Belső utazás
Hihetetlen, milyen változatos ez a bolygó. Hihetetlen, hogy milyen sokfélék az emberek, a kultúrák. Az eddig ismert formák, szavak többnyire értelmüket vesztették itt. A tájékozódó képességem, ami az európai-magyar viszonyokra épült sokszor csődöt mondott. Éreztem, hogy az agyam gőzerővel dolgozik, hogy újabb viszonyítási pontokat találjon. Pedig milyen jó lett volna, ha feladja…
Többször előfordult, hogy nem találtam meg azt a kis boltot, ahol pár órával azelőtt jártam. Mintha eltűnt volna nyomtalanul. Néha kiderült, hogy mégsem ilyen misztikus a dolog, csak amiben biztos voltam, annak az információnak a fele bizonyult igaznak. Valószínűleg ez Magyarországon sincs másként, csak itt finomabban el van rejtve.
Az indiai út megváltoztatta a véleményem a vallásokról. Eddigi életemben találkoztam néha olyan emberrel, aki teljesen hisz a vallásában, vagy önmaga által felállított hitrendszerben. Indiában azonban részese lehettem annak, hogy az Isten felé teljes gyermeki odaadással fordulnak. Indiában sok-sok templom élő hely, nem lehajtott fejjel lépünk be, hanem az életöröm tölti meg. Eddig azt gondoltam, hogy a vallás egy felesleges része a kultúrának, a spiritualitásnak. Itt megláttam, hogy mennyire fontos és építő lehet.
Felismertem azt a mintát magamban, ami összehasonlítja önmagamat vagy a hozzám közelálló embereket a többiekkel. Folyton megkülönböztet, minden egyes szempárba belenézve. Ez a minta falakat épít közém és a világ közé. Sokkal élvezetesebbé vált az élet, mikor elkezdtem a hasonlóságokra fókuszálni. Ez a hozzáállás aktívabbá, barátságosabbá és nyitottabbá tesz.
Nagyon sok szempárba néztem bele és jó alkalom volt ez arra, hogy az érzékenységemet növeljem. Segített megérezni, hogy milyen a szempár tulajdonosának kisugárzása, szándéka. Szavak nélkül, vagy ha nem értem mit mond hindiül az illető, sokkal könnyebb a mögöttes tartalomra figyelni. Segített oldani az előítéleteimet például Jwalamukiban az a motoros ember, akiről azt gondoltam, hogy na őrá már igazán nem nézek rá, mert biztos durva ember. Közelebb értem hozzá, felvette velem a szemkontaktot, egymásra mosolyogtunk, és elszégyelltem magam.
Volt egy olyan előrevetített képem, hogy milyen jókat fogok meditálni, mert hát India… Ehhez képest passzív-üldögélős meditációra kevés alkalom nyílt. Fizikailag és mentálisan is nehéz volt számomra meditálni a az erős zajok, a hirtelen változások és a sok feldolgozandó benyomás miatt. E helyett sokkal inkább az éberség, a szemlélődés és a tudatosság-jelenlét volt erőteljes.
Varanasiban otthagytam pár félelmemet. A sikátorokban sétálva este, és egy szent helyen, ahova általában csak hindukat engednek be, kivéve, ha szerencsenapod van. Nekem nem volt, viszont erősen próbálkoztam. A katonákkal el kellett beszélgetnem, és vállaltam a szembenállást a hatalmukkal. Kicsit felzaklatott, de nem blokkolt le az agyam, egyenrangúnak éreztem magam velük. Bár nem engedtek be a belső szentélybe, a szélsőben viszont szívesen fogadtak, betettem a shiva lingamra a virágfüzérem, kaptam egy karma szalagot, hiába mutogattam, hogy már van egy másik. Megkongattam az összes harangot. Találtam egy erős védő istenséget, mellette egy mantrázó emberrel. Odatelepedtem a másik oldalra és hirtelen megjött egy mély belső nyugalom, kontrasztban azzal, hogy körülöttem mindenki zajos, tevékeny és színes. A szállás felé tartva elbeszélgettem egy hoteltulajdonossal, amíg egy felé vitt az utunk.
Az útra készülve nem néztem utána a felkeresendő helyeknek, mert nem akartam semmilyen előképet, elvárást beletenni a fejembe. Már tapasztaltam, hogy ez még így is szinte lehetetlen, és most is megtörtént! Egy dologban voltam biztos, hogy a Himalájában felmegyek a Triundra. (Ekkor még nem tudtam, hogy ez az elvárásom.) E helyett 2 fantasztikus gyógyító szikla jutott, mert a közös túra napján beteg voltam. Örültem, hogy könnyen el tudom engedni ezt az akarást. Persze olyan harmatgyenge voltam, hogy egy tálka rizst fél óráig tartott megenni. Így könnyű dolgom volt.
Másként, néha harsányabban, mégis egyszerűbben élnek, mint mi. Néha az volt az érzésem, hogy ez egy időutazás is egyben. Mikor látom az asszonyokat nehéz terheket cipelni a fejükön, a lovasfogatokat, a földön ülő vagy fekvő embereket, a mestereket dolgozni a kis utcára nyíló ajtótlan műhelyükben, a sok műemlék épületet, a bazárokat, a színes ruhákat, a templomokat és a szűk sikátorokat.
Számomra kinyitott egy átjárót a világba.
Szilvi
Rendszeresen szervezünk csoportos utazást India különböző területeire.
A legközelebbi csoportos utazás ugyanezekre a helyekre: 2017. április 08-24.
Amennyiben szeretnél csatlakozni a következő útra, kérjük írj a renata.berki@gmail.com címre.
Tudsz-e úgy tanulni valamit magadról vagy a világról, hogy minden a lábaid előtt hever? A camino az egyik legnagyobb leckét adta számomra: hogyan találom fel magam, ha mindaz nincs, 
