Sokat görcsölünk azon, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk – beleértve saját elhamarkodott reakciónkat is egy-egy kellemetlen helyzetben. Bosszankodunk, emésztjük magunkat, miközben valójában olyat várunk el magunktól – vagy éppen egy másik embertől –, ami emberi mivoltunkból fakadóan teljesíthetetlen.

Élt egyszer egy ember, aki nem kötődött senkihez és semmihez. Teljes nyugalomban élte az életét, semmi sem tudta kizökkenteni a lelki békéjéből. Amikor betörtek hozzá és kirabolták, a szeme sem rebbent. „De hát ellopták a szamaradat meg a pénzedet!” – mondták neki barátai értetlenkedve, mire ő csak ezt felelte: „Jól van, hadd vigye, neki biztos nagyobb szüksége van rá, mint nekem.”

Egyik nap váratlanul hazaérve a legjobb barátját találta összebújva feleségével, de ekkor is csak így szólt teljes nyugalommal: „Jajj, George, ne siess már, maradj csak, érezzétek jól magatokat, én elmegyek sétálni egyet.” Tényleg semmi nem tudta kizökkenteni. Egy idő után már a saját fiai is ellene fordultak, és lenézően vetették a szemére viselkedését: „Nem vagy az apánk, nem tudunk annak tekinteni!”

„Teljesen megértelek Titeket.” – mondta nyugodtan a férfi – „Igazatok van, ha helyettem inkább azt az embert hívjátok apának, én is úgy fogom majd hívni őt.”

Idővel aztán az összes rokona, barátja és ismerőse is elfordult tőle, így hát elment egy kolostorba, és ott folytatta békés életét. Az volt a feladata, hogy minden egyes nap rendezgesse a kolostor zen kertjét, megmaradó idejét pedig meditációval töltötte.

A kolostor más szerzeteseire is nagy hatással volt új társuk: már az is elég volt, hogy meditációja alatt közel üljenek hozzá, máris elárasztotta őket is a lelki béke. Ő pedig annyira egyensúlyban volt önmagával, annyira kizökkenthetetlen volt belső harmóniájából, hogy szinte már láthatatlanná vált.

Tudomást szerzett erről az emberről a Démonok Királya, és nagyon bosszantotta, hogy egy földi halandó ilyen megvilágosodott állapotban van. Hívatta is egyből három leghűségesebb démonját, és így szólt hozzájuk: „Hallottatok erről a láthatatlan szerzetesről? Csináljatok valamit ezzel az emberrel, hogy kibillenjen az egyensúlyából! Nem juthat el a Nirvánába!”

A három démon kétségbeesetten tiltakozott: „De hát már mindent megpróbáltunk! Láthatod, a legjobb barátját összehoztuk a feleségével, ellene fordítottuk a fiait, de minden hiába!”

„Nem érdekel, csináljatok valamit! Földi halandó nem surranhat át a halhatatlanságba!” – utasította őket dühösen a Démonok Királya.

Így hát nem volt mit tenniük, elrepültek a kolostorba, hogy megtalálják a szerzetes gyenge pontját. Figyelték őt napokon, heteken keresztül, ám minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. Az egyik démon ráadásul túl közel ült hozzá, és már kezdett ő is meditatív állapotba kerülni, amikor társai gyorsan elráncigálták onnan. Folytatták próbálkozásaikat, ám teljesen fölöslegesen tették: a szerzetes csak rendezgette a zen kertet, egy hatalmas fenyőfa alatt ülve meditált, és teljes lelki békében töltötte napjait.

Egy napon aztán hatalmas szél támadt, ami letört egy pici ágacskát a fenyőfáról. Abban a pillanatban, ahogy az ágacska a homokba hullott, a szerzetes hirtelen kizökkent meditatív állapotából, kinyitotta a szemét, mordult egyet, majd felállt, és kihajította az ágacskát a kertből. Ezután visszaült, és folytatta meditációját.

A démonok ekkor egymásra néztek, majd tenyerüket dörzsölve elvigyorodtak. „Megvan!”

Azzal beugráltak a zen kertbe, elkezdtek dalolva táncikálni, és feltúrták az egészet. A szerzetest iszonyatos düh árasztotta el, szinte tüzet okádott, és ordítozva kergette a démonokat. Társai megdöbbenve nézték az esetet: nem értették, hogy az az ember, akit igazi példaképnek, megvilágosodott istenségnek tekintettek, hogy juthatott ilyen önkívületi állapotba.

Pedig a válasz egyszerű: ő is ember, mint mindannyiunk. Egy isteni játék részesei vagyunk, amiben törekedhetünk a tökéletességre, de mindannyiunknak van egy ágacskája.

*****

Sokszor megfeledkezünk saját sebezhetőségünkről – és másokéról is. Azt hisszük, hogy tökéletesen tudunk kezelni minden egyes helyzetet, és ezt általában el is várjuk magunktól és a környezetünktől. Pedig nincs az az ember – legyen bármennyire is bölcs és higgadt –, akinek sikerülne elérnie a tökéletességet. Vagy talán éppen tökéletlenségünkkel együtt vagyunk tökéletesek.

Mindenkinek van egy ágacskája… neked mi az?

Forrás: hasznaldfel.hu

Egy felmérés szerint alacsony a magyarok pénzügyi kultúrája. Mi az, amit nem jól csinálunk és amit tanulhatunk? Íme néhány hasznos ötlet és fontos szempont, hogy jobban gazdálkodjunk anyagi javainkkal!

Nem gondolkodunk tudatosan a pénzről

Noha életünk egyik fontos pillére, hogy miként alakulnak a pénzügyeink, a legtöbbünknek nincs ismerete, információja arról, hogy milyen módon kezelhetné tudatosan a pénzügyeit. Igen, ismét egy terület, amit jó lenne, ha tanítanának az iskolában, de sajnos ez nem történik meg, tehát saját magunknak kell növelnünk a pénzügyi intelligenciánkat. Tény és való, hogy ennek nincs általános kultúrája Magyarországon. Sok ember csak eszközként tekint önmagára, akin keresztüláramlik a bevétel és a kiadás, de nem irányítja, menedzseli vagy követi pontosan az anyagiak alakulását.

Külső erők hatására várjuk, hogy jobb anyagi helyzetben legyünk

Például arra várakozunk, hogy a kormány változtasson a gazdálkodási módszerein és az adórendszeren, mert attól majd jobb lesz nekünk és minden megváltozik. Vagy éppen valamilyen szerencsejátéktól várjuk a csodát, ami aztán majd varázsütésre átalakítja az életünket. Ez a szemlélet a felelősségvállalás hiányát jelzi. Persze ki ne örülne a lottónyereménynek vagy az adócsökkentésnek, de amíg erre várunk a fotelben ülve, addig tehetnénk valami hasznosat is, aminek a révén több bevételre teszünk szert. Vagy legalább csak kiszámolhatnánk, mennyit költünk el például lottóra az életünkben, és ehhez képest milyen esélyünk van a nyerésre. Annyit azért segítünk, hogy nyugdíjas korunkra futna belőle egy luxusnyaralásra… Közben pedig irigykedünk a szomszédra, amikor bejelentkezik Mexikóból. Az is gyakori, hogy magunkban a főnökre haragszunk, amiért nem ad több fizetést, ő meg jól keres – de nem is kértünk soha többet, és nem tettünk próbálkozást arra nézve, hogy miként kaphatnánk többet.

Nem foglalkozunk tudatosan a megtakarításokkal

Többségünk napról napra él, és kevés megtakarítással rendelkezik. „Nem tehetjük meg, hogy félretegyünk” – hangzik a nyomós érv, de ez nem ilyen egyszerű. Az persze igaz, hogy a többől könnyebb félretenni, de azt is kimutatták a közgazdászok, hogy havi 1-2 ezer forint félretett összeg jelentősen megváltoztatná a későbbi helyzetünket és az anyagi biztonságérzetünket, viszont nem érezzük meg jelentősen még alacsonyabb fizetésből sem, ha csak ennyit elcsípünk a saját érdekünkben. Hiszen ilyen mértékű összeget elköltünk sokkal haszontalanabb és kevésbé célravezető dolgokra is. Jó tipp, hogy nézzük meg, életünk melyik területén költünk egészségtelen vagy haszontalan dolgokra rendszeresen? Dohányzás, nassolnivalók, plusz ruhák, vagy buszbérlet pár megálló kedvéért? Lehet, hogy még az egészségünkre is jó hatással lesz, ha ezt a kis összeget inkább megtakarítjuk.

Negatív a pénzzel való viszonyunk

Úgy tűnik, a magyarok többségére jellemző, hogy szeretnénk jobban keresni, gazdagok lenni, mégis van bennünk elutasítás és irigység a gazdag emberekkel, valamint a pénzzel szemben. Márpedig a jól kereső emberek többsége arról a tapasztalatról számolt be, hogy ahhoz, hogy többet keressenek, meg kellett szeretniük a pénzt, és át kellett alakítaniuk azt a nézőpontjukat, miszerint a gazdagság valamiféle negatív, vagy szégyellnivaló dolog lenne. Valószínűleg vallási körökből eredeztethető az a szemlélet, ahol elismerik a szegénységet és a lemondást, és úgy tartják, annál jobb és erényesebb valaki, minél szegényebb, míg ezzel szemben a gazdagságot fennhéjazásnak tartják. Ezzel szemben Szabó Péter motivációs előadó úgy tartja, hogy akkor tudunk a legtöbbet segíteni az embereknek, ha jól állunk anyagilag. Miért? Mert ez nem azt jelenti, hogy másoktól vesszük el, viszont így tudunk adományozni, vagy alkalmazottaknak jó fizetést adni, hogy aztán ők is többet kereshessenek. Tehát szeressük meg a pénzt, és akkor több lesz belőle. Például írhatunk pozitív mondatokat, amiket a pénztárcánkba tehetünk, vagy a perselyünkre ragaszthatunk, mint mondjuk „Szeretem a pénzt, ezért az örömmel áramlik hozzám”.

Céltalanul nem jön

A „ráérős” szakemberek azt is bebizonyították, hogy sokkal jobban áramlik a pénz az olyan emberekhez, akik tudják, hogy mit szeretnének vele kezdeni. Persze mindannyian fel tudunk sorolni általános dolgokat, hogy vennénk nagyobb házat, szebb kocsit, meg hogy világ körüli útra mennénk. De aki ennél konkrétabban tervez, és meghatározott, tiszta célokat tűz ki, az jobban irányba tudja állítani a pénzügyi erőforrásait, így összességében többet keres. Segít, ha minél részletesebben leírjuk a céljainkat, és megfogalmazzuk, hogy ehhez milyen bevételre van szükségünk. Valamint ha külön borítékokat nyitunk a céljainknak, és ezekbe rendszeresen teszünk akár csak kisebb összegeket is. Ezzel ugyanis kinyilvánítjuk a valódi szándékunkat, nem pedig csak lövöldözünk össze-vissza.

Forrás: hajraegeszseg.hu

Kategória: Fejlődés

A zen szerzetes – egy tanmese érzelmeink hatásáról

Hogyan bánjunk a pénzzel?