is. Lélegezz, érezd az energiát a testeden belül, nézd meg az égboltot, a fákat. Az elme lehet, hogy azt mondja neked, „Nincs időm.” De ez az elme, ami beszél hozzád. Még a legelfoglaltabb embernek is van ideje 30 másodperce a térre.

OPRAH: A Most Hatalma sokszor de sokszor megmentett. Tulajdonképp, ezek voltak a legizgatottabb napok. Épp most tértem vissza Afrikából. Alvás hiányom van, és mikor felébredtem ma reggel, arra gondoltam, hogy Ó Istenem, annyira feszült leszek. De elengedtem ezt és csak gondoltam, most jelen leszek. Négy tv műsort vettem fel ma, és nagyon izgatott lettem azzal kapcsolatban is, hogy képes leszek-e beszélni hozzád, de folyamatosan azt mondtam magamnak, Ne gondolkodj azon, hogy mennyi más dolgot kell megtenned. Csak légy jelen most. És ez az, amire jutottam a nap végére, ebben a pillanatban.

ECKHART: Ez egy folyamatos újrafókuszálás arra, ami igazán számít — ami leginkább számít bárki életében, az a jelen pillanat. Az emberek nem ébrednek rá arra, hogy a most a minden, ami mindig van; nincs múlt se jövő, kivéve, mint emlékként vagy előérzetként az elmédben.

OPRAH: De ez az, ami elképeszt: A Most Hatalmában, azt mondod, nincs múlt. Kell, hogy legyen egy múlt, a memóriánk összessége, az összes mód, ahogy meghatároztuk magunkat.

ECKHART: Senki se vitatkozhat azzal a ténnyel, hogy nincs is olyan dolog, hogy idő. Mi is időt használtunk arra, hogy itt találkozzunk – egyébként nehéz lett volna.

OPRAH: Rendben. Megállapodtunk ebben az időpontban, és csak azért vagyunk itt, mivel ez a most.

ECKHART: Igen. Így az idő az olyas valami, ami nélkül nem tudunk cselekedni. Azt is mondhatnánk, hogy az idő az az, ami ezt az egész életünket uralja, amit mi itt megtapasztalunk, a realitás felületi szintjén. Ezt teljesen olyan idő uralja, ami a múlt és a jövő folyamatos áramlatában van. Az emberek olyan elvárásként tekintenek az időre, ami majd végül boldoggá teszi őket, de nem találhatod meg az igaz boldogságot azáltal, hogy a jövő felé tekintesz. Ez azt mondja, hogy két módja van a boldogtalanságnak: Az egyik az, mikor nem kapod meg amit akarsz, a másik meg az, amikor megkapod azt amit akarsz. Ha arra gondolsz, hogy ez, vagy az a másik dolog fog téged boldoggá tenni, mikor megkapod amit akartál, akkor ismét a következő pillanatra fogsz fókuszálni – sose leszel ebben a pillanatban, melyben mi mindannyian vagyunk.

OPRAH: Ez az a másik dolog, ami megváltoztatott engem, mikor olvastam a Most Hatalmát: Azt írod, hogy minden feszültségünk azon alapul, ami a múltban történt, vagy aminek a jövőben kellene történnie, meg azt , hogy nem számít, hogy milyen válság történik az életedben, ha képes vagy egy mély lélegzetet venni és ránézni arra, ami most történik, ebben a pillanatban, akkor oké vagy.

ECKHART: Ez így igaz. Sok ember önmaga érzékelését a meglevő problémáival azonosítja, vagy amit ők annak gondolnak. Mint egy valódi tesztként, megkérdezem az embereket, „Milyen problémád van ebben a pillanatban? Nem egy órában vagy holnap, hanem milyen problémád van most?” Néha, hirtelen felébrednek, mikor meghallják a kérdést, mivel abban a pillanatban ráébrednek arra, hogy nincs is problémájuk.

OPRAH: Talán abban a pillanatban, a veled való tanításon – de mi van, ha a jelen pillanatban, egy veszélyes szituban vagy? Ez egy probléma! Mi van akkor?

ECKHART: Ha veszély bukkan fel a jelen pillanatban, akkor az lehet, hogy egy emóció. Lehet még fájdalom is. De ez egy kihívás, nem egy probléma. Ahhoz, hogy egy probléma létezzen, ahhoz neked idő kell és ismétlődő elmetevékenység. Egy veszélyes szituban neked nincs időd arra, hogy azt egy problémává alakítsd át. Így, mikor az emberek azt kérdik, hogyan tudnának felülkerekedni a problémáikon, akkor azt javaslom, hogy menjenek a jelen pillanatba és nézzék meg, hogy mi a problémájuk most. Nekik mindig el kell ismerniük, „Nos, igazából most tényleg nincs is semmi problémám.” Még azok az emberek is, akik életfogytiglan börtönbüntetésüket töltik, írták nekem azt mondva, „Megértettem az üzeneted, s szabad lettem.” Belül lettek szabadok.

OPRAH: Oké, de mi van ha, te nem egy veszélyes szituban vagy, viszont normális, mindennapi problémáid vannak? Nekem ezekből igazán most is, jó sok kavarog körös-körül.

ECKHART: Kezd azáltal, hogy úgy lépsz be a jelen pillanatba, hogy megtalálod azt a teret, melyben a problémák nem tudnak fennmaradni. Abban a pillanatban, egy mélyebb intelligenciával kerülsz kapcsolatba inkább, mintsem a kondicionált, gondolkodó elmével. Ez az a hely, ahonnan az intuíció, a kreatív cselekedet, a tudás, és a bölcsesség jön. Bizonyosodj meg arról, hogy nem vagy a negativitás állapotában a jelen pillanattal együtt, mivel az akcióval negatív alapon is foglalkozhatnál – például, lehet, hogy dühöt éreznél azzal kapcsolatban, hogy nincs sok pénzed. Dolgozhatnál igen keményen is és néhány év múltán, gazdag lehetnél. De minden akció negativitással szennyezett lenne, már ha az, dühből jönne, s továbbra is csak szenvedést teremtenél magadnak és mások számára.

OPRAH: Hogyan tudod megváltoztatni ezt?

ECKHART: Nézd meg, hogyan viszonyulsz ehhez a pillanathoz. Mikor ezt teszed, amit igazán felteszel az az, hogy Milyen a kapcsolatom az élettel? A jelen pillanat az életed. Az nincs sehol máshol – sose, sohase. Így, nem számít mi is a szitu, mikor magad a jelen pillanattal összhangba vagy, találj valamit, amiért hálás vagy. A hála, egy lényeges része a jelen létnek. Mikor mélyen a jelenbe mész, akkor a hála spontán bukkan fel, még akkor is, mikor csupán a lélegzésért vagy hálás, mikor csupán a testedben lévő elevenség érzetért vagy hálás. A hála akkor van ott, mikor nyugtázod a jelen pillanat elevenségét; ez az alap a sikeres életre. Mihelyst a nyíltságon és az elfogadáson keresztül a jelen pillanatot a barátoddá tetted, akcióid inspirálttá, intelligensé, és képessé tesznek téged, csak azért, mivel az életerő fog keresztül áramlani rajtad.

OPRAH: Még akkor is, ha olyan történik abban a pillanatban, ami kényelmetlen helyzetbe hoz téged.

ECKHART: Igen, még akkor is, ha az elme, mint negatívnak ítéli meg a pillanatot. Néha az elme azt mondja neked, hogy még csak nem is érdemes próbálkozni. De nem kell hinned minden gondolatnak, ami az elmédből jön.

OPRAH: Mindig gyakorlod ezt? Mindig a mostban vagy?

ECKHART: Igen. Alkalmanként, például, ha látom, hogy valaki fájdalmat ró valaki másra, akkor esetleg rövid idejű düh van és keresztül haladó. De ez nem kapcsolódik az elméhez, és nem teremt roppant mennyiségű használhatatlan gondolkodást. Emóciók jöhetnek-mehetnek, de én a megadás állapotában maradok, mivel ami történik, az már az eset. Igazán nem tudsz vitatkozni azzal a belsővel, ami van; ha igen, szenvedsz.

OPRAH: De elfogadod, hogy hagy történjen bármi, a szenvedélymentes életért?

ECKHART: Nem. Valójában, még szenvedélyesebben élsz, mikor belsőleg összhangba vagy a jelen pillanattal. Elengeded ezt a belső ellenállást, ami egy emocionális szinten negativitás, mentális szinten meg, ítélkezés és panaszkodás. Az embereknek roppant mennyiségű panaszkodás zajlik az elméjükben. Néhányan még hangosan is teszik ezt.

OPRAH: S ők, rendszerint, arról panaszkodnak, ami a múltban történt.

ECKHART: Vagy aminek történnie kéne, de nem. Ezek a jelen pillanat megtagadásának a módjai. Ez egy nagyon működés képtelen állapot, mivel alapvetően, magát az életet tagadja meg. Nincs semmilyen élet a moston kívül.

OPRAH: Rendben van, de akkor hogyan tervezzünk a jövő számára? Mi is megbeszéltünk mindent, hogy mi az, amit kéne tennünk, nem voltunk tétlenek ezzel kapcsolatban.

ECKHART: Igen, és azáltal, hogy a jövőnek tervezel, nem kell elvesztened magad a jövőben. A kérdés az, hogy gyakorlati szinten használod-e az időt, vagy elveszted magad a jövőben? Ha arra gondolsz, hogy mikor mész el vakációzni, vagy megtalálod az ideális partnert, vagy szerzel egy jobb állást, vagy hogy egy szebb helyen élj, vagy bármit is, hogy akkor aztán majd végül, boldog leszel, akkor ez az, mikor elveszted magad a jövőben. Ez egy folyamatos mentális projekció a mosttól el. Ez a különbség az óra idő, melynek helye van a világban, és a pszichológiai idő között, ami a múlttal és a jövővel együtt járó folyamatos rögeszme. Kell, hogy legyen egy egyensúly, az e világban lévő dolgokkal való foglalkozás, ami magában foglalja az időt és a gondolkodást, és a közt, hogy ne essünk csapdába itt. Van egy mélyebb dimenzió benned, ami kívül van ezen az idő és gondolat áramlaton, s ez a belső csend, a béke, egy mély, vibráló elevenség érzés. Ebben az állapotban, nagyon szenvedélyes vagy az élettel kapcsolatban.

OPRAH: Tyűűh! Ez az, amit keresünk itt! A Most Hatalma, egyike a legmegvilágosítóbb könyveknek, amit valaha előnyben részesítettem az olvasásra. Miért érezted úgy, hogy írnod kell utólag egyet, a Megszólal Csend-et?

ECKHART: A könyv megjelenése után, néhány évvel, tanítás alakult ki; volt néhány új perspektívám az alapvető igazságon. Valamint, több mondani való volt arról, hogy legtöbbünkben milyen akadályok vannak az új tudatosságra; egy mód arra, ami leírja azt, ami az emberi egó.

OPRAH: Ez a kedvenc témám, hogy beszéljünk erről. Hogyan akadályozza az egó, a tudatosságot?

ECKHART: Nos, először is, nekünk tisztán kell látni, mi az egó. Ez nem pusztán önzés vagy arrogancia, vagy hogy magadat felsőbbrendűnek gondolod; az egó, a gondolat áramlattal való azonosulás. Az egó kezdete az Ó Testamentumban, a híres alma történettel van leírva: Ádám és Éva esznek a tudás fájának gyümölcséből, s elvesztik azt az állapotot, ami a Bibliában megjelenik, s amit Paradicsomnak hívunk; ők elvesztik a mélyebb összekapcsoltság állapotát. Nem gondolom azt, hogy annyira közvetlenül, mint ahogy ez a Bibliában le van írva. Számomra ez a történet, a gondolkodásra való képesség emelkedésével kapcsolatos, arra hogy meghozzuk az ítéleteinket: Ez jó, ez rossz. S ez, szerintem, oly hosszú, hosszú időt vett igénybe, hogy addig növekedett a gondolkodás, míg nem az emberek eljutottak arra pontra, hogy ők teljesen azt érzékelik, hogy ők azok, akik a gondolat áramlatából származnak, az elme-készített memóriák entitásából állnak, a múlt kondicionálásából, valamint a mentális fogalmakból. Ez az egó, amivel az emberek azonosulnak.

OPRAH: A legutóbbi könyvedben, az Új Földben, azt írod, hogy az egó az nem több, mint a formákkal való azonosulás – a fizikai formákkal, a gondolatformákkal, az emocionális formákkal – s ha a gonosznak volt bármily realitása, akkor egyben ez a definíciója: komplett azonosulás a formával.

ECKHART: Ez így igaz.

OPRAH: S ez eredményeződik minden más lénnyel való kapcsolat, totális tudatában nem levésében, csakúgy, mint a forrással, s ez a feledékenység, az eredendő bűn. Mikor ezt olvastam, azt gondoltam, igazad van. Minden gonosz cselekedet vagy bűnös dolog, amit hallottunk ecsetelni, az egy teljes szétkapcsolódás következtében volt, ami egy megértés hiányában az, hogy Én ez és ez a személy vagyok, aki ezt és ezt kísérli megszegni.

ECKHART: Igen. Azon mentális meghatározások által élve, aki vagy, érzéketlenné teszed önmagadat arra a mélyebb elevenségre, aki igazából vagy, ami túl van a gondolataidon. Ami ekkor felbukkan, az a fogalmi identitás: Én ez vagy az vagyok. Mihelyst, a saját tulajdon fogalmi identitásodnak a csapdájába estél, amely gondolkodás és elme hasonmáskép-készítésen alapul, akkor te, ugyan ezt teszed másokkal. Ez a kezdete annak, hogy kinyilatkoztatsz ítéletet egy másik személyről, s te ekkor azt hiszed, hogy az ítélkezés igaz. Ez a kezdete önmagad érzéketlenné tevésének, annak, aki az emberi lény, igazából az.

OPRAH: Arról is írtál az Új Földben, hogy hogyan azonosítjuk magunkat a címkékkel, s hogy a még exkluzívabb címke az, amivel még inkább azonosulunk.

ECKHART: Minden egó speciális akar lenni. Ha az által nem tud speciális lenni, hogy fölötte áll másoknak, akkor meglehetősen boldog avval is, hogy különlegesen nyomorult. Valaki majd azt mondja, „Fáj a fejem,” és a másik meg azt mondja „Nekem hetek óta fáj.” Az emberek ténylegesen versengenek, hogy lássák, hogy ki a nyomorultabb! Az az egó, ami ezt teszi, az annyira nagy, amennyire azt gondolja, hogy felette áll valaki másnak. Ha látod magadban azt az öntudatlanságot, ami ahhoz kell, hogy speciális légy, akkor már szabad vagy, mivel akkor felismered az összes mintáját az egónak.

OPRAH: Milyen a többi minta?

ECKHART: Az egó azt akarja, hogy állandóan igaza legyen. És szereti a másokkal való konfliktust. Ellenségek kellenek neki, mivel ezeken keresztül határozza meg magát, hangsúlyozva a másoktól való eltérést. Nemzetek teszik ezt, vallások teszik ezt. Ha te egy különleges vallással azonosítod magad, akkor neked kell a nem hívő – a másik – hogy még erősebben érezd, a saját identitás érzetedet.

OPRAH: Kifejtetted ezt, azt mondva, hogy ez akkor kezdődik, mikor egy baba először nyúl egy játékért, s ha a játékot elveszik tőle, vagy nem adják neki oda, akkor azt mondja „Nem, ez az enyém.”

ECKHART: Ez a dolgokkal való azonosulás kezdete.

OPRAH: S ami történik az, hogy mi mind fölnövünk, és csak nagyobb játékszereket szerzünk.

ECKHART: Igen. Az egó mindig azonosul egy ilyen vagy olyan formával, amit birtokolni lehet — a házam, a kocsim, és stb. stb. Az érzékelésed arról, aki vagy, abban a dologban van. Ha azt a dolgot valaki más kritizálja, akkor különlegesen védekezővé vagy agresszívvá válsz, mivel az önérzeted van fenyegetve. Vannak más formái is az identifikációnak; a vélemények, azok elmeformák. A „nekem van igazam” az persze azt foglalja magában, hogy valaki másnak kell tévednie.

OPRAH: De mond meg nekem ezt: Addig, amíg ebben az emberi formában vagyunk, nekünk muszáj hogy legyen egónk; egyébként is, abból fejlődtünk ki.

ECKHART: Mi most fejlődünk ki abból. Az egó évezredek óta meg volt, s ez azt jelenti, hogy annak helye volt az emberiség fejlődésében. De egyre és egyre képesebbek lettünk a gondolkodásra, így amennyire fokozatosan azonosultunk a gondolkodással, úgy vesztettünk el, egy mélyebb összekapcsoltságot az élettel – a paradicsommal. Szerintem mi most egy olyan fejlődési átmenetben vagyunk, ahol messze több emberi lény van, mint azelőtt, kik képesek meghaladni az egót a tudatosság egy új állapotába.

OPRAH: Azt mondtad, nekünk egy nagyon rideg és ijesztő választással kell szembe néznünk – fejlődés vagy halál.

ECKHART: Ez az a pont, ahol a tudatosság fejlődése, az emberi felébredés, az már nem fényűzés. A működés képtelen egó hatásait, a technológia most erősíti. Amit magunknak teszünk, a saját embertársainknak, és a bolygónak, az egyre és egyre rombolóbb és pusztítóbb.

OPRAH: Igen. Volt egy társalgásom Elie Wiesel, s ő azt mondta, hogy ezt úgy fogjuk majd ismerni, mint a Betegség Évszázadát, mivel a képességeinket a legbetegebbre fordítjuk, hogy a leggonoszabb dolgokat tegyük egymásnak. És igazad van: A technika következtében, még nagyobb bombák vannak, még nagyobb lőszerek, amik nagyobb távolságból pusztíthatnak.

ECKHART: Néha az emberek megkérdik tőlem, hogy vajon a dolgok jobbulnak vagy rosszabbodnak, s a válaszom az, hogy ebben a pillanatban, mindkettő; a dolgok jobbulnak és rosszabbodnak. Két áramlat van most a létezésben; Az egyik, a régi, meg nem világosodott, egóikus tudatosság, amely még mindig folytatódik. Látod ezt, mikor figyeled a híreket. A másik áramlat az, hogy mi most itt ülünk, beszélgetve. Én nem mondom azt, hogy különlegesek vagyunk, de tény az, hogy mi szólítjuk meg ezt, és sokan, sok ember olvas erről, s ez jelentőségteljes a számukra, ami azt jelenti, hogy egy olyan másik áramlat van itt, ami az emberi felébredés áramlata. Ebben a pillanatban, mindkettő jelen van.

OPRAH: Hogyan tudnánk nem hagyni magunkat, az egó által dominálni? Tudom, hogy ez egy hosszú folyamat, de mit kezdhetnénk ma ezzel?

ECKHART: Az egó nem tud fennmaradni a csendben, így invitáld meg a csendet az életedbe. Ez nem azt jelenti, hogy a csend az olyas valami, amit kívülről szerzel meg; ez arra való ráébredés, hogy a gondolat áramlat alatt, már mindenkinek meg van a csend.

OPRAH: Így nem kell Hawaii-ra menned, s lecsücsülni egy hegytetőre.

ECKHART: Nem, és neked se kell tenned semmit, hogy megteremtsd ezt, mivel már ez ott van. Nézz nagyon mélyen önmagadba, s lásd az „Én”-séged érzetét – önmagad érzését. Ez az „Én” van összeköttetésben a csenddel. Te, lényegében, sohase vagy több önmagadnál, mikor csendes vagy. Meginvitálhatod a csendet az életedbe azáltal, hogy naponta többször, néhány tudatos lélegzetet veszel. Csak figyeld meg, ahogy a lélegzeted be és kiáramlik. A másik az, hogy belülről érzed a tested elevenségét. Tedd fel a kérdést, van-e élet a kezemben? S aztán érezd azt. Ez aprónyi, de ott van. Van-e élet a lábamban, a lábszáramban, a karomban? Érezheted azt, hogy az egész belső testedet az elevenség érzete hatja át, s ez, mint egy horgonyként szolgálhat a csendre. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen elfordulsz a külső világtól. Ez egyensúlyt hoz az életedbe arra, hogy csendes légy és a között, hogy képes légy az itt lévő külső dolgokkal is foglalkozni.

OPRAH: E kettő közt találni meg a teret.

ECKHART: Ez így igaz. S lehet, hogy két gondolat közt is tudatában vagy egy rövid csendes térnek. Mikor tudatába vagy ennek, akkor ez, egy kissé hosszabbá válik, így már neked hosszabb résed van a csendből.

OPRAH: De ha oly hosszan vagy tudatában ennek, hogy elkezdesz gondolkodni ezen, akkor elveszted azt.

ECKHART: Abban a pillanatban azt mondod, „Óh, lám, nem gondolkodom!”, akkor te megint gondolkodsz.

OPRAH: Mit értettél az alatt, mikor azt írtad a Megszólal a Csend-ben, hogy „Nézz rá egy fára, egy virágra, egy növényre. Hogy mennyire csendesek, mennyire mélyen gyökereznek a Létben. Hagyd, hogy a természet tanítson a csendre”?

ECKHART: Mikor figyelsz egy fát, akkor csak legyél ott, mint a tudatos jelen lét, aki érzékeli a fát. A természet az nagyon hasznos az olyan emberek számára, akik kapcsolatban vannak a csenddel. Az ember készítette dolgok, mégtöbb gondolkodást gerjesztenek, mivel azok gondolkodáson keresztűl készültek. Végül is, fenntarthatod a csend állapotát, még egy város közepén is. Én élvezettel sétálok végig a forgaImas utcákon a pokoli zajjal együtt, s az emberek meg rohangálnak ide-oda, és közben érezvén a háttérben lévő mély csendérzetet.

OPRAH: Ez olyan, mint a világban való lét, de nem abból való.

ECKHART: Ez pontosan az.

OPRAH: Azt mondtad, hogy a spiritualitás semmit se tesz avval, amiben hiszel, viszont a tudatossági állapotoddal mindent.

ECKHART: A csend a spirituális dimenzió.

OPRAH: És a hitek nem spirituálisak.

ECKHART: Nem, mivel a hitek gondolatok. A gondolat önmagában nem spirituális, habár néha hasznos, mivel egy útjelző lehet. Ha azt mondjuk, „Találd meg azt a csendet, ami már benned van,” akkor az egy gondolat, de a gondolat önmagán túlmutat.

OPRAH: Az Új Föld végén azt mondod, hogy a megalapozás az új földre, az új mennyországra, a felébredt tudatosság.

ECKHART: Igen. Ez egy csodálatos dolog. Jézus azt mondta, „A mennyország nem olyan jelekkel jön, amiket meglehet figyelni. Az már benned van.”

OPRAH: A csend.

ECKHART: Igen.

OPRAH: Gondoltad valaha, hogy lehetséges lesz békésen élni a mostban, vagy ez túlságosan is egy fennkölt cél?

ECKHART: Inkább, mint sem hogy azt kérdeznénk, hogy lehetsz-e valaha szabad, mivel a „valaha” az egy roppant mennyiségű jövő idő, inkább azt kérdezzük, hogy vajon ebben a pillanatban lehetsz-e szabad. Az egyetlen hely, ahol tudsz, vagy kell hogy szabad légy, az ez a pillanat. Nem az életed maradékában. Csak most.

forrás: www.uj-fold.hu