A személyiség

A pszichológia egyik legkiemeltebb területe a személyiség. 

Amikor a személyiségfejlesztés témaköréről gondolkodunk, természetes, hogy felmerül bennünk a kérdés, mi is az a személyiség?

Hétköznapi beszélgetéseinkben természetes módon használjuk a személyiség kifejezést, de vajon tudjuk-e pontosan, hogy mit is jelent a kifejezés: személyiség, vagy személyiségfejlesztés? Mit jelent a karakter, jellem, egyéniség?

Bizonyos tekintetben mindannyian kicsit pszichológusok (is) vagyunk, hiszen nagyon is érdekel bennünket, hogy az emberek miért olyanok, amilyenek, mi magunk – családunk, barátaink és munkatársaink – miért vagyunk olyanok, amilyenek, és hogyan változhatunk – remélhetőleg pozitív irányba.  További kérdés, hogy az egyének mitől mások, vagy vannak-e közös személyiségjegyeik.  Miért gondolkozik másként az idős, a fiatal, és mitől a német, az angol és a magyar?

Kézenfekvő a további kérdés: és az edzők személyisége?

Mások-e személyiségükben, gondolkodásukban, mentalitásukban, vagy akár életvitelükben  az átlag embernél?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Az érthetőség kedvéért célszerű az idevágó alapfogalmakat tisztázni. Erre teszünk most kísérletet.

A mindennapi személyiség fogalma:

Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen tulajdonságokkal jellemezhetünk a legtalálóbban valakit, és ezekre a tulajdonságokra milyen viselkedésből és milyen szavakból következtethetünk, akkor lényegében azt tesszük, amit a személyiségpszichológusok.

Mi a különbség mégis? A mindennapi értelemben a személyiség fogalmát akkor használjuk, amikor egy emberre jellemző sajátosságot akarunk kifejezni. Például: Az egyesületi elnök   nem kérdezi meg az edzőt, hanem többnyire utasítja. Azt gondoljuk róla: autokrata főnök. Néhányszor látjuk-halljuk, hogyan viselkedik a családjával. Azt tapasztaljuk, hogy a családtagjainak dirigál, ellentmondást nem nagyon tűr. Ekkor azt gondoljuk róla: autokrata személyiség. Akkor fogadjuk el a jellemző személyiségjegyet, ha több szituációban is bebizonyosodik, hogy az adott viselkedés jellemző rá.

Meghatározások

Személyiségen értjük az egyén tudatosult különállását környezetétől. Magát a szót sokan használják különböző értelemben. A mindennapi szóhasználatban jelentős embert, kiemelkedő egyént jelent. A szakirodalom ennél sokkal több értelemben használja, és máig sincs egyetértés abban, hogy a személyiség tulajdonképpen mit is jelentsen. Ennek következtében fenyeget az a veszély, hogy valamilyen második embert értenek rajta – a belső embert, az eredetit, akik valóban vagyunk, az igazit a látszatok mögött – vagy, hogy egyszerűbben szóljunk: a lelket a testben. Ez az oka annak, hogy eddig nem „személyiségről beszéltünk, hanem emberi exisztenciáról. Ezzel azt hangsúlyoztuk, hogy az ember egységes létező – biogén, pszichogén és szociogén szféráiban együttesen létezik – azaz testi-lelki egység.

A pszichológusok inkább elvont értelemben használják a személyiség fogalmát. Arra törekednek, hogy olyan személyiségfogalmaik legyenek, amelyek minél több emberre alkalmazhatók.

• A személyiség jellemzője az állandóság (pl.: első találkozáskor megállapítjuk, hogy új ismerősünk bőbeszédű. Évek múlva még mindig ezt tapasztaljuk).
• A személyiség szó használata akkor indokolt, ha megnevezzük a belső mozgatórugók rendszerét. Mindannyian tudjuk, hogy azonos szituációkban az egyik ember így, a másik másképpen viselkedik. A tetteiket a személyen belül lévő saját belső erőik befolyásolják.
• A személyiség harmadik legfontosabb jellemzője az egyediség. Nincs két egyforma személyiség. Minden valaha élt ember különbözik mindenki mástól. Még az egypetéjű ikrek személyisége is különbözik.

Mivel az ember személyiségét számtalan szempontból lehet és kell is vizsgálni, rendkívül sokféle elmélet született e vizsgálódások nyomán. Elméleteket általában két célra szoktak alkotni. Elsődleges cél, hogy az elmélet magyarázatot adjon arra a jelenségre, ami érdekel minket. Például: miért válik gyakrabban áldozattá az a gyermek, akinek a szülője is áldozattá vált gyermekkorában. Hiszen az áldozattá válás nem örökölhető, nem hordozzuk a génjeinkben. Az elmélet második funkciója az új információk előrejelzése. Egy-egy pszichológiai elmélet alapján előre tudjuk jelezni, hogy valaki, akiről elegendő információval rendelkezünk, hogyan fog viselkedni egy olyan helyzetben, amilyenben még nem láttuk őt.

Allport (személyiségpszichológus) a személyiségkutatás eddigi eredményeit a következőkben foglalta össze:

A személyiség – a személyen belüli – pszichofizikai rendszerek olyan dinamikus szerveződése, amely az egyén jellegzetes viselkedés-, gondolat- és érzésmintáit hozza létre. Személyen belüli dinamika: diszpozicionális perspektíva, biológiai p. (állat – ember, genetika), pszichoanalitikus p., neoanalitikus p., tanuláselmélet, fenomenológiai p., kognitív perspektíva

1. Az emberi személyiséget tanulmányozva általában hierarchikus szerkezetet képzelünk el (rétegelméletek, centrum-periféria elméletek). Ebben a szerkezetben a „magasabb” mintha jobb volna, viszont ami mélyebben fekszik, az kiszámíthatatlan, ismeretlen, esetleg rossz.
2. Ezek a rétegek vagy perifériák egymással, illetve a centrumukkal tevőleges kapcsolatban állnak. Ez a kölcsönhatás változásokat okoz az emberi személyiségben.
3. A személyiséget sajátos kettősség, ún. bipolaritás jellemzi, amelyet időről-időre és más-más kultúrában különféleképp fejeztek ki (isten és sátán, jó és rossz, világosság és sötétség, lélek és test stb.). De hogy egyetemes jelenségről van szó, azt igazolja, hogy a mindennapi beszédben ma is elevenen él a megkülönböztetés, pl. én és a személyiségem, a személyiségem és annak a szerkezete, sőt az én kezem-lábam, vagy az én tudatom.

 

Miután „legalább” vázlatosan, nagyvonalakban  sikerült bemutatni a személyiség definícióját, alapvető jellemzőit, nézzük meg még néhány fontosabb résztulajdonságát:
Elsők között kell említeni egyedi voltát. Minden ember „egyedi” példány.„… akárki megszülethet már, csak ő nem” – írja Kosztolányi Dezső.

• A személyiség szellemi jellegéből és egyediségéből ered a másik tulajdonság, az emberi méltóságtudat
• Temperamentum , vérmérséklet: A személyiség fontos tulajdonságai közé tartozik amely velünk született alkati alap. Önneveléssel bizonyos fokig módosítható következményeiben.
• A jellem (karakter) a személyiség egyedi, központi tulajdonsága, az egyén akarata, akarati erőssége. Ez nagyrészt szerzett. Szorosabb értelemben karakteren erkölcsi karaktert, jellemet értenek. Ugyanis magában foglalja az egyén erkölcsi értékrendjét is. Karakterünk rányomja bélyegét minden megnyilvánulásunkra, viszonyunkra a világhoz, a többi emberhez stb. (Feltehetően innen ered a jellem görög eredetű elnevezése a „karakter„– bevésés, pecsét – szóból.
• Az akaratot nem pótolhatja semmi, de az akarat sok mindent pótolhat! Ugyanis csak az erős akarat biztosítja a személyiség értékrendjén alapuló célkitűzéseinek, elhatározásainak megvalósítását.
• Az „én-tudat”, amely az „én-kép” a  személyiség említett legfontosabb résztulajdonságait mintegy összefogja, keretbe foglalja az „én” ill. -ben realizálódik (Ki vagyok én? Milyen vagyok én?) Pszichés zavarok esetén először ezen a területen jelentkeznek a problémák nem egy esetben. Erre utal az ismert mondás, hogy az „én” zavarait először maga az egyén veszi észre önmagán, majd a környezet rajta, végül pedig már az egyén sem!

A személyiség kialakulását befolyásoló tényezők:

Nézzük most meg, milyen tényezők befolyásolják, befolyásolhatják a személyiség kialakulását. Két részre oszthatjuk ezeket:

1. velünk született ún. hozott tényezőkre és
2. környezeti eredetű ún. szerzett tényezőkre.

1.  A velünk született tényezők  Ide tartozik mindenekelőtt a genetikai örökség. Az, hogy mit örököltünk az ősöktől? Milyen jó és rossz tulajdonságokat, adottságokat, milyen betegségre való hajlamokat hozunk magunkkal a születéskor. Tervszerű környezeti hatások, nevelés és önnevelés révén pozitív irányú befolyást tudunk rájuk gyakorolni, bizonyos fokig korrigálni tudjuk a negatív következményeket.Befolyásolhatja a személyiségalakulását az is, hogy milyen jellegű hatások érik az anyaméhben. (Itt nem csak mechanikus hatásokra gondolok, pl. ütés, rázkódás stb. -hanem arra is, hogy az anya dohányzik, alkoholizál vagy drogozik-e? Milyen betegségben szenved? stb.) Ide sorolhatók még az ún. pszichés jellegű hatások is. Pl. – kívánt, várt gyerek volt-e a magzat? A terhesség hogyan zajlott (vagy zajlik) le? Sokat idegeskedik-e az anya alatta? Vannak-e veszekedések a családtagok között? stb.Szintén befolyásolják a születő személyiségállapotát azok a hatások is, amelyek a szülőutakon való áthaladásnál, ill. a születés során érik, érhetik. A további részletezés helyett összefoglalóan azt mondhatjuk, az ember születésénél „magával hozza” összes pozitív és negatív irányultságú adottságait, lehetőségeit! A többi már nagyrészt a születés utáni környezet pozitív és negatív jellegű hatásaitól függ!

2. A környezeti tényezők, hatások

Általában két nagy csoportra oszthatók fel:

•  az ún. formális és

• az informális hatásokra. 

1. A formális hatások: Ide a tervszerű, szervezett, rendszeres hatásokat soroljuk. Elsődlegesen azok a környezeti tényezők, hatások tartoznak ide, amelyek a családi, iskolai vagy vallási ill. más közösségben (művészi, szakmai, katonai, politikai stb.) érik az egyént.
2. Az informális hatások: ezek közé a rendszertelen, esetleges környezeti hatások sorolhatók. Ilyenek pl. a személyiséget a médiák (tv, rádió, sajtó stb.) közvetítésével érő hatások, vagy amelyekkel az egyén az utcán, utazás során, esetleg gyűléseken stb. találkozik. Informálisnak nevezhető a kortárscsoportok, a galerik befolyása is az egyénre, a fiatalokra.

Az ember személyisége érzékeny, és értékes, hiszen megismételhetetlen. Ezért nagyon óvatosan kell bánni vele. A személyiségelméleteknek ezért ellenőrizhetőnek kell lenniük.

Forrás: felnottkepzes.mlsz.hu