„A valóságnak megfelelő énkép drága kincs. Előfeltétele annak, hogy az ember teljes szívvel, hasznos és termékeny életet tudjon élni. A valóságtól elrugaszkodott énkép óriási hátrány.”
Maurice E. Wagner
Gyakran van úgy, hogy hirtelen hozott döntéseink, váratlan cselekedeteink az adott pillanatban helyesnek tűnnek, utólag azonban elgondolkozunk, hogy miért is éppen úgy viselkedtünk, jól tettük-e amit tettünk, tényleg azt akartuk-e kifejezni?
Életünk, napi tevékenységünk során állandó kölcsönhatásba kerülünk más emberekkel, és mindig újabb helyzetekben kell azonnal reagálnunk a velünk kapcsolatba lépő személyekkel. Kapcsolataink célirányos alakításában, feladataink elvégzésében – társas szerepeink során és a munkahelyen – meghatározó jelentősége van személyiségünknek.
A legtöbb ember a környezete, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok szerint él. Abban a ritka esetben, ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, akkor esetleg konfliktusmentesen élhet. Ellenkező esetben azonban az élet tele van konfliktusokkal, és eldöntendő kérdésekkel.
Elsősorban azt kell tisztázni magunkban, hogy milyen a személyiségünk, és mi az, ami ösztönöz bennünket. Önmagunk feltérképezésénél figyelemmel kell lennünk magánéleti, társasági, szellemi elvárásainkra is, hiszen csak az elégedett ember a teljes ember. Ha sikeresen meghatároztuk életcéljainkat, számba kell vennünk azokat az eszközöket, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket fejlesztenünk kell.
Önmagunk megismerése – személyiségfejlesztés
Az ember a tudat fényében nézi a világot, hogy megtapasztalja a tárgyakat. Amikor ugyanazt a fényt önmagára fordítja, akkor az így keletkező önismeret minden tettet és cselekedetet megvilágosít. A tudat ekkor határtalanná, szabaddá és minden teremtés forrásává válik. A tapasztalót már nem homályosítja el amit tapasztal. A tudat megszűnik a gondolat és érzékelés szolgájának lenni és önmaga kormányzójává válik. Bármilyen vágy, amely ennek az önismeretnek az állapotából indul ki úgy teljesül, hogy bármiféle ellenállásba ütközne.
Az első megértendő eszköz az ember maga, a vizsgálat tárgya pedig a személyisége. Meg kell vizsgálni, alkalmas-e arra, hogy vágyait tettekre, eredményekre váltsa? A kérdés eldönthető. Fel kell mérni, milyen tulajdonságai segíthetnek a siker elérésében, és melyek amik gátolhatják. Rendelkezik-e elég akaraterővel, anyagi tőkével, milyen szintű a szakmai tudása, rendezettek-e kapcsolatai?
Ahhoz, hogy az ember életét irányítani, alakítani tudja, döntések sorozatát kell meghoznia. Döntéseket mindenkinek hoznia kell, ezek nélkül nem léphet előre az életében, nem fejlődhet az egyénisége. A döntéshozatal az emberi élet egyik legnehezebb része. Az információkról, amelyek alapján dönteni kell, el kell dönteni, hogy elégségesek-e. Ugyanazon problémakör megoldásáról nincs két ember, akinek egyforma lenne a véleménye, mivel a véleményalkotás egyéniségtől, a megszerzett tapasztalatoktól, egyaránt függ. Nehéz szembenézni azzal, ha egy döntés kellemetlen, vagy fájdalmas.
Van, amikor csak jóval később tisztulnak le egyes események, élethelyzetek az emberben, és visszanézve tudja teljes határozottsággal megállapítani, hogy akkori döntése tényleg helyes volt-e. Sajnos sokszor utólag derülnek ki a rossz döntések, és rádöbbenünk, hogy probléma van az önismeretünkkel, az önértékelésünkkel.
Önértékelési problémái szinte mindenkinek vannak, pedig meglehet, hogy csak a környezet értékelése vagy önhittség. Az ember születésétől kezdve folyamatosan kapja a környezetétől – leginkább a családjától – a külső értékelést: – Ilyen vagy, meg amolyan. Ezt gyermek lévén, önértékelő képesség hiányában egy idő után megszokja, és elfogadja. Pedig neki magának kellene ezt az értékelést megalkotnia. Ehelyett azonban sokszor hitegetjük magunkat, bizonygatjuk másoknak értékeinket. A kritikát az ember mindig arra a tulajdonságára kapja, melyet nem értékelt még önmaga, vagy elavult már az az ítélet.
A tudatosodás útján nemcsak megismerni kell az Önmagunkról alkotott Énképet, hanem azt el is kell fogadni. Ez azt jelenti, hogy a megértést mindig szeretet követi. Így működik együtt a szív és az ész. Ha valamilyen okból kimarad a megismert Énkép elfogadása, az probléma felhalmozódáshoz vezet.
Én-funkciók
A személyiségnek feltételezett középpontja a saját tudattal bíró én, mely irányítja, elemzi, értékeli önmagát, igyekszik reális képet kialakítani és önmaga fejlesztésére is szolgál.
Éntudat – a saját személyiség tudata
Az egyén az éntudatban éli át a személyiség mivoltát, azt hogy ő az emberi társadalomnak egy meghatározott, sajátosan egyedi vonásokkal rendelkező tagja. Az éntudat segítségével képes az ember önmagát másoktól, egész környezetétől elhatárolni, személyiségének egységes és aktív jellegét átélni. Az éntudat 2,5-3 éves kor körül alakul ki. Az én előbb érzéki majd pedig tudati szinten válik külön a környeztében élőktől.
Az éntudat filozófiai és pszichológiai fogalom. Az éntudat a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk (az érzelmeket is beleértve!). Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés és más agyi tevékenységek segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.
Az én tudat az öntudat első foka, amellyel a gyermek 2 és fél-3 éves korában önmagáról azonosságot szerez, azaz egyesszám első személyben kezd el beszélni önmagáról, ahelyett, hogy egyes szám harmadik személyben szólna róla, mint addig teszi némely gyermek.
Az én vagy másszóval ego (és még különböző szinonimái) tudata az egyén önmaga átélése vagy elgondolása. Ezzel kapcsolatosan több iskola többféle szerkezetben képzeli el az én strukturálását. A lényeg, hogy az énnek a gondolkodásban (tudatban) rugalmas határai vannak, míg a testérzet nem ilyen rugalmas, de a tudat azt is ki tudja tágítani, mint pl. amikor valaki megtanul gépkocsit vezetni, stb.
Énkép
Az énkép a személy önmagáról kialakított állandósult mentális kép, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.
A pozitív énkép kialakítása rendszerint nagy kihívást jelent a személy számára, különösen mivel a közösségek gyakran pontatlan vagy túlzó elvárásokat támasztanak az emberekkel szemben. A következmények súlyosak is lehetnek a személy számára (önutálat). Valójában a kép, amelyet másoknak önmagukról adunk, közvetlenül befolyásolja a cselekedeteiket; ahogy a mondás tartja, „Nevezz egy embert tolvajnak, és lopni fog.”
Az énkép kapcsán felmerülő kérdések – „Kövér vagyok? Elég jó ember vagyok? Milyennek látnak engem?” – rendszerint a tizenéves korral hozhatók kapcsolatba; valójában kora gyermekkorral megszületnek, és sok embert egész életében nem hagynak nyugodni.
A személyről szóló információk egy része sosem közvetlenül hozzáférhető mások számára, és ez a bizonyos információ egy pontos és jól működő énkép része lehet. Például csak a személy tudhatja biztosan, hogy a tetteit jó vagy rossz szándékkal követte-e el. A sok történetben előforduló tanulsággal élve: mindig neked kell emlékezned, hogy kicsoda vagy valójában.
Az Énkép a személyiségvonásoknak azon összessége, amelyeket az egyén önmagának tulajdonít. Fejlődésben meghatározó szerepe van az öntudat és az éntudat kialakításának. Az énkép kialakulása és kiteljesedése hosszú tanulási folyamat eredménye. Az énkép a kor előrehaladtával folyamatosan változik, gazdagodik és teljesebbé válik. Az énkép realitásfoka attól függ, hogy a környezet milyen segítséget nyújt, mennyire valós és őszinte visszajelzéseket közvetít az egyén számára. Az énkép minden megnyilvánulást befolyásol. Az énkép magában foglalja a saját testünkről, alkatunkról, külsőnkről, fizikai tulajdonságainkról, képességeinkről, szexuális jellemzőinkről, szellemi kapacitásunkról, tudásunkról, erkölcsi és egyéb normáinkról szerzett ismereteinket. A tárgyilagos, stabil énkép a biztosítéka a többi én-funkció egészséges fejlődésének.
Az éntudatnak rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jelentősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek vagy a személyiségnek problémái vannak önmagával.
A leggyakoribb ilyen énkép probléma az istenbetegség, amikor az egyén önmaga erejét és cselekvési lehetőségeit az egész emberiség kollektív erejével téveszti össze – azon az alapon, hogy ezt a helyzetet elgondolni képes.
Én-ideál
Az Énkép önmagában nem tölthetné be funkcióját, ha ki-ki nem rendelkezne egy számára leginkább megfelelő viszonyítási alappal ún. eszményi énképpel, vagy más néven én-ideállal, amelyhez az egyén valódi énképét hozzáigazítja, amelynek segítségével önismeretét önnevelés útján is gyarapítja. Az én-ideál siker orientált.
Önellenőrzés-önértékelés
Az önellenőrzés és az önértékelés egymást feltételező én-funkciók. Az önellenőrzés tudatos odafigyelés, az önértékelés a szerzett tapasztalatok kritikai önmegítélése. Mindkét én-funkció megfelelő működésének alapja a jó önismeret.
Önnevelés
Az önnevelés – a személyiségformálás egyik fontos része, a személyiség társadalmi fejlődésének kiegészítője, a nevelési folyamat belső oldala. Önmagunkat nevelni azt jelenti, hogy éntudatunk révén részt veszünk saját személyiségünk formálásában. Az önnevelés a pozitív tulajdonságok kialakítására és elmélyítésére, valamint a negatív sajátosságok, hiányosságok kiküszöbölésére irányul.
Mire jó az Énkép
Az Énkép segítségével feltérképezhetjük a múltból származó, korlátozó viselkedéseinket, és a magunkról alkotott, tudattalanul megjelenő gondolataink módosításával feloldhatjuk ezeket. Ennek több módja van. Ha céljainkat el akarjuk érni, önmagunk képének gyakran új oldalait kell kifejlesztenünk. Az ehhez szükséges belső erőforrások könnyen mozgósíthatók. Ha például valaki jó megfigyelő szeretne lenni, e módszer révén akkor is az lehet, ha eddig nem volt ilyen emléke. Ugyanígy megszilárdíthatunk magunkban valamilyen eddig bizonytalan tulajdonságot.
Ha egy bizonyos területen néha biztosak vagyunk magunkban, máskor pedig tétovázunk, a bizonytalanságot állandó bizonyossággá változtathatjuk. Negatív énképet pedig (nem vagyok megbízható) átalakíthatunk pozitívvá (megbízható vagyok). A változás könnyen megy élményeink belső szerkezetének módosításával.
Forrás: lelkititkaink.hu
Gyere el egy egy napos vezetett meditációs programra, ahol lehetőségünk lesz kiszakadni a mindennapi világunk zsivalyából és túlfeszítettségéből, visszahúzódhatunk Önmagunk stabilitásába, és megerősíthetjük az Öröm forrását, hogy körülményeinktől függetlenül képesek legyünk boldogan, örömtelien létezni e világban.
A kollektív „nagy kalapba” mindegyikünk gondolatai belekerülnek. Belekerül a haragunk, de belekerül a megbocsátásunk is. Belekerül Gizi elhagyott és összetört szívének fájdalma, de Lujza beteljesült szerelmének extázisa is. Amikor pedig sok ember dühös és fél, akkor az ő energiájukkal töltődik fel a közös tudat.
Úgy hiszem, többet ér a kongruencia, mint a prédikáció. Könnyebben megvalósíthatjuk az őszinteséget és az egyenességet is akkor, ha vállaljuk, picit hígabb és zavarosabb dolgot iszunk, mint a tiszta bor, hogy nem vagyunk tökéletesek, pláne nem vagyunk „szentek”. De amit vállalunk, azt tudjuk teljesíteni, és igen, meg tudjuk inni azt, amit prédikálunk.
