Kategória: Tanítások

Beküldve:

A Létezés három alapvető ténye


Egótlanság (Anattá)

részlet Nyanatiloka Maháthera írásából

 

„…Európában és Amerikában is egy hatalmas buddhista hullám kezdődött, amit már nem lehet háttérbe szorítani vagy elnyomni, ami előbb-utóbb el fogja árasztani a világot jótékony hatásával…
…A világban mindenhol küzdenek a szabadságért és függetlenségért, külső és belső szinten egyaránt…

A legtöbb ember számára a leglényegesebb pont Buddha alapvető tanítása a jelenségekről, az egótlanságról, és a létezés személytelenségéről (Páliul anattá). Ez a középút két szélsőség között: egyfelől egy spirituális hit egy örök ego-entitásról, vagy lélekről, ami túléli a halált; másfelől a materialista elképzelés egy ideiglenes ego-entitásról, ami a halállal megsemmisül.

Ezért azt mondják: háromféle tanár van a világon. Az első tanár az örök ego-entitás létezéséről tanít, ami túléli a halált: ő az eternalista (például a kereszténység). A második tanár az ideiglenes ego-entitásról tanít, ami a halállal megsemmisül: ő a materialista. A harmadik tanár sem az örök, sem az ideiglenes ego-entitásról sem tanít: ő a Buddha. Buddha azt tanítja, hogy amit mi egónak, önvalónak, léleknek, személyiségnek… stb. hívunk, az csak egy sablonos kifejezés, ami nem utal egyetlen valós lényre sem.
És azt tanítja, hogy csak arra jöhetünk rá, hogy a pszichés-fizikai létezés pillanatról pillanatra változik. Anélkül, hogy megértenénk a létezés egótlanságát, nem lehetséges a tényleges megértése a Buddha szónak. És enélkül nem lehetséges felfogni a felszabadulás célját, és a tudat megszabadulását, amit Buddha kihirdetett. Ez az egótlan létezés tana alkotja Buddha felszabadulásról szóló tanának eszenciáját. Így ezen az egótlanság vagy éntelenség tanon, anattán, áll vagy bukik az egész buddhista tanítás.

Valójában mindenki számára, aki szeretne elmélyedni a buddhista iratok tanulmányozásában, a legjobb az lenne, ha már rögtön az elején megismerkedne a két módszerrel, amivel Buddha tanította a Dharmát. Az első módszer, a hétköznapi nyelven tanítás; a másik módszer a filozofikus megfogalmazásban tanítás. Az első a hétköznapi igazságokkal függ össze, vohára-sacca, a második meg igazságokkal az abszolút tudatban, paramattha-sacca.

Ezért, amikor Buddha olyan kifejezéseket használ, mint Én, személyem, magam… stb. ezt úgy kell értelmezni, mint hétköznapi nyelvezetet, ezért nem helyes a magasabb tudatban (paramattha-vacana). Olyan ez, mint a felkelő és lenyugvó napról beszélni, habár teljesen tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egyezik a valósággal. Ezért Buddha azt tanítja, hogy az abszolútban, a létezés pszichofizikai jelenségei között nem található semmilyen örök vagy ideiglenes ego-entitás sem, ezért aztán az összes létezés személytelen (vagy anattá).

A Buddha minden szempontból az arany középút tanítója, etikailag éppúgy, mint filozofikusan. Etikai szempontból például Buddha elutasítja a két szélsőséget: az érzéki örömök és az önsanyargatás útját. Filozofikus szempontból elutasítja az örök és az ideiglenes természetét az ego-entitásnak. Ezért elutasítja a hitet egy abszolút önvalóban, vagy abban, hogy létünk különböző fázisaiban teljesen mások vagyunk. Elutasítja az eleve elrendelést csakúgy, mint a véletleneket. Elutasítja a hitet az abszolút létezésben és az abszolút nemlétezésben, a szabad akarat létében és nemlétében.

Mindezen dolgok letisztulnak annak, aki megérti az egótlanságot és a létezés jelenségének kondicionált természetét. Ezen két igazság megértésétől függ Buddha teljes tanának megértése. Ezért aztán a megértés és a létezés jelenségének kondicionálatlansága és egótlansága az alapja a nemes nyolcrétű ösvény megvalósításának, ami a megszabaduláshoz vezet minden hiábavalóság és szenvedés alól:

1. helyes megértés (szemlélet),
2. helyes gondolkodás (szándék),
3. helyes beszéd,
4. helyes cselekvés,
5. helyes megélhetés,
6. helyes erőfeszítés,
7. helyes tudatosság (éberség),
8. helyes elmélyedés.

Csak ez az arany középút, ami ezen a két helyes megértésen alapul, vagyis az éntelenségen és kondicionálatlanságon, tudja enyhíteni és elpusztítani az Én hamis illúzióit és sóvárgásait, amik minden háború és vérontás gyökér okai a világban. De enélkül a két megértés nélkül nem lehet megvalósítani a Buddha által kitűzött szent és békés célt.

A buddhizmus szerint, a létezés teljessége tartalmazza a fent említett öt dolgot, vagy még rövidebben három csoportra lehet osztani: anyagi világ, tudatosság és a mentális tényezők. Ez a három csoport tartalmazza azokat a fontos és végső dolgokat, habár ezek múló és tünékeny jelenségek, egy pillanatra felvillannak, hogy aztán azonnal eltűnjenek mindörökre. Ezért aztán minden esetben, amikor buddhista szövegek megemlítik az Ént, élő lényt, vagy egyéb ilyet (még Buddhát magát is), ezek pusztán a hétköznapi nyelvezet kifejezései, anélkül hogy bármilyen valós lényre utalnának. Ezért mondta azt Buddha, „Lehetetlen, nem lehetséges, hogy valaki igazi megértéssel úgy tekintsen bármire is, mint valós létezőre.”

Akinek nincs megértése az egótlan létezésről, és aki még mindig ragaszkodik az önillúzióhoz, nem foghatja fel és értheti meg Buddha Négy Nemes Igazságát.

Ez a Négy Nemes Igazság a következő:
1. a létezés mulandóságának, kielégíthetetlenségének és személytelenségének az igazsága;
2. az igazság, hogy a folyamatos újjászületés és szenvedés az ön-illúzióban és a létezés utáni vágyban gyökeredzik;
3. az igazság, hogy minden ön-illúzió, hiúság és vágyakozás kioltásával a folyamatos újjászületésektől meg lehet szabadulni; és
4. az igazság, hogy a nemes nyolcrétű ösvény helyes megértése az út, ami ehhez a célhoz vezet.

Aki még nem hatolt át az ego-illúzión, és még mindig ragaszkodik a hiúsághoz, azt fogja hinni, hogy ő maga az, aki szenved, hogy ő maga az, aki jó vagy rossz tetteket hajt végre, amik az újjászületéshez vezetnek, ő maga az, aki eléri a Nirvánát, hogy ő maga az, aki tökéletesíti majd a nemes nyolcrétű ösvényt.

Aki azonban már teljesen meghaladta a létezés egótlanságát, tudja, hogy a legfelsőbb tudatnál már nincs egyén, aki szenved, aki karmikus tetteket hajt végre, aki eléri a Nirvánát, és aki tökéletesíti a nemes nyolcrétű ösvényt. Ezért van ez a Viszuddhimaggában, hogy:

Ahol jelen van a szenvedés, ott nincs szenvedő.
Ahol tett van, ott nincs jelen elkövető
Nirvána van, de nincs ember, ki elérhetné.
Ösvény van, de ki járna rajta, olyat nem lelnél.

Vagy másik:
Tettek elkövetőit nem találod,
sem olyat, ki learatja a gyümölcsöt.
Az üres jelenség hömpölyög!
Ez az egyetlen helyes nézet.

Ezért ha a létezés egótlanságának tanát visszautasítják, Buddha szavait utasítják vissza. De ha a létezés személytelenségének a megértésével, teljesen kioltjuk a hiúságunkat, akkor Buddha tanításának a célját felismerjük: szabadság az Én és Enyém hiábavalóságától, és a Nirvána legmagasabb békéje.

Fordította: Vörös Viktor

Beküldve:

Advaita vedanta

A vedanta a hat ortodox hindu iskola egyike, és a klasszikus hindu filozófia kialakulásával egy idõben keletkezett. Ennek egyik ága az advaita, melynek tanításának foglalata a Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: „te Az vagy”. Ez nem jelent mást, mint hogy a személyes lélek (Átman vagy Önvaló) és az egyetemes lélek (Brahman vagy Abszolút) nem különbözik egymástól. Az advaita védánta legnagyobb hatású és leghíresebb képviselõje Sankara (Ádi Sankarácsárja, kb. VIII. sz.), a XX. században pedig Srí Ramana Maharsi, Srí Niszargadatta Mahárádzs vagy Srí H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí).
Arthur Osborne: Advaita
(részlet)
A hinduizmus a tanok minden fajtáját és szintjét magában foglalja. Ezek mindegyike helyénvaló, és azoknak a különféle megközelítéseknek felel meg, amelyek a különbözõ vérmérsékletû és fejlõdési fokon álló emberek számára szükségesek. A személyes Isten szereteten és imádáson keresztüli megközelítése jelen van a hinduizmusban, akárcsak a nyugati vagy a szemita vallásokban. Ugyanígy jelen van a szolgálaton alapuló megközelítés is, mely úgy tekint Istenre, mint aki megnyilvánult a teremtményeiben, és úgy tiszteli Õt, hogy teremtményeit szolgálja. Mindezek ellenére a Tiszta Létnek mint önmagunk, a világegyetem és minden létezõ Önvalójának a felismerése a legfõbb és végsõ Igazság, mely meghaladja a tanok minden más szintjét, anélkül hogy tagadná igazságukat a maguk síkján. Ez az advaita, a nemkettõsség doktrínája, melyet a régi idõk risijei tanítottak, és különösen Sankarácsárja. Ez a legegyszerûbb és a legmélyebb egyben, lévén a kozmológia minden bonyolultságán túli végsõ igazság.
     A nemkettõsség azt jelenti, hogy csak az Abszolútum létezik. Az egész kozmosz az Abszolútumban van, és nincs önmagában rejlõ léte, pusztán megnyilvánítja az Abszolútumot, amely ennek ellenére örökké változatlan és megnyilvánulatlan marad. Olyan ez, mint ahogy az ember álmában lévõ személyek és események magában az emberben élnek, és nincs rajta kívüli valóságuk. Mégsem adnak hozzá semmit azzal, hogy létrejönnek, és nem vesznek el belõle semmit a megszûnésükkel. Azt jelenti ez, hogy az Abszolútum a kozmosz és minden létezõ Önvalója. Ennélfogva azáltal, hogy az ember keresi az Önvalóját, a „Ki vagyok én?” folyamatos vizsgálódása által, lehetséges felismernie azonosságát az Egyetemes Léttel. Srí Bhagaván a legtisztább advaitát tanította. […]
     Sokan visszarettenhetnek az elme elpusztításának vagy (ami ugyanaz) az elkülönült egyéniség felszámolásának eszméjétõl, pedig az megtörténik velünk mindennap az alvás során. Egyáltalán nem félünk azonban attól, hogy aludni térjünk, sõt kívánatosnak és kellemesnek találjuk az alvást, noha abban az elme pusztán tudatlan módon csendesedik el. Az elragadtatásban vagy eksztázisban viszont az elme idõlegesen merül és nyugszik el az üdvösségnek egy olyan töredékes tapasztalatában, amely a valódi természete. Maguk a kifejezések is utalnak az egyéniség meghaladására, hiszen az „elragadtatás” szó etimológiailag is azt jelenti, hogy valaki „elvitetik”, míg az eksztázis jelentése az, hogy „magán kívül” van. A „lélegzetelállító” szó valójában „gondolatelállítót” jelent, mivel a gondolat és a lélegzet forrása egy és ugyanaz, amint Srí Bhagaván elmagyarázta, amikor a légzésszabályozásról beszélt. Az igazság az, hogy az egyéniség nem vész el, hanem a Végtelenbe tágul.
Forrás: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása
Szvámí Ráma Tírtha: Én Az vagyok!
A legkevésbé sem változom, nem félek a haláltól,
Sohasem születtem,
És szüleim sincsenek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem okozok szenvedést, és magam sem szenvedek,
Nincs ellenségem, és én sem vagyok ellensége senkinek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forma nélküli vagyok, korlátlan,
Túl téren és idõn.
Benne vagyok mindenben, bennem van minden,
Én vagyok a világ boldogsága,
Ott vagyok mindenhol.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Test nélküli, testi változások nélküli vagyok.
Nem az érzékek vagyok, és nem is azok tárgyai.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem bûn vagyok, és nem is erény,
Sem templom, sem istentisztelet,
Sem zarándoklat, sem könyvek nem vagyok.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Sankarácsárja: Átma Bódha
1. Ezen Átma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megszabadulást keresõk szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadásuk révén már megtisztultak a szennyezõdésektõl, békéssé és vágytalanokká váltak.
2. A megszabaduláshoz vezetõ eszközök közül egyedül a tudás a közvetlen – olyan lényeges, mint a tûz a fõzéshez, nélküle a megszabadulás nem érhetõ el.
3. Mivel a tett nem ellentéte a nemtudásnak, nem számolja azt fel. A tudás az, ami felszámolja a nemtudást, olyan biztosan, mint a fény a sötétséget.
4. A tudatlanság miatt tûnik az Önvaló most végesnek. A nemtudás megszüntetésével a tiszta Önvaló magától felragyog, mint a Nap a felhõk eloszlása után.
5. A dzsíva tudatlansággal szennyezett, ám a tudás folyamatos gyakorlásával tisztává válik, mert a tudás eltûnik (a tudatlansággal együtt), mint ahogy a tisztítószer a szennyezõdésekkel együtt kiülepszik a vízbõl.
De itt ez a világ! Hogyan lehet egyedül az Önvaló valóságos és nem kettõs?
6. A szanszára a vonzódáshoz és az ellenszenvhez hasonló ellentétpárokkal teli. Mint az álom, egy ideig valósnak tûnik, de a felébredéssel szertefoszlik, hiszen valótlan.
Mivel az álmot érvényteleníti a felébredés, tudom róla, hogy valótlan, ám a világ fennmarad, ezért valósnak találom.
7. Amíg mindennek alapját, a nem kettõs Brahmant nem látjuk, addig a világ valósnak tûnik, akárcsak az ezüst illúziója egy darab igazgyöngyben.
De a világ olyan sokféle, s te mégis azt állítod, egyetlen létezik csupán!
8. A Legfõbb Úr mindennek a gyökéroka és támasza, ebbõl ered, ebben marad fenn és ebbe tér vissza minden világ, akárcsak az óceán vízének felszínén megjelenõ buborékok.
9. A létezés-tudatosság-boldogságban, mely a mindent átható, örök Visnu, jelennek meg mindezek a különféle dolgok és egyének, mint az aranyból a különféle ékszerek.
Igen ám, de mi a helyzet a számtalan egyéni lélekkel?
10. A mindent átható éter megosztottnak tûnik a különféle tárgyakban (mint például egy üregben, korsóban vagy házban), ám osztatlan marad, amint a határ eltûnik. Ugyanez áll az érzékek egyetlen, nem kettõs Urára (mely látszólag istenekként, emberekként, tehenekként stb. jelenik meg a világban).
De az egyéneknek különbözõ jellemvonásaik vannak, és a különbözõ körülményeknek megfelelõen viselkednek.
11. A jellemvonások stb. szintén csak rávetítések. Az (önmagától íz nélküli) tiszta vizet édesnek, keserûnek vagy sósnak érezzük a hozzá adott anyagtól függõen. Ugyanígy a származás, a név, a társadalmi helyzet stb. csak a mindenek nem kettõs Önvalójára való rávetítések.
Melyek ezek a járulékok, amelyek ilyen varázslatot mûvelnek az Önvalón? (A járulékok lehetnek durvák, finomak és nagyon finomak, ahogy az a következõkbõl kiderül.)
12. Az öt durva elembõl (földbõl, vízbõl, tûzbõl, levegõbõl és éterbõl) álló durva test feladata, hogy learassa a múltbéli cselekedetek gyümölcseit, és hogy örömöt és fájdalmat tapasztaljon (az ébrenlét során).
13. Az öt életszélbõl, az elmébõl, az értelembõl és a tíz érzékbõl álló finom test, melyet finom elemek alkotnak, az élvezetek céljára szolgál (mint az álmokban).
14. A leírhatatlan és kezdet nélküli nemtudást tartják az okozati testnek (mint a mély álomban). Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló nem azonos e három járulékkal.
Kétely: Ha így van, akkor miért nem nyilvánvaló számomra az Önvaló?
15. Ahogy a tiszta kristály (mely maga színtelen) kéknek látszik kék háttér elõtt, úgy az Önvaló is, mely tiszta és makulátlan, azonosnak tûnik a testtel, az érzékekkel, az elmével, az értelemmel vagy a boldog tudatlansággal (azaz az öt burokkal), amikor kapcsolatba kerül velük.
16. Ahogy a rizs hántolása elõhozza a (rizsben lévõ) magot, úgy kell belátással elkülönítened az Önvalót az azt elfedõ burkoktól.
Úgy tartják, az Átman mindenhol jelenlévõ. De akkor miért kell belátással felkutatni az öt burkon belül?
17. Bár mindig és mindenhol jelenlévõ, az Önvaló nem ragyog minden helyen. Éppen úgy, ahogy a fény csak a kristálytiszta dolgokban tükrözõdik, az Önvaló is csupán az értelemben látható tisztán.
18. Az Önvalót az értelemben a test tevékenységeinek szemtanújaként kell felismernünk, mely különbözik a testtõl, az érzékektõl, az elmétõl, az értelemtõl és a természettõl (prakrititõl), ahogy a király különbözik alattvalóitól.
Úgy tûnik, hogy az Önvaló részt vesz azok tevékenységeiben, ennélfogva nem lehet azoktól különbözõ, s nem is lehet szemtanújuk.
19. Ugyanúgy, ahogy a Hold mozogni látszik, amikor a körülötte lévõ felhõk mozognak, annak számára, aki nem tesz különbséget, az Önvaló is tevékenynek tûnik, pedig valójában az érzékek tevékenyek.
Hogy tevékeny legyen, a testnek és a többinek is értelmesnek kell lennie, pedig érzéketlennek mondják õket. Hogyan cselekedhetnek az értelmes Önvaló részvétele nélkül?
20. Ugyanúgy, ahogy az ember a Nap fényénél végzi tevékenységét (de a Nap nem vesz részt benne), a test, az érzékek stb. is az Önvaló fényében mûködnek, anélkül hogy az részt venne bennük.
Igen, egyedül az Önvaló az értelem. Tudom magamról, hogy megszülettem, felnõttem, megöregszem, boldog vagy boldogtalan vagyok, és így tovább. Igazam van?
21. Nincs. Aki nem tesz különbséget, az a test és az érzékek jellemzõit (születés, halál stb.) rávetíti a létezés-tudatosság-boldogságra, mint ahogy a kék színt rávetítjük a tiszta égre.
22. Ugyanígy az elme tulajdonságait, mint hogy tevékeny stb., a tudatlanság következtében rávetítjük az Átmanra, ahogy a víz hullámzását a benne tükrözõdõ Holdra.
23. Csak amikor az értelem megnyilvánul, akkor érzünk vonzódást és ellenérzést, örömet és fájdalmat. A mély alvásban, amikor az értelem nem nyilvánul meg, nem érezzük ezeket. Ezért ezek az értelemhez tartoznak, nem pedig az Átmanhoz.
(Az Átman valódi természete a következõ:)
24. Ahogy a ragyogás a Napnak, a hûvösség a víznek, a forróság pedig a tûznek öntermészete, ugyanúgy az örök, tiszta létezés-tudatosság-boldogság az Önvaló saját természete.
“Boldog vagyok.” Ezt idõnként mindenki átéli, ekképpen a létezés-tudatosság-boldogság megtapasztalása teljesen hétköznapi dolog. Hogyan teheti azonban az ember e megtapasztalást állandóvá és változásoktól mentessé?
25. A létezés-tudatosság az Önvalóhoz tartozik, az én-alak az értelemhez, s e kettõ egymástól határozottan megkülönböztetendõ. A tudatlanság miatt azonban az ember összekeveri õket, úgy érzi, “(én) tudok”, (és ennek megfelelõen cselekszik).
26. Soha semmilyen változás (tevékenység) nincs az Átmanban, sem tudatosság az értelemben. Ám a dzsíva félrevezeti magát, s úgy véli, hogy õ az, aki tud és cselekszik.
27. Miként a kötelet kígyónak, az ember a dzsívát az Önvalónak gondolja, s emiatt eluralkodik rajta a félelem. Ha viszont tudja magáról, hogy õ nem a dzsíva, hanem a Legfõbb Önvaló, akkor tökéletesen mentes a félelemtõl.
28. Egyedül az Önvaló világítja meg az érzékeket, az értelmet stb., miként a lámpa megvilágít egy edényt. Nem azok világítják meg az Önvalót, hiszen élettelenek.
Ha az Önvaló nem ismerhetõ meg az értelem által, akkor nincs megismerõ, aki megismerné, s így nem is ismerhetõ meg.
29. Hogy lásd a lámpást, ahhoz nem szükséges másik fényforrás, hiszen önmagát megvilágítja. Ugyanígy az Önvalónak sincs szüksége más megismerõ eszközre, hisz az maga az (élõ) megtapasztalás
Ha így lenne, akkor mindenkinek önmagára ébredettnek kellene lennie, minden erõfeszítés nélkül, de ez nem így van.
30. “Nem ez, nem ez.” E védikus tanítás alapján különítsd el a járulékokat, és a nagy mondatok segítségével ismerd fel a dzsívátman  (egyéni én) azonosságát a Paramátmannal (Legfõbb Énnel).
31. Az egész tárgyi világ, mint például a test, a nemtudásból születik, és mulandó, mint a vízen úszó buborék. Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló ettõl különbözõ, és azonos a Brahmannal (a Legfõbbel).
32. Mivel különbözöm a durva testtõl, a születés, halál, öregség, betegség stb. rám nem vonatkozik. Mivel az érzékek sem vagyok, nincs kapcsolatom az érzékek tárgyaival, a hanggal és a többivel.
33. A srutik kinyilvánítják: “Nem az életszél, s nem is az elme, hanem a tiszta (Létezés) vagyok.” Mivel nem az elme vagyok, mentes vagyok a vonzódástól és az ellenszenvtõl, a félelemtõl és a többitõl.
34. „Mentes vagyok a tulajdonságoktól, és tevékenység nélküli, örök, különbözõségek nélküli, makulátlan, változás és forma nélküli, örökké szabad és tiszta vagyok.”
35. „Mint az éter, mindent mindenkor áthatok kívül-belül, változatlan és mindenben ugyanaz vagyok, vágytalanul, tisztán és mozdulatlanul.”
36. „Az örökkévaló, tiszta, örökké megszabadult, egyedüli, teljes üdvû, nem kettõs, létezés-tudás, végtelen, legfõbb Brahman vagyok én.”
37. Az „Egyedül a Brahman vagyok” szakadatlan gyakorlása felszámol minden tudatlanságból eredõ hajlandóságot, mint ahogy a hatásos orvosság meggyógyítja a betegséget.
38. Vágytalanul, érzékeidet uralva ülj le egy magányos helyen, és megingathatatlan elmével meditálj a végtelen, egyetlen Önvalón!
39. Bölcsen, éles értelemmel az Önvalóban oldj fel minden érzéktárgyat, és mindig az Önvalón meditálj, mely egyetlen és tiszta, mint az éter!
40. Ha elvetsz minden nevet és formát, az Önvaló ismerõje vagy, és a tökéletes tudatosság-üdvösség is maradsz.
41. Mivel a legfõbb Önvaló azonos a tudatosság-üdvösséggel, benne nem létezik a megismerõ-megismerés-megismert közötti különbség; önmagában ragyog Az.
42. Ha ily módon a szakadatlan meditációban egymásnak dörzsöljük az Önvalót és az egót (mint a tûzgyújtásra használt két botot), akkor a tudásból felcsapó lángok elégetik a nemtudás tüzelõjét.
43. Ha a tudás ekképpen legyõzi a tudatlanságot, mint ahogy a hajnal fényei elûzik az éjszaka sötétjét, az Önvaló a Naphoz hasonlóan teljes dicsõségében felragyog.
44. Igaz, hogy az Önvaló mindig jelen van, a tudatlanság miatt azonban mégsem nyilvánvaló. A tudatlanság legyõzésével úgy tûnik, megtaláltuk, mint a nyakéket saját nyakunkon.
45. Ugyanúgy, ahogy a sötétben tolvajnak nézünk egy oszlopot, a tudatlanság miatt a Brahmant összetévesztjük a dzsívával. Ha azonban a dzsíva valódi természetét meglátjuk, a káprázat eloszlik.
46. A valóság megtapasztalásából eredõ tudás azonnal lerombolja az „én” és „enyém” tudatlan képzetét, mely a (sötétben való) tévelygésre hasonlít.
47. A dnyání, aki tökéletesen önmagára ébredett jógi, a bölcsesség szemével minden dolgot az Önvalóban és az Önvalóhoz tartozónak lát, és így mindent az egyetlen Önvalóként érzékel.
És akkor hogyan cselekszik a világban?
48. Ahogy a különféle edények (mint például a korsó, a cserép stb.) mind agyagból készülnek, (a dnyání) azt látja, hogy az egész világegyetem az Önvalóból áll, és semmi sem létezik, csak az Önvaló.
49. Hogy a bölcs még életében megszabaduljon, teljesen le kell mondania járulékairól, és így elérnie a létezés-tudatosság-boldogság állapotát, akárcsak a lárvának, mely darázzsá válik.
50. A jógi, miután átszelte az illúzió óceánját, s leszámolt a vonzódások és ellenszenvek démonaival, egyesül a békességgel, s az Önvalóban leli örömét, fényesen ragyogva.
51. A dzsívanmuktát, megszabadulva minden mulandó, külsõ gyönyör iránti vágytól, az Önvaló boldogsága burkolja be, önmaga természetes állapotában (szilárdan) áll, s befelé fénylik, mint az agyagedényben világító lámpa.
52. Ugyanúgy, mint az éter, amelyet nem szennyeznek a benne lévõ dolgok, a bölcset sem érintik az õt körülvevõ járulékok. Mindentudóként olyan marad, mint a bolond, aki semmit sem tud, és úgy vándorol, mint a szél, ragaszkodásoktól mentesen.
53. A járulékok (a test, az érzékek stb.) eltûnésével a megkülönböztetõ jegyektõl így megszabadult bölcs feloldódik a mindent átható Létezõben, Visnuban, mint víz a vízben, éter az éterben vagy tûz a tûzben.
54. Amit ha elértél, nincs többé elérnivaló, nincs azon túli és azt meghaladó boldogság, nincs azon túli és azt meghaladó tudás – ismerd fel, hogy az a Brahman!
55. Amit ha látsz, nem marad más látnivaló, ha azzá válsz, nincs visszatérés a létforgatagba, ha megismered, nincs semmi megismernivaló – ismerd fel, hogy az a Brahman!
56. Ami megtölt minden szegletet, fent, lent és ezek között létezik, maga a létezés-tudatosság-boldogság, nem kettõs, végtelen, örök és egyetlen egy – ismerd fel, hogy az a Brahman!
57. Ami örök, zavartalan boldogságként, egyetlenként megmarad, amire még a védánta is (csak közvetetten) utal a „nem ez, nem ez” kizárásos módszer által – ismerd fel, hogy az a Brahman!
58. Brahmá és a többi istenség a Brahman határtalan üdvének csak egy kicsiny részét élvezi, saját jussának megfelelõen ízlelve az Üdvöt.
59. Minden dolog kapcsolatban van a Brahmannal, egyedül a Brahman az összes tevékenység alapja, ezért a Brahman áthat mindent, mint a vaj a tejet.
60. Ami nem finom, sem pedig durva, nem rövid, sem hosszú, nem született, s nem múlik el, ami mentes formától, tulajdonságtól, színtõl – ismerd fel, hogy az a Brahman!
61. Melynek fényétõl ragyog a Nap és a többi égitest, ám azok nem világítják meg õt, s melynek fényében látható minden – ismerd fel, hogy az a Brahman!
62. Mint a tûz az izzó vasgolyót, úgy hatja át a Brahman az egész világot kívül-belül, megvilágítva azt, miközben önmaga is fénylik.
63. A Brahman különbözik a világegyetemtõl, még sincs semmi, ami tõle különbözne. Ha bármi más tõle különbözõnek látszik, az illúzió csupán, mint a víz a délibábban.
64. Bármit látunk vagy hallunk, az nem különbözhet a Brahmantól. Az igaz tudás szerint a Brahman a kettõsség nélküli létezés-tudatosság-boldogság.
65. Csak a bölcsesség szeme képes meglátni a mindenütt jelenlévõ létezés-tudatosság Önvalót, a nemtudásé nem, mint ahogy a vak sem láthatja a tündöklõ Napot.
66. A dzsíva, kit a hallás, elmélkedés és meditáció által fellobbantott tudás tüze megperzselt, s ki így megszabadult minden szennytõl, önmagában fénylik, mint a (salaktól megszabadított) arany.
67. Mivel felkelt a tudás Napja, a sötétség eloszlatója a szív éterében, (az Önvaló,) a mindent átható, mindenek fenntartója mindent megvilágítva ragyog.
68. Aki Önvalója örök boldogságú, makulátlan szentélyében áldoz, melyet tér, hely, idõ nem korlátoz, mely mindenütt jelen van, melyhez nem férhetnek hozzá az ellentétpárok, mint a hideg-meleg stb., az lemondott a tettekrõl. Az ilyen ember mindentudó, mindent átható és halhatatlan lesz.
Így végzõdik az Átma Bódha.
Forrás: arunachala.hu

Beküldve:

Mire jó Buddha tanítása?

A buddhadharma – tibetiül nangpe csö – bensőnkről való tanítást jelent. A benső itt nem testünk belsejére vonatkozik. Az emberek lelkében boldogtalanság van. Ennek a gyógyítására szolgál Buddha tanítása. Lelkünkben állandóan kiszámíthatatlanul váltakoznak az öröm és a bánat állapotai. Így egyszer örömünkben nevetünk, máskor sírunk bánatunkban. Ez figyelmünket bensőnk felé fordíthatja. Megfigyelhetjük, milyen a szellemünk, mi teremti az örömet és bánatot, megismerhetjük bensőnk természetét, önmagunk tanítójává válhatunk. Szellemünk természete megismerésében ad útmutatást Buddha tanítása – a buddhadharma, de mindenkinek magának kell gyakorlatban alkalmaznia, megvizsgálnia, hogy segít-e lélektani problémáinak megoldásában.

Az igazi útmutatás olyan megvilágosult mesterektől származik, mint Buddha és Jézus, akik saját tapasztalatukból tanítottak. A Dharma gyakorlása, a meditáció mindenkinek belső ügye, mindenkinek önmagában kell megtalálnia a módját. A meditáció bennünk születik meg. A képzési módok csak külső irányadókként működnek. A gyakorlás sarkalatos pontja tehát minden gyakorlónál a belső indíték, hogy meg akarjuk-e oldani lelki problémáinkat, el akarjuk-e érni a tartós szabadság, béke és boldogság állapotát, és másokat is ehhez akarunk-e segíteni, vagy csak a külsőségeket akarjuk megtanulni, hogy ezáltal anyagi előnyöket, társadalmi pozíciót szerezzünk. Ha ez utóbbi a célunk, nem különbözünk az állatoktól, hiszen azok egyedüli törekvése is a megélhetés, az étel és a kényelem megteremtése.

Az állatok természete nem különbözik az emberekétől, nekik is buddhatermészetük van, vagyis a megvilágosodás csírája megvan bennük is, mint minden lényben, de az állatok nem képesek törekedni buddhatermészetük megismerésére, míg az ember erre képes. Bensőnkben kiszámíthatatlanul váltakoznak az öröm és bánat állapotai. Nemigen tudjuk előre, mi vár ránk – boldogság vagy szenvedés. Ez a karma.

A születés velejárója a halál. Aki megszületett, meg is hal. A testnek nincs szabadsága. Ezzel szemben a szellem igaz természete a szabadság. Ha megismerjük szellemünk természetét, megismerjük a szabadságot. Azonban mi nem ismerjük azt, a mi szellemünk zavaros, korlátolt állapotban van. Minden örömünk és bánatunk a múltban elkövetett cselekedetek következménye. A szabadságért nagyon meg kell dolgozni. Nem jön magától, de elérhető. Buddha és Jézus példája mutatja, hogy a szellem szabadsága megvalósítható. Azonban az ő testük is meghalt. A buddhista tanítás szerint nem ez az egyetlen életünk, számtalan életet éltünk már eddig. Szellemünk természete túl van az idő fogalmán, olyan, mint a nyílt tér, az ég, határtalan, megfoghatatlan.

Tudatáramunknak nincs kezdőpontja, kezdettelen idők óta áramlik. Amikor ez a mi világunk még ki sem alakult, szellemünk már megvolt. Azután kialakult a világunk, a Föld és a testben való lét feltételei, végül mi magunk is inkarnálódtunk számtalan más lénnyel együtt, sok-sok életen keresztül, a jelen pillanatig. Mi erre nem emlékszünk, de arra sem emlékszünk, hogy hányszor voltunk ma WC-n, vagy mit reggeliztünk. Azonban vannak akik vissza tudnak emlékezni előző életeikre – ez lehetséges. Ha nappal van, éjszaka is kell legyen, ha föld van ég is kell legyen. Ezek karmikus törvényszerűségek.

A meditáció szellemünk igaz természetének megismerése. Három fő szemlélet van. Első a Nagy Középút (tib: Uma Csenpo), amely azt mondja, a szellem határtalan, mint a tér. Második a Nagy Pecsét (tib: Csagya Csenpo), amely szerint a szellem határtalan nyitottságától elválaszthatatlan az intelligencia világossága, amely által a jelenségvilág megnyilvánul. Mi ezt nem éljük át, hanem ennek élménye helyett egy korlátolt „én” képzetét teremtjük, amihez erősen ragaszkodunk.

Az „én” képzetével megjelenik a „más” képzete is, s a kettő között áthidalhatatlan határt húzunk. A „más”-t azután kellemesnek vagy kellemetlennek, barátságosnak vagy ellenségesnek érezzük, és ezzel megteremtettük a szenvedést. A harmadik szemlélet, a Nagy Teljesség (tib: Dzogpa Csenpo) szerint mind a szellem, mind a jelenségek természete kezdettől fogva tiszta, az „én és más” felosztásának szennyétől mentes. A meditáció által megszabadulunk az „én” téveszméjébe vetett hitünktől, amely minden szenvedés forrása, így megszűnik a szenvedés. Ez a meditáció lényege.

Ha úgy képzeljük, hogy szellemünk és testünk egy, vagyis szellemünk nem éli túl a test halálát, meditációnk eredménytelen lesz. Ezért a meditációra fel kell készülnünk. A buddhista szemlélet szerint a test és a szellem különböző. A testet az anyagot teremtő négy erő alkotja: a föld, a víz, a tűz és a szél. A fogamzás pillanatában e négy erő jelen van a szülőktől kapott petesejt és sperma révén, amelyek a test kezdetét képezik. De új élet csak akkor veszi kezdetét, ha a megtermékenyült sejthez szellem is kapcsolódik, és a test a szellemmel egészen a halál pillanatáig együtt marad. A halálkor a szellem elszakad a testtől és egy mások számára láthatatlan, álomszerű szellemtestben folytatja létét, a fizikai test pedig élettelen tetemmé válik.

A halál utáni állapotban a szellem működése egyenesen folytatódik ugyanúgy, mint az álomban. A halál ténye nem is tudatosul, amint az álmodó sem tudja, hogy álmodik. A szellem folytatja határtalan teremtő tevékenységét az ébrenléti állapotban tapasztalt jelenségekhez hasonló élmények létrehozásával. Ha ezen mélyen elgondolkodunk, az segít bennünket felkészülni a meditációra.

Láma Ngawang Rinpocse tanítása

Forrás: buddha-tar.hu

Beküldve:

Taoizmus – a belső

Azoktól a taoistáktól eltérően, akik főként külső eszközökkel hatottak a jelenségekre, nem külső, hanem Belső Út művelőinek, gyakran Belső Alkimistáknak nevezik őket. A világszerte elterjedt a taoista gyakorlók közül nem mindenki gyakorolja ennek az útnak a módszereit.

A Belső Alkímia gyakorlásával megismerjük a minket és környezetünket alakító erőket. Ez nagy felelősséget jelent, amivel nem mindenki birkózik meg. Az út során megismerkedünk a negatív befolyásoló erőkkel is, és a tudatunkban elraktározott félelmekkel, frusztrációkkal és egyéb nem kívánatos dolgokkal.

Csak azok tudnak a Belső Alkímia útján haladni, akik nem hoznak létre akadályt a belső negativitásaikból, megtartják nyugalmukat és stabilitásukat és képesek felismerni ezek működését, valamint rendelkeznek elegendő akaraterővel, hogy elkerüljék azokat.

Nem torpannak meg sem belső, sem külső támadások hatására, hanem kitartanak a Tao elvei mellett. A Tao elvei egy bezárkózott ember számára, igen nehezek, mivel a Teresség és Fényesség – mint a Tao két aspektusa, csak akkor áldják meg életünket, ha mi magunk sok Teret és Fényt varázsolunk életünkbe. Az egoizmust, mint a tudatot beszűkítő tulajdonságot, ami során csak a teljességünk egy kicsiny részével azonosítjuk magunkat, alkalomtól függően csak egy-egy szereppel, a Tao elkerüli.

Az Út és az Erény az a jól ismert kifejezés, amelynek mély megismerése megmutatja számunkra egyrészt a Tao működését, azaz az utat, másrészt konkrétan megtanítja, hogy mit tegyünk annak elérése érdekében, azaz az Erényeket. A Taót legkönnyebben úgy ismerhetjük meg, hogy felfedezzük magunkban.

Önmagunk kutatása során azonban meg kell értsük, hogy tudatunkat vizsgálva annak két fajta természetét ismerhetjük meg. Az Emberi, vagy Ég Utáni Természetet, vagy az Eredendő, vagy Ég Előtti Természetünket.

Hogy lehetséges az, hogy a tudatnak két fajta természete van? Mindez természetesen csak relatív szinten tapasztalhatjuk. Tudatunk időtlen-idők óta létezik. Ennek egyetlen oka van, hogy természete megegyezik a Tao természetével, örök és elpusztíthatatlan. Éppen ezért, mivel tudja magáról, hogy elpusztíthatatlan, képes belefeledkezni világi játékokba. Ez ahhoz hasonló, amikor szabad emberként elkezdünk sakkozni, és rövid időn belül a teljes tapasztalási terünket egy-egy bábu mozgására szűkítjük le. Ha ezt a bábut sérelem éri, mi is sérelmet tapasztalunk. Ez a beszűkülés és azonosulás a teljesség egy kis részével az egoizmus folyamata. Ha ehhez a beszűküléshez hosszú időn át makacsul kötődünk, kialakulnak az elmék, azaz az egoizmusunk szerepei. Ezek az elmék együtt alkotják az Emberi Természetünket.
A két természetünk alapos megkülönböztetése dönti el, hogy milyen eredménnyel jár önmagunk kutatása. Minél inkább az Emberi Természetünket kutatjuk, csupán világi bölcsességet gyűjtünk, ami nem tartalmazza a valódi nyugalmat, szeretetet és bölcsességet. Még ha fel is ismerünk pozitív dolgokat, mindezek múlandóak. Csak az Eredendő Természetünk kutatása visz minket közelebb a Taóhoz.

Eredendő Természetünk kínai kifejezése a Xing, míg az Emberi Természetünk a Xin, ami Szívet, vagy érző lelket jelent. Míg az előbbit megismerni, addig az utóbbit művelni kell. A megismeréshez az Út szolgál, a műveléshez az Éggel összhangban működő Erény. A Xing megismerésekor az Ég Előtti törvényekkel találkozunk, ezek a Haók, az Ég Utáni Természetünk megismerésekor a Mingeket, a világot irányító törvényeket ismerjük meg. Az Öt Hao tizennégy tulajdonsága és a Ming huszonhárom tulajdonsága közül mindenki mást és mást kapott meg aktívnak. Ez az egyik oka a szellemi különbségeinknek. Hogy pontosan milyen Xingek és Mingek léteznek és ebből kinek, melyik adatott meg, azt meditációs elvonulásokon ismerhetjük meg.

Összefoglalva

Az Út és Erény kifejezésben a Belső Alkimista számára az Út a saját tudata Eredendő Természetének megismerését célozza, míg az Erény a Tao Ég Utáni törvényei, azaz Mingek megértése szerinti életet mutatja meg számunkra. Attól függően, hogy ki mennyire képes megváltoztatni szemléletét az Eredendő Természetének megértése alapján, és mennyire tudja természetesen és könnyedén gyakorolni az Erényeket, válik valaki egyre jobban a Tao követőjévé. Akinek már ezen törvények jelentik az egyedüli valóságot, ő a teljes megvalósított halhatatlan.

Forrás: dao.hu

Translate »